Kedvezően véleményezték kedden a képviselőház illetékes szakbizottságai azt a törvénymódosító javaslatot, amelynek értelmében táblákkal kell jelezni a sebességmérő rendőrségi járművek jelenlétét a közutakon.

Fotó: auto-bild.ro

A tervezet szerint a figyelmeztető táblákat a traffipax előtt 500-1000 méterre kell kihelyeznie az utat kezelő hatóságnak, a rendőrség igénylésére. A javaslat arról is rendelkezik, hogy kizárólag a közlekedésrendészet megkülönböztető jelzéseivel ellátott gépjárművekbe lehet sebességmérő készülékeket elhelyezni, és ezeknek az autóknak jól látható helyen kell állomásozniuk. Egy másik előírás szerint a mobil (pisztoly típusú) radarokat a rendőrségi járművektől legfeljebb 10 méteres távolságra kell elhelyezni.

A kormány negatívan véleményezte az indítványt, a szakbizottságokban azonban csak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői szavaztak ellene. Az USR szerint "borzalmas" előírásokat tartalmaz a javaslat.

"Ha tehát a rendőrség ki akar helyezni egy sebességmérőt, telefonálnia kell az útkezelőnek, az önkormányzatnak vagy az országos útügyi hatóságnak, s meg kell kérnie, jelezze, hogy egy kilométeren belül radar következik. Ezzel gyakorlatilag szabad utat engednek a törvény be nem tartásának, a sebességhatár túllépésének" – nyilatkozta Cătălin Drulă USR-s képviselő.

A módosítás egyik kezdeményezője, Florin Roman nemzeti liberális párti képviselő szerint az Európai Unió más országaiban is betiltották a rejtett traffipaxokat, és a rendelkezés a balesetek számának csökkenését vonta maga után. Az intézkedés ugyanakkor védené a rendőröket is, akiket így feletteseik nem küldhetnek többé, hogy "álljanak lesben és teljesítsék a bírságnormát" – állítja Roman.

Cătălin Rădulescu szociáldemokrata párti képviselő rámutatott, a módosítás kidolgozásakor abból indultak ki, hogy a balesetek halálos áldozatainak száma egyre nő, tehát az eddigi módszerek nem bizonyultak hatékonyaknak. "Ezek szerint téves az elv, miszerint rejtett helyekre, kanyarokba, mezőkre, tömbházak mögé kell sebességmérőket helyezni. Ebből kiindulva mi változtatni szeretnénk, és ezúttal a megelőzésre helyeznénk a hangsúlyt" – érvelt a PSD-s törvényhozó, akinek meggyőződése, hogy a törvény hatályba lépését követően csökkenni fog a balesetek halálos áldozatainak száma.

A 2002/195-ös sürgősségi rendeletet módosító tervezetet a szenátus már elfogadta, a képviselőház döntő kamaraként szavaz majd róla.

Agerpres