Fotó: Iochom István

Nagyboldogasszony napján, tegnap a gelencei Szent Imre római katolikus templomban Tamás József segédpüspök ünnepi szentmisét celebrált, paptársai közreműködésével bemutatta a szentmiseáldozatot, majd megáldotta a nyár folyamán elkészített egy kilométeres keresztutat.

A zsúfolásig telt templomban az egyházfő szentbeszédé­ben párhuzamot vont Szent István és Szent Imre herceg között, hangsúlyozva, hogy Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele a római katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet minden esztendőben augusztus 15-én tartanak, egyúttal Magyarország védőszentjének napja is. Ezt a napot Szent István avatta ünneppé Magyarország területén.

Élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, ami megalapozta a Regnum Marianum eszmét, amely szerint Magyarország Mária országa. Az ünnep elnevezéseként nálunk a boldogasszony szón alapuló nagyboldogasszony honosodott meg – mondotta többek között a segédpüspök.


Fotó: Iochom István

A szentmise végén Bereczi István plébános szólt híveihez. Ismertette: a július 4-én megtartott egyháztanácsi gyűlésen megválasztott huszonöt tagú egyháztanács egyetlen személy kivételével a régi felállású maradt, az új tag Márkos Szilárd. Az egyháztanács elnöke Bereczi István plébános, akinek a munkáját Tamás László megyebíró, Györffy Árpád jegyző, Szima János pénztárnok és huszonkét egyháztanácsos segíti.

Az egyháztanácsosok az oltár elé vonulva tették le az esküt a segédpüspök előtt. Tamás József segédpüspök azt emelte ki, hogy az egyháztanácsosi munka nem kitüntetés, hanem feladat, a közösség szolgálata.
A főpapi áldást és elbocsátást követően a nagyszámú hívő egyházi énekeket énekelve a közelmúltban elkészített keresztút első keresztjéhez vonult. A keresztút elkészítésének ötletgazdája Ilyés Botond alpolgármester, a 141-es számú Nagyboldogasszony Cserkészcsapat parancsnoka volt. A cserefából készített kereszteket a helybeli Gál Tibor ács állította össze, a szöveget Bíró László faragta. Az indítókereszttel (a nulladikkal) összesen tizenöt fakereszt került a hét méter magas és 50x50 cm keresztmetszetű keresztig vezető útra, amelyet Gál Tibor 2015-ben készített el.

Az első kereszthez vezető út szélén a helybeli Nagyboldogasszony és a kézdivásárhelyi 34. számú Gábor Áron Cserkészcsapat állt díszőrséget. Az új keresztutat Tamás József segédpüspök áldotta meg. „Az élet itt a siralom völgyé­ben a bűn következtében sok keresztet rak a mi vállunkra is, ezért is járjuk ezt a keresztutat, hogy Jézus Krisztus szenvedéséből erőt merítsünk keresztjeink hordozására. A templomban is van keresztút, mégis épült itt, erre a hegyre is egy újabb, és ez nem fölösleges, hiszen itt, kint a természetben, felfelé, a hegyre menve az ember jobban át tudja élni, hogy mit jelentett Jézus Krisztusnak a kereszthordozás, és azt is át tudjuk élni, nekünk mit jelent” – magyarázta a segédpüspök.

Bereczi István plébános szintén köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a keresztút elkészítéséhez.

Iochom István / Háromszék