Fotó: news.ro

Egy éve készül megünnepelni fennállásának századik évfordulóját Románia, és most, hogy közeledik a nagy nap, úgy tűnik, zengzetes szólamokon kívül egyébre nem igazán futotta, sőt, nagyobb a széthúzás, a megosztottság, mint valaha. Már nemcsak a politikai osztály képviselői vitáznak, de sikerült éket verni a társadalom minden szegletében. Nem telik el nap, hogy ne szólna hír újabb konfliktusról.

Sok ötlet született, miképpen lehetne méltóan ünnepelni ezt a száz esztendőt, milyen maradandó nyomot kellene hátrahagyni. Példákat is sorakoztattak, más államok mily módon építettek hasonló alkalomra múzeumokat, könyvtárakat, állítottak monumentális szobrokat, és javaslatok is elhangzottak, jó lenne bár a történelmi régiók közötti összeköttetést zökkenőmentessé, XXI. századivá tenni, autópályákat építeni, vasutat korszerűsíteni, hogy ne tartson majdnem annyi ideig eljutni az ország egyik szegletéből a másikba, mint száz évvel ezelőtt. Minderre azonban kísérlet sem történt, elkészült néhány kétes értékű műemlék és felavattak egy monstrum óriáskatedrálist még végleges befejezése előtt. Szépnek ugyan nem szép, de a legnagyobb és legdrágább, no meg újabb konfliktusforrás, lehetőség két ellentétes tábor kialakulására, az elragadtatott hívőkére és azokéra, akik kifogásolják, miért kellett több mint százmillió eurónyi közpénzt költeni rá, miért nem inkább kórházakat, utakat építettek. S ha mindez nem volna elég, vita robbant ki arról is, ki vonuljon fel december elsején, ott-e a helyük a katonai parádén az augusztusban erőszakosan fellépő csendőröknek, tiltakozzanak-e masírozásukkor az ünnepelni érkező tömegek.

Folyamatos, régi és új ellentétek országaként ünnepli százéves születésnapját Románia. Az, hogy állandósult az állóháború az államelnök és a kormánykoalíció pártjai, legfontosabb politikusai között, lassan már nem is téma, kárörvendően figyeli a két (vagy több) tábor, kinek sikerül jobban betartania, egyfolytában győzteseket és veszteseket kiáltanak. Az ellenzék és a kormánytöbbség közötti ellentétek olcsó szájkaratévá silányultak, kimerülnek a vagdalkozásban, épkézláb, előremutató ötlet már rég nem született.

És úgy tűnik, ebben a nagy viszályban mégis létezik egyetlen közös pont: a magyarellenesség. Ha egy számunkra kedvező törvényt kell leszavazni, nem győzik túllicitálni egymást, ha a nagy ellenségképet kell színezni, semmi nem szab határt a gyalázkodásnak. Eltűnik a mély állam mumusa, már nem veszélyesek a titkosszolgálatok, nem igazságtalan az igazságszolgáltatás, ha magyar az áldozat.

A nagy centenáriumi eufória múltat szépíteni elegendő, de jelent építeni, jövőt vizionálni nagyon kevés, és addig, amíg az egyetlen összekötő kapocs az ellenünk, magyarok ellen irányuló gyűlölet, nincs is nagy remény, hogy százegyedik évében élhetőbb országgá válik Románia.

Farkas Réka / Háromszék