Forrás: Youtube

Befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt első fokon két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a kolozsvári táblabíróság pénteken Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét.

Az ítélet kivonatát a táblabíróság közölte a honlapján. A bírák mellékbüntetésként két évre eltiltották Horváth Annát a köztisztségek viselésétől, és elrendelték 20 ezer lej (1,4 millió forint) elkobzását az elítélttől.

Ugyanabban a perben a táblabíróság befolyással üzérkedés miatt két év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Fodor Zsolt vállalkozót.

Amint a bírósági ügyekre szakosodott Clujust.ro portál közölte: a bíróság azért ítélte letöltendő börtönbüntetésre Horváth Annát, illetve felfüggesztettre Fodor Zsoltot, mert előbbi elutasította, utóbbi viszont vállalta, hogy közmunkát végez. Horváth Anna korábban úgy nyilatkozott, hogy azért tagadta meg a felfüggesztett büntetés előfeltételének számító közmunkát, mert "nincsenek féligazságok". A pénteken kihirdetett ítélet szerint Fodor Zsoltnak 80 nap közmunkát kell végeznie egy kolozsvári közterület-fenntartó vállalatnál vagy a környezetvédelmi alap adminisztrációjánál.

A bíróság ugyanakkor elfogadta Horváth Anna kérését, és elrendelte a büntető perrendtartási törvény egyik cikkelyének az alkotmányossági vizsgálatát.

Horváth Anna a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírlevelében közölt reagálásában közölte: fellebbez az ítélet ellen.

Kijelentette: az elmúlt 526 napban a saját bőrén megtapasztalta, hogy Románia ma is "szekusállam". Szavaival a Securitate-ra, az egykori kommunista diktatúra titkosrendőrségére utalt.

"Ez a döntés, sajnos, minden kétséget kizárva megmutatja, hogy ha a szekusállam helyi potentátjai két évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy Kolozsvár magyar alpolgármesterét nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánítják és el fogják távolítani, az őt támogatókat pedig megleckéztetik, akkor ennek mindent alá tudnak rendelni. Akik mégis próbálják a mai döntést a jogállam szabályai mentén értelmezni, azoknak üzenem: ne fáradjanak! Romániában nem leépülőben van a jogállam, hanem nincs. Megszűnt létezni" – írta a volt alpolgármester.

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében rendelt el nyomozást Horváth Anna ügyében. Amint a bíróságra 2016 decemberében benyújtott vádiratból kiderült: Horváth Annát nemzetbiztonsági okokból több hónapon át megfigyelte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és ennek során hallgatták le egy olyan kávéházi beszélgetését, amelyet Fodor Zsolt üzletemberrel folytatott. A vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára Fodor Zsolttól, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

Az alpolgármester az ellene 2016 októberében elrendelt kényszerintézkedés miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit, ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.

Gazda Árpád / MTI