A főfogyasztóvédő ünnepel. Fotó: Facebook / Mircea Diacon

Igen alapos munkát végezhet a nyomozó hatóság, hisz két év elteltével sem tudtak megbirkózni még annak a balesetnek az ügyével, melynek főszereplője Gheorghe-Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője volt két évvel ezelőtt – a főfogyasztóvédő emlékezetes rétyi ittas vezetéséről van szó.

A rendőrség többrendbeli vizsgálat után bűnügyi eljárást javasolt, a Sepsiszentgyörgyi Ügyészség azonban még mindig nem véglegesítette az ügyiratcsomót.

Lapunk figyelemmel követi az esetet, s időközönként beszámoltunk a nyomozás állásáról – ez az ügy ugyanis inkább látszik állni, mint haladni. Mint azt lapunk is megírta, Mircea Diacon megyei főfogyasztóvédő 2018. augusztus 25-én részt vett a Réty Községi Napokon, és jócskán felöntött a garatra a protokolláris célból ingyen hozzáférhető italból. Ezek után – vendéglátói intése ellenére – autóba ült, és rengeteg szemtanú jelenlétében belerohant egy parkoló gépkocsiba. A községi rendőrőrs helyszínen tartózkodó munkatársai tetten érték, alkoholszondába fújatták, a műszer 1,2 mg/l szesztartalmat mért. Az ittas vezetőt Sepsiszentgyörgyre szállították vérvételre.

Tapasztalat szerint a vér ezrelékben kimutatott alkoholtartalma hozzávetőleg a kifújt levegő literében milligrammban mért érték kétszerese, vagyis Diacon vérében az alkoholszint 2,4 ezreléknyi lehetett, ami a bűncselekmény 0,8 ezrelékben megállapított küszöbértékének háromszorosa.

A pontos értéket érdeklődésünkre sem a rendőrség, sem az ügyészség a mai napig sem hozta nyilvánosságra. Ám néha – nagyon ritkán, évente egy-két alkalommal – az ügyészség önként megszólal, más ügyben, s közleményt bocsát ki. Így történt ez idén júliusban is, amikor egy ittasan vezető (és balesetező) oltszemi férfi esetében villámgyorsan jártak el, s a vérében mért alkoholszintet is közölték: 0,86 ezrelék. Nos, itt ezen érték közel háromszorosáról lenne szó, s már két éve dolgoznak az ügyön.

Diacon ittas vezetésének ügyében bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak. Ennek sorsáról több ízben érdeklődtünk. A rendőrség a sepsiszentgyörgyi ügyészségre irányított, mondva, hogy a kivizsgálás ügyész irányításával zajlik. Az ügyészség szóvivője minden alkalommal készségesen válaszolt, általában azt, hogy tart még a vizsgálat.

Tavaly november 25-én végre előrelépés történt: a rétyi őrs leadta a vizsgálati anyagot megoldási javaslattal. Előzőleg tavaly ősszel a nyomozó hatóság újrajátszatta az esetet. Lezárták az utat, és bűnügyi rendőrök jelenlétében felméréseket végeztek. Ezenkívül bekérették a terület tervrajzát, amelyből kiderülhetett: az eset közúton történt. Mindezek után az ügyet vezető ügyész – immár többedszerre – visszaküldte az iratcsomót a rétyi őrsre.

Idén június 5-én a rendőrség ismét leadta az iratcsomót azzal a megoldási javaslattal, hogy Dia­cont állítsák bíróság elé. Ezek után ismét érdeklődtünk az ügyészségen, melynek szóvivője, Claudia Brandiu elmondta, az ügyben most a következő lépés az, hogy az ügyet vezető ügyész a javaslat és a bizonyítékok tanulmányozása után törvényes és megalapozott megoldást adjon. (Ilyen esetben vádat szokás emelni, de akár a bűnügyi vizsgálat vádemelés nélküli lezárását is elrendelhetik – szerk. megj.)

Az eset óta eltelt két év, s a napokban ismét rákérdeztünk a fejleményekre. A szóvivő közölte, még mindig dolgoznak az ügyön.

Romániában az ittas vezetés bűncselekménye 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Olyan esetekben, amikor az alkoholszint a küszöbérték közelében van és nincs szó személyi sérülésről vagy rongálásról, általában egy év felfüggesztett szabadságvesztést rónak ki az elkövetőre, ám az utóbbi időben több, ittas vezetés ügyében kiszabott, letöltendő büntetésről szóló ítéletről is tudomást szereztünk.

Mircea Diacon botrányos viselkedéséről többször is írtunk lapunkban. A rendőrségtől elbocsátott, a polgárőrségtől kirúgott férfi kötött már bele „székely ízű” termékekbe, taxisok SIC feliratú matricáiba, rendőri kísérettel zavart meg Árkoson egy rászoruló vallásórás gyerekek számára szervezett unitárius egyházi tábort, egy sepsiszentgyörgyi vendéglőben pedig ittasan, szolgálati idején kívül, de hivatali tisztségével kérkedve követelt megkülönböztető bánásmódot és kisajátította a zenekart. Ezt követően dulakodásba keveredett, mely során egy kamionsofőr betörte az orrát.

Időközben Diacont – a viselt dolgai miatti politikai tiltakozások nyomán – áthelyezték. Előbb felfelé buktatták, 2018 decemberében a Brassó, Fehér, Hargita, Maros, Kovászna és Szeben megyét ellenőrző, brassói székhelyű központi regionális fogyasztóvédelmi főfelügyelőség élére nevezték ki. Szűk két hónap múltán, tavaly februárban a Beszterce-Naszód Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal élére helyezték át időlegesen. Diacon márciusban megfellebbezte az áthelyezési rendeletet. A Kovászna Megyei Törvényszék rekordgyorsasággal helyt adott a keresetnek, így Diacon már tavaly májusban visszakerült a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal élére.

Szekeres Attila / Háromszék