Két nap kell az új prefektus beiktatásához (Arad megye)

Az új prefektus | Fotó: aradon.ro

Több mint húsz megye prefektusát menesztette keddi ülésén a kormány, és ezzel egy időben egy tucat másik megyében új prefektust nevezett ki. Arad megyében Gheorghe Stoian lett az új kormánymegbízott, akinek a beiktatására két napot szánnak.

A november eleje óta kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) a hatalomátvétel után „nagytakarítást” hirdetett meg az állami intézményekben, s ennek megfelelően a megyei kormánymegbízottak cseréjére is sor került.

November végén felmentették tisztségéből Florentina Horgea prefektust és Vasilică Damian alprefektust, és a helyükre akkor még csak egy alprefektust neveztek ki Olimpia Popa, a megyei önkormányzat ellenőrző testületének addigi vezetője személyében.

Kedden megszületett a döntés: (ahogy politikai körökben rebesgették) Gheorghe Stoian, a megyei tanács úgynevezett menedzsere – nem tudni, mire jó ez a funkció, amikor elnöke, alelnökei és jegyzője is van az önkormányzatnak – lett az új prefektus.

A megyei kormányhivatal sajtóosztályának tájékoztatása szerint a hivatali eskütételt szerdán délután fél ötkor tartják a városháza dísztermében, a hivatal ünnepélyes átvételére pedig ugyanott kerül sor, de már csütörtökön délután négy órától.

A két intézmény – a polgármesteri hivatal és a prefektúra – között hirtelen jó lett a viszony a PNL emberének a kinevezésével; köztudomású ugyanis, hogy bár mindkét intézmény ugyanabban az épületben működik (a prefektúráé a városháza déli szárnya), évekig nem volt átjárás a folyosókon egyik hivatalból a másikba. (Aradi Hírek)

3 hozzászólás

  1. Várközi

    A mellékelt fotón, Stoian nagyon értelmesen néz a jövőbe.

    Válasz
    • Tóducz

      Akárcsak egy szekus generális!

      Válasz
  2. Tóducz

    Csak?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük