Július 25. és augusztus 5. között megtört a csend a 23. Minimum Party alkotótábor és szakmai fórum elnevezésű rendezvényen, amelyet idén is Kászonaltíz mellett, a Tiszás patak torkolatánál szervezett meg a Minimum Party Társaság.

Vizuális művészetek, fotó, film, zene, mozgásszínház, irodalom, filozófia és kézműves műhelyekbe jelentkezhettek be a természetben zajló táborba alkotni érkezők, mindemellett kísérleti színházműhely és szakmai fórum is zajlott. Az idei alkotótábor tematikája a CS/END, avagy: megtört csend, a csend vége.

A csend tematika megannyi vetülete került terítékre az alkotóműhelyek működése során,  valamint a szakmai fórum előadásain. Ily módon a kimondottan művészi, elméleti, illetve irodalmi alkotói munkák bemutatása mellett néhány történelmi, társadalmi, esztétikai probléma felvetésével is megtört a csend.

A szakmai fórum előadói: Gáspárik Attila („Csend a színpad körül, avagy miért hallgatnak a szekus dossziék?” – előadás és beszélgetés), Viorela Ducu – Telegdi Csetri Áron („Elhallgatás, hallgatás, csend – a transznacionális családok” –, előadás, kötetbemutató és beszélgetés), Vida Gábor („Medveszeminárium” – novellabemutató), Márkus Barbarossa János („Transznirázsi mirázs” – kötetbemutató), Pálfalusi Zsolt („Aranykapu – a kép problémája” – előadás és beszélgetés), Kerekes Emőke (Sally Mann „Remains” c. filmje bemutatója és beszélgetés), „Mélyinterjú” Pálfalusi Zsolt moderálásával, meghívottai: Márkus Barbarossa János, Bölöni Endre, Vida Gábor, Bölöni Endre (Semmi – interaktív performansz), Pálfalusi Zsolt („Bízza a vízre” – esszé a szépről), Fogarasi Gergely (Pálfi György „Hukkle” c. filmje bemutatója), Vida Gábor („Tengerleves” – novellabemutató), Lőrincz Gyula (Variáció Bukta Imre 1993-as performanszára, a 13. sor c. mű bemutatója, installáció és beszélgetés az alkotóval), Faragó Balázs („Ali” – tavalyi tábori film bemutatója), Benedek Elemér (ANL-retrospektív – előző évi tábori munkák bemutatása), Berze Imre (a szobrászművész és művészetszervező munkáinak bemutatása, majd beszélgetés az alkotóval), Pálfalusi Zsolt („A vadász” – performansz), Mezei Szilárd brácsás, zeneszerző, improvizatív muzsikát játszó előadóval Szabó Attila beszélgetett, Márkus Barbarossza János („Dalaim a 70-es évekből” vetítés). Tavaly a tábort meglátogatta Bodor Ádám, akivel a táborlakók beszélgethettek, idén a tábor különleges eseményét egy kiállításmegnyitó jelentette: Losonczi Béla Herceghalomban élő és a nyárádremetei nyári nyitott műteremében is alkotó festőművész kiállítását Vida Gábor nyitotta meg.

Az alkotóműhelyek: vizuális műhely (Benedek Elemér – Mány, HU –, aki a csend tematikát szubjektív, egyénfüggő fogalomként kezelte és csendszerkezetek létrehozását javasolta), fotóműhely (Kerekes Emőke – Kolozsvár –, aki az alkotói fotográfia irányait mutatta be, a műhely résztvevői pedig a gondolati, fogalmi fotográfiával kísérleteztek), filmesműhely (Fogarasi Gergely – Budapest –, közel 15 tábori film létrehozásában bábáskodott), zeneműhely (Mezei Szilárd – Zenta – és Vitályos Lehel – Sepsiszentgyörgy – szabad improvizatív zenei kísérleteket mutattak be a műhelybe bekapcsolódó előadókkal), a mozgásszínház műhely Mezei Kinga – Zenta – vezetésével egy, a társművészeteket is bekapcsoló, performanszot adott elő, amelybe nemcsak felnőtteket, hanem gyerekeket is bevontak), íróműhely (Vida Gábor – Marosvásárhely – írásaival a fotóműhely kiállításához és a filmes műhely munkájához is hozzájárult), filozófiaműhely (Pálfalusi Zsolt – Budapest –, a „Vacsora Andréval” c. film levetítésével és egy új film létrehozásával arra kereste a választ, miért vonul ki valaki a társadalomból, miként lehet elcsendesíteni az emberben azt a valamit, ami miatt mindig másvalamire vágyik, mint amiben van), kézműves műhely (Mátyás László – Kolozsvár –, a papír-  és a papírmasé készítés rejtelmeibe vonta be az érdeklődőket, alkotásaikat a tábor utolsó napján kiállították).

Ebben az évben műhelyvezető nélkül működött az építészműhely, amelynek résztvevői restaurálták a korábbi években készült tábori kemencét, kezük nyomát hagyva az alkotáson. Idén is a tábor programja kiegészült az Élboy kísérleti színházműhelyével Szabó Attila (Miskolc) és Molnár István (Abásfalva) részvételével, öt előadásukat a csend metafizikája címmel mutatták be.

A közel két hétig tartó alkotótábor a résztvevő szakmabeliek és művészetkedvelők számára igencsak jelentős találkozást és szakmai fórumot jelent. Több alkotó itt találkozik először, ismeretségükből számos későbbi együttműködés, közös alkotás jöhet létre.

A rendezvény támogatói: a Román Kormány Etnikumközi Kapcsolatok Főosztálya (DRI), a Nemzeti Kulturális Alapprogram (Budapest), a Bethlen Gábor Alap (Budapest), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány (Kolozsvár). Partnerek: Kászonaltíz Polgármesteri Hivatala, Dr. Lukács Mihály Általános Iskola (Kászonaltíz), Tuzson János Általános Iskola (Kászonújfalu).

Minimum Party Társaság / Fotók: Lőrincz Ildikó