Fotó: Mediafax

Románia 1942 menekült befogadását ajánlotta fel a közelmúltban – erről Teodor Meleșcanu külügyminiszter beszélt pénteken este egy hírtelevíziónak adott interjúban.

A miniszter elmondta: a már korábban befogadott mintegy 700 menekült mellé Románia 1942 Görögországban és Olaszországban tartózkodó menekült befogadását ajánlotta fel. A miniszter kifejtette: nem szabad összemosni a háború vagy a politikai üldözés elől menekülőket a gazdasági bevándorlókkal.

„Románia kinyilvánította a szolidaritását, noha azon az állásponton voltunk, hogy nem normális, hogy bevándorlási kvótákat rójanak ki ránk. Ugyanakkor kinyilvánítottuk készségünket egy bizonyos számú menekült befogadására” – magyarázta. Meleșcanu elmondta, hogy Románia „hangsúlyosan részt vesz azokban a műveletekben, amelyek a Fekete-tengeri menekülthullám leállítására, a veszélyesen menekülők megmentésére irányul”.

A miniszter azt is megemlítette, hogy Románia vállalta: 800 ezer euróval járul hozzá az Iszlám Állam elleni koalíció költségeihez és a háború sújtotta térség civil lakosságának a megsegítéséhez. A bevándorlási hivatal a napokban közölt először adatokat a befogadott menedékkérőkről.

Ezek szerint a bukaresti, giurgiui, radóczi, galaci, illetve a Máramaros megyei nagysomkúti befogadóközpontban 521 szíriai, 131 iraki, 45 eritreai és 13 jemeni – más uniós tagállamoktól átvett – menedékkérőt helyeztek el.

Háromszék