Noha a kétfordulós önkormányzati választások támogatói és ellenzői egyaránt eltökéltek céljaik mellett, megeshet, csupán politikai színjátékot látunk.

Az újabb kormányzati felelősségvállalás bejelentését viszonylag békés nyilatkozatok követték, melyekből nem következtethetünk arra, hogy a végkifejlet tragédiát jelentene. Sőt, Ludovic Orban és csapata valójában tálcán kínálja fel önmagát és kabinetjét a két fordulót ellenző szociáldemokratáknak és az RMDSZ-nek, a távolabbi nagy cél, vagyis az előrehozott parlamenti választások érdekében.

A miniszterelnök, némi bűntudatot színlelve, megállapította, kissé megszegték ugyan az RMDSZ-szel kötött egyezséget, de azt is hozzáfűzte, nem sürgősségi kormányrendeletet adtak ki, a felelősségvállalás pedig lehetőséget ad nekik, hogy ellenlépéseket tegyenek, ha nem értenek egyet velük. Márpedig a szövetség nem ért egyet velük, ezt újólag is nyomatékosította Kelemen Hunor, mondván, az RMDSZ továbbra is ellenzi a kétfordulós önkormányzati választásokat. Azt is hozzáfűzte, nincs harag, Ludovic Orban még a csütörtöki kormányülés előtt felhívta és elmondta, mire készülnek, mire ő azt válaszolta, ha benyújtják a bizalmatlansági indítványt, ők megszavazzák. Vagyis, karöltve a szociáldemokratákkal, megbuktatják a kormányt. Nem azért, mert hirtelenjében újra egymásra találtak volna, hanem mert mindkét párt érdeke ezt kívánja: mind a szociáldemokraták, mind a szövetség foggal-körömmel ragaszkodik az egy fordulóhoz, ugyanis egy esetleges második kör számukra előnytelen helyzetet teremtene, más-más okok miatt, de polgármestereket veszítenének.

Kétfordulós voksolás során a magyarság esetében a következő forgatókönyv érvényesülne: szórványosodó, nacionalizmusra fogékony térségekben esély sem lenne egy magyar polgármester megválasztására, mert a második körben a román pártok egyként sorakoznának fel a magyar jelölt ellen. A szociáldemokratákat persze nem a magyarellenesség fenyegeti, ők a jobboldali pártok összefogásától tartanak. És egy esetleges háttéralku mellett beláthatták azt is, hogy az önkormányzati választások még mindig biztosabban hozhatnak számukra fontos tisztségeket, mint az időponttól függetlenül rossz eredményt ígérő parlamenti választások.

Valójában ez lehet a forgatókönyve a két forduló körüli nagy felhajtásnak, hiszen a borítékolható végkifejlet a pártok többségének megfelel: mind a liberálisok, mind a szociáldemokraták elégedettek lehetnek, sőt, az még az RMDSZ-nek is jó. Hogy illendő-e vagy sem közvetlenül a választások előtt a voksolásra vonatkozó jogszabályokon módosítani, ez már megint más kérdés – erkölcsi értelemben nyilvánvalóan nem, de moralitás és politika köszönőviszonyban sincs egymással –, melyre a politikusok kizárólag saját érdekeik szerint válaszolnak.

Hátra lehet tehát dőlni egyelőre, s követve a moziba járók rossz szokását, pattogatott kukorica és üdítő kíséretében nézni a legújabb szappan­opera legújabb epizódjait.

Mózes László / Háromszék