Kétgólos győzelem zárásként (Csíkszeredai Sportclub – jégkorong)

Fotó: sportclub.ro (archív)

Negyedik felkészülési mérkőzésén kétgólos győzelmet aratott a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a szlovák második vonalban szereplő Nagytapolcsány ellen.

Utóbbi csapatban több ismerős is feltűnt, úgy mint Lubomir Hurtaj, Albin Podstavek, vagy épp Juraj Durco, akik pár nappal korábban sok borsót törtek a Ferencváros orra alá, hiszen 7–1-re nyertek.

A Sportklub ellen a siker nem jött össze, ahol igaz egyelőre csak próbajátékon bemutatkozott Jakub Ruckay (http://www.eliteprospects.com/player.php?player=22407) is. A 33 esztendős szlovák csatárt Leo Gudas vezetőedző testközelből ismeri, hiszen a Pöstyénben dolgozott már vele.

A Sportklub által 4–2 arányban megnyert mérkőzésről Hozó Levente másodedző fejtette ki a véleményét:

– Egy újabb hajtós, pörgős meccsen vagyunk túl, amelyen egy velünk körülbelül azonos szintű csapatot sikerült legyőznünk, és ennek kifejezetten örvendünk. Az első két harmadban úgy érzem uraltuk a játékot, annak ellenére, hogy 3–0-ról állt fel a hazai csapat 3–2-re. Az utolsó játékrészben sok kiállítást szedtünk össze és itt nagyon kellett Onodi részéről a jó kapus teljesítmény. Kezdenek összeállni a sorok is, hogy miként játszanánk. A támadásépítésekkel is elégedettek vagyunk, ám a csapat védekezésén van még mit csiszolni. A hibák kijavítására van még közel egy hónapunk – fogalmazott Hozó Levente.

Felkészülési mérkőzés
Nagytapolcsányi HC – Csíkszeredai Sportklub 2–4 (0–1, 2–2, 0–1)
A csíki gólszerzők: Valchar 2, Hudec, Salló.

Darvas Attila

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük