Forrás: szon.hu

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozást indított a Kárpátalja megyében kiadott magyar útlevelek ügyében – közölte Jurij Lucenko ukrán főügyész csütörtökön újságírókkal a 112 Ukrajina hírtelevízió beszámolója szerint.

A főügyész szavai szerint a kettős állampolgárság kérdésében egyértelmű a helyzet: az ilyen bűncselekmény felelősségre vonást von maga után. Példaként hozta fel az Ukrajnából külföldre menekült Andrij Artemenko parlamenti képviselőt, akit szavai szerint megfosztottak ukrán állampolgárságától, miután kiderült, hogy kanadai állampolgársággal is rendelkezik. Más források alapján viszont Artemenkót még nem fosztották meg jogerősen ukrán állampolgárságától, a pontos jogi helyzet ezzel kapcsolatban nem világos.

"Amennyiben az SZBU nyomozása során hasonló esetek nyernek megállapítást bármely személy esetében, legyen az polgármester, kormányzó, miniszter, nyugdíjas, katona, az intézkedés ugyanez lesz, azaz megfosztás az ukrán állampolgárságtól" – szögezte le a főügyész.

Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa hétfőn az MTI-nek nyilatkozva arra mutatott rá, az ukrán alkotmány 25. cikke tiltja, hogy bárkit megfosszanak az ukrán állampolgárságától.

Egy hete az Ukrinform ukrán állami hírügynökség kiszivárogtatott egy rejtett kamerával készült felvételt, amely felkerült a YouTube videomegosztóra is. Ezen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek a beregszászi konzulátuson. A felvétel miatt tovább romlott Magyarország és Ukrajna viszonya. Pavlo Klimkin külügyminiszter kijelentette, hogy a beregszászi magyar konzulátus alkalmazottai megsértették Ukrajna törvényeit, ezáltal a konzuli tevékenységről szóló bécsi egyezményt.

Szerdán New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának helyszínén Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után Klimkin kijelentette, hogy Ukrajna rövid időn belül kiutasítja a beregszászi magyar konzult, amennyiben Magyarország nem hívja vissza.

Szijjártó Péter még a megbeszélés előtt leszögezte, hogy ha az ukrán kormány kiutasítja a beregszászi magyar konzult, Magyarország is haladéktalanul kiutasít egy Magyarországon dolgozó ukrán konzult. Hangsúlyozta, hogy mindaz, ami a beregszászi képviseleten történt, illetve Magyarország ukrajnai képviseletein történik a magyar állampolgárság megadásával kapcsolatban, teljes mértékben összhangban van a nemzetközi joggal.

Kovács Andrea / MTI