Viktor Baloga / Fotó: old.kmu.gov.ua

Az ukrán államnak fel kellene vásárolnia az áttelepült kárpátaljai magyarok üresen álló otthonait kelet-ukrajnai menekültek számára, aminek köszönhetően megszűnne Beregszász magyar jellege, és nem kellene katonaságot állomásoztatni a városban – javasolta Viktor Baloga, az ukrán parlament kárpátaljai képviselője, a Jedinij Centr (JC) párt elnöke az Ukrajinszka Pravda ukrán portálon szerdán megjelent cikkében.

Írásában az oligarcha-politikus a Kijev és Budapest közötti vitás kérdések megoldására tett javaslatokat, megjegyezve, hogy Ukrajnának abból kellene kiindulnia, hogy Magyarország és a határon túli magyar közösségek vesztesekként kerültek ki a korábban Romániával, Szlovákiával és Szerbiával folytatott hasonló polémiákból.

Példaként Szlovákiát említette, ahol tiltott a kettős állampolgárság, és a magyar nyelv semmilyen kedvezményben nem részesül, miközben ott félmillió magyar él, míg Ukrajnában "mintegy" 100 ezer. Szerinte a jelenlegi helyzetben – a NATO és Európai Unió általi befolyásolási lehetősége ellenére – Magyarország és a magyar kisebbség alulmaradhat, az utóbbi ráadásul az ukrán törvények által számára biztosított valamennyi garanciát elveszítheti. Egyúttal nehezményezte, hogy miközben Kijev hazaárulás címén eljárást kezdeményez a kettős állampolgárság ügyében, meghagyja tisztségében Kárpátalja kormányzóját, aki szerinte az állami tisztségek harmadát a (kárpátaljai) magyaroknak adta oda.

Az ukrán-magyar vita rendezésének első lépéseként Baloga azt javasolta, hogy Ukrajna egyszer s mindenkorra szögezze le, szó nem lehet semmilyen területi autonómiáról Kárpátalján egyetlen kisebbség számára sem, és el kell végre felejteni az ukrán politikusok ezzel kapcsolatos korábbi ígéreteit. Következő ajánlásként a politikus felvetette, hogy Kijevnek engedélyeznie kellene a korábban létezett magyar választási körzetet, ahonnan egy magyar képviselő bejuthatna az ukrán parlamentbe. Úgy vélte, az egy magyar parlamenti mandátum lenne a lehetséges kompromisszum felső határa ukrán részről a normális szomszédsági viszony helyreállítását illetően. A kárpátaljai politikus indítványozta továbbá a kettős állampolgárság kérdésének pozitív tartalmú rendezését a NATO- és EU-tagországok állampolgárságával rendelkező ukrán állampolgárok esetében.

Utolsó, negyedik javaslatának indokolásában a politikus kitért arra, hogy a kettős állampolgár magyarok egy része elhagyja Ukrajnát, több ezer négyzetméternyi lakóterületet hagyva maguk után üresen, amelyet nem tudnak eladni.

Eközben – folytatta – Beregszászon az ukránok kisebbségben érzik magukat, mert a városban magyarországi támogatással erős magyar oktatási, tudományos és kulturális központok működnek, amelyeknek nincs ukrán alternatívájuk. Ugyanakkor a kelet-ukrajnai konfliktusövezetből felsőoktatási intézményeket, színházakat menekítettek ki, százezrek települtek át, akik a helyüket keresik.

"Ha az (ukrán) állam felvásárolná a magyarok üresen álló lakásait és felajánlaná azokat az áttelepülőknek, azzal érvelve, hogy Kárpátalja – egyes kijevi kormánytagok kijelentéseivel szemben – nem csempészvidék, hanem üdülőövezet, enyhe klímával, ásványvízforrásokkal, gazdag kultúrával és helyi hagyományokkal, biztosan lenne elegendő számú jelentkező" – írta Viktor Baloga.

Úgy vélte, ha a betelepítettek számára új felsőoktatási intézményeket, művészeti központokat, közösségi létesítményeket építenének, "akkor többé senki nem nevezhetné Beregszászt magyar enklávénak".

Végezetül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy egy ilyen kezdeményezést a magyar kisebbség is kedvezően fogadna, mert – mint fogalmazott – ez jobb egy új katonai alakulat ottani állomásoztatásánál.

Varga Béla / MTI