Kettős mérce a futballpályánNevetséges, szappanoperába illő és groteszk mindaz, ami a Craiova–Budapest Honvéd Európa-liga-selejtező körül kialakult.

Bár a román szurkolók okoztak felfordulást a pályára dobott hanggránáttal, csavarokkal, öngyújtókkal, és emellett még a magyarokat is gyalázták, az Európai Labdarúgó-szövetség mégis úgy véli, mindez nem ok arra, hogy a román csapatot kizárják a nemzetközi kupából. Az etikai és fegyelmi bizottság némi pénzbüntetéssel és három zárt kapus mérkőzéssel „büntetett”, ráadásként még a magyar együttes ellen is eljárást indított.

A múlt csütörtöki visszavágón a gól nélküli párharcot tizenegyespárbajban bukta el a kispesti együttes, amely azok után nyújtott be óvást, hogy a mérkőzés 120. percében, miközben a játékosok egymással civakodtak, lökdösődtek, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Az északír bírót több mint fél órán keresztül ápolták, viszont a történtek ellenére sem fújták le a találkozót, majd sor került a tizenegyesrúgásokra a negyedik játékvezető felügyelete mellett.

A mérkőzés után a magyar csapat óvást nyújtott be, amelyet az Európai Labdarúgó-szövetség hétfőn elutasított, azzal indokolva döntését, hogy nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét. Az etikai és fegyelmi bizottság, hogy mégse vágja el maga alatt teljesen a fát, és a későbbiekben elmondhassa, hogy megdorgálta a román csapatot mint a mérkőzés szervezőjét, szemkiszúrásként „megajándékozta” egy 60 ezer eurós büntetéssel, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania.

Az utóbbi évek történéseit figyelembe véve az eset kapcsán is beigazolódott, hogy a sportban is bármit megtehetnek a románok a magyarokkal szemben, hiszen a nemzetközi szervezetek úgyis elfordítják a fejüket. A visszavágón az is kiderült, hogy a rendőrség és a csendőrség csak dísznek van, hiszen közölték az incidens alatt, amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, nem tudják garantálni a jelenlévők biztonságát, így az UEFA delegátusa a bírócsere és a folytatás mellett döntött ahelyett, hogy rögtön pontot tett volna a mérkőzés végére. A nemzetközi szövetség „nagy hatalmú” vezetőinek utólag még az sem nyitotta ki a bicskát a zsebükben, hogy a felelős szervek képtelenek voltak garantálni a biztonságot, ugyanis a mérkőzés során a román szurkolók folyamatosan öngyújtókkal és csavarokkal dobálták a futballistákat, köpködték a melegítő cserejátékosokat.

Az köztudott, hogy a magyar–román párharcok mindig konfliktussal járnak, és a xenofób megnyilvánulások soha nem maradnak el. A mérkőzésen a csendőrség és a rendőrség röhögve nézte végig, miközben a román szurkolók tudatosan hergelték a Dolj megyébe érkező kétszáz magyar szurkolót. Néhány román ultra Trianon feliratú pólókat öltött magára, közben folyamatosan gyalázkodtak, azt énekelték, hogy „a döglött magyar a jó magyar”.

A magyar szurkolók nehezen tudták megemészteni az UEFA döntését, így klubszimpátiától függetlenül zúdulnak a magyar hozzászólások a nemzetközi szövetség közösségi oldalára. Felbőszültek a döntésen, kemény kritikával illették a döntéshozókat, többen úgy fogalmaztak, hogy az UEFA egyenlő a maffiával, de a No respect, no party (Nincs tisztelet, nincs buli) kiszólás is gyakran előfordult. Az UEFA döntése a történtek fényében egyszerűen botrányos, bizonyossá vált, hogy csak elméletben fontos a játékosok és játékvezetők biztonsága, valamint a nemzetiségek egymás iránti tisztelete.

Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a büntetést a román csapat túlzásnak találja, és másodfokon enyhítéshez folyamodik, hiszen szerintük semmi kirívó nem történt. Az Európai Labdarúgó-szövetség azzal tette fel a cseresznyét a tortára, hogy eljárást indított a Budapest Honvéd ellen az EL-selejtezőn történtek ügyében, ugyanis a kispesti együttes labdarúgói nem megfelelően viselkedtek, a magyar szurkolók rigmusai és rasszista magatartásuk sem tetszett a nemzetközi szövetségnek.

Az eset kapcsán biztosan kiderült, hogy bár Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, valamint a FIFA alelnöke, szinte biztosan nem lobbizott a Honvéd érdekében, vagyis kiderült, hogy a magyar sportdiplomácia súlytalan. Az óvás elutasítása után Csányi is kiállt nyilatkozni, elmondta, hogy támogatja a magyar csapat fellebbezését, hiszen ő is megdöbbenve fogadta a visszavágón történteket. Ezek szerint mégsem döbbent meg eléggé, mert öt nap kellett neki, amíg kiállt a nyilvánosság elé nyilatkozni, és azt is csak azért tette, mert politikai tőkét akar kovácsolni a jövőre nézve.

Egyben biztosak lehetünk: ha ez Budapesten történik, és a magyar szurkolók követik el mindazt, amit a románok megtettek, az UEFA legalább öt évre tiltotta volna el a magyar csapatot a nemzetközi kupaszerepléstől, szóval, ha eddig nem tudta volna a kedves sportkedvelő, most tapasztalhatja: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.

Miska Brigitta / Háromszék

6 hozzászólás

  1. antal m.

    Nyilas Úr szóba hozta a ,,drukkereket,,! Itt van egy megdermesztő de mégis szerintem egy logikus kifogásom! Ha még tovább is szabad sportdrukkerezéseket, azaz ifjú hajtó seregnyi csőcseléket össze tömöríteni-gyűjtögetni a sportok-sportolók köré, akkor az már nem a sport világ kultúrájához tartoznak! Mert annyira elfajult ez a ,,drukkerezés,,módszer nálunk, hogy a hősök temetőit,/lásd az Úz-völgyit/ is ők uralják, valamint az ország sikertelenebb ügyeit-bajait, amit a hatóságok észre se akarnak venni, mert nekik azt kizárni, hát kényelmetlen! A drukker is addig az, amíg civilizáltan tud viselkedni! Na, így áll a jogállamiság rakott szekerei nálunk is! Az UEFA, NEM A KULTURÁLT SPORTOT ŰZI-KÖVETI, HANEM, HOGY MIT TUD BEVÉTELEZNI!

    Válasz
  2. marczy

    Ha ez Budapesten történik és az Ajax vagy a Maccabi Tel-Aviv az ellenfél, akkor nem kérdés, hogy évekre kizárják a Honvédot a nemzetközi kupákból.

    Válasz
  3. Várközi

    A románok addig köpködtek amig fel nem robbant a puliszka a bíró fején, csak azért, hogy ne sántuljon, meg. S az UEFA szerint a magyar a hibás.

    Válasz
  4. Dobai

    Drága Brigitta, akik látták a meccset azok szerint, ezek a honvédisták
    még kapura se rúgtak. Ilyen oltyán csellel akarnak tobábbjutni?
    Kezitcsokolom

    Válasz
    • Nyilas

      Azért érdekes, hogy ezek a hazájukat elhagyó “nagymagyarok” milyen egységesen tudnak a saját népük ellendrukkerei lenni bármiről is legyen szó
      Függetlenül attól, hogy hogy játszott a magyar csapat, valamin átsiklott Dobai.
      Figyeljen csak:
      “közölték az incidens alatt, amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, nem tudják garantálni a jelenlévők biztonságát, így az UEFA delegátusa a bírócsere és a folytatás mellett döntött”
      Aztán.
      “közölték az incidens alatt, amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, nem tudják garantálni a jelenlévők biztonságát, így az UEFA delegátusa a bírócsere és a folytatás mellett döntött.” Na erről van szó Dobai, nem arról, hogy a honvédisták milyen csellel akarnak tovább jutni

      Válasz
  5. Tóducz

    A görögök adtak vagy kettőt vigaszként Craiovan a romákoknak.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük