Kettős ünnep CsíkkozmásonÚj ruhákat vehetett át a Bojzás Néptánccsoport, illetve a falu idős lakóit is köszöntötték azon a kettős ünnepen, amit október 28-án, vasárnap a csíkkozmási kultúrotthonban tartottak.

Amint Szántó László polgármester elmondta, Hargita Megye Tanácsának pályázati támogatásával szerezte be az új népviseleteket, mezőségi és vajdaszentiványi ruhákat a Bojzás Néptánccsoport. Ezeket adták át ünnepélyes keretek között október 28-án, és ez alkalommal a néptánccsoport fellépésével köszöntötte a falu időseit, mondhatni az unokák köszöntötték a nagyszülőket, számolt be a polgármester.

A kettős ünnepen jelen volt Borboly Csaba megyeelnök és Becze István megyei tanácsos is.

Borboly Csaba azt az élettapasztalatot méltatta, amivel a közösség idős tagjai rendelkeznek, ami példaértékű a fiatalabbak számára.

– A szépkorúak tudása és tapasztalata felbecsülhetetlen érték a szűkebb és tágabb értelemben vett közösségben egyaránt. Felemelő az az ünnep, amikor unokák köszöntik nagyszüleiket, és örülök, hogy a megyei tanács pályázata révén támogatni tudta a néptánccsoportot. Kivételes alkalom, amikor több generáció tagjai együtt ünnepelnek, ezek az események mutatják meg értékeinket, hagyományainkat, nyújtanak közösségi élményeket, amelyek fiataljaink szülőföldhöz való ragaszkodását erősítik – mondta az esemény kapcsán Borboly Csaba. (sajtóközlemény)

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük