A szerző felvétele

Mivel az állami büdzséből kevesebb érkezik, Barót költségvetése számottevően kisebb, mint tavaly, de azért a legszükségesebb kiadásokat fedezni tudják – mondta előszóként a péntek délután tartott tanácsülésen Lázár-Kiss Barna András polgármester.

A jövedelemkiesés legnagyobb vesztesei azok a civil szervezetek, amelyek évről évre részt vettek az önkormányzat által kiírt pályázatokon: a sportegyesületen kívül mások támogatásban nem részesülnek.

A költségvetés összeállításakor szem előtt tartották, hogy a polgármesteri hivatalban és az alárendeltségébe tartozó intézményekben dolgozók, valamint a beteggondozók fizetésére legyen elegendő pénz. A kórházat évek óta támogatják havi tízezer lejjel, ennek most a felét tudták befogni, de amint némi pénzmagra tesznek szert, a többit is utalják az intézménynek. Erre minden bizonnyal sor kerül, mert a törvény arra kötelezte őket, hogy fizetésekre többet tegyenek félre, ám az idővel felszabadul, s szabadon rendelkeznek vele.

Elkülönítettek 106 ezer lejt az érvényben levő szerződések kiadásaira. Többek közt innen költenek a bérbe vett ingatlanokra, a nyugdíjasok bérleti támogatására a helyi közszállítási vállalat járatain, s ebből utalnak a megyei tanácsnak is az állami gondozásban lévő baróti gyermekek költségeinek fedezésére. Kulturális célra 177 ezer lejt szánnak, de ez nem a helyi pályázatok fedezésére van, hanem az Erdővidék Múzeuma fenntartási költségeinek hozzájárulására – erre a megyei tanáccsal és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesülettel közösen szerződtek –, illetve a Barót Napok megszervezésére.

A városi sportegyesület 135 ezer lejből gazdálkodhat. A többi egyesület és az egyházak számára akkor lesz kiírás, ha időközben olyan mértékben érkezik kiegészítés, hogy azt lehetővé teszi.

Beruházásra 783 ezer lej jut. Ebből 683 ezret tavalyról spóroltak meg, százezer lej pedig célirányosan a megyei tanácstól érkezett. Ebből az összegből aszfaltoznak, költenek három előtanulmány – a Petőfi utca felújításáról, a piac korszerűsítéséről és az állami alapokból épült tömbház (ANL) terület- és zöldövezet-rendezéséről – elkészítésére, s marad még a tűzoltógarázs építésének folytatására is. A garázsra tavaly 130 ezret fordítottak, idén saját költségvetésből hetvenezret szánnak, de érkezik még a megyei tanács kétszázezres vállalása, így haladni tudnak az építkezéssel, jövő esztendőben pedig már csak 180 ezer lej kell a befejezéshez.

Költeni fognak még az úgynevezett francia blokkhoz vezető útra, és újabb okostáblát kapna a Baróti Szabó Dávid Középiskola és a Gaál Mózes Általános Iskola is. Lázár-Kiss Barna András szerint az iskolák igazgatói úgy nyilatkoztak, a modern eszközök által a tanítás hatékonyabb, ezért támogatja azok megvásárlását. Hogy a táblák hasznát a tanácstagok és a sajtó is lássa közelebbről, nyílt órát tartanak számukra – jelentette ki.

A nehézségek ellenére derűlátó – mondotta a polgármester –: amennyiben év közben érkezik annyi költségvetés-kiegészítés, mint tavaly, akkor nem lesz jelentős visszaesés a beruházások terén.

Nagy István az EMNP-független frakció nevében szólalt fel, s kijelentette, nem kívánják kétségbe vonni a polgármesternek a közpénz észszerű felhasználására vonatkozó jó szándékát, támogatni is fogják a költségvetés elfogadását, ám kifogásolják, hogy a kereskedelmi tevékenységet végző helyi közszállító vállalat, a Transloc, illetve az Erdővidék Múzeuma támogatásban részesüljön. Mint mondotta, a múzeum nem rendelkezik különálló jogi személyiséggel, „van annak anyja és apja”, hiszen a Székely Nemzeti Múzeum alárendeltsége, úgy annak mindenféle kiadását a megyei tanácsnak kellene állnia.

Az RMDSZ-es tanácstagok közösen és a közszállítási vállalat ülésen jelen levő igazgatójával, Benedek Csabával próbálták meggyőzni a független tanácstagot arról, hogy nem a Transloc, hanem a faluról a városba ingázó nyugdíjasok és az iskolába járó diákok kapnak teljes, illetve résztámogatást. A múzeumról csak annyit szóltak, hogy arra vonatkozóan érvényes szerződés van, így kötelezettségeikről nem mondhatnak le.

Kotecz Attila felsőrákosi RMDSZ-es tanácstag azt nehezményezte, hogy a falvak jóformán semmilyen fejlesztésben nem részesülnek. A polgármester válaszában úgy fogalmazott, Felsőrákos víz- és csatornahálózatának kiépítésére pályáztak, s bízik abban, hogy az sikeres lesz, Miklósváron pedig – amikor felszabadul a fizetésre félretett többletpénz – ravatalozót építenek. A városhoz tartozó másik három faluban, azaz Bodosban, Bibarcfalván és Köpecen nincs olyan nagyobb tennivaló, amire pénzt kellene elkülöníteni – jelentette ki.

A költségvetést a jelen levő tanácstagok egyöntetűen fogadták el.

Hecser László / Háromszék