A Nagyvárad Táncegyüttes Idegen, valamint a Csíki Játékszín A kaktusz virága című előadásával vette kezdetét a II. MAFESZT. A Magyar Színházi Szövetség éves seregszemléjét január 22-26. között tartják a Szigligeti Színházban. 

A MAFESZT gerincét a résztvevő színházak által megnevezett, a törekvéseikre leginkább jellemző előadások alkotják, így a fesztivál a társulatok törekvéseinek reprezentatív keresztmetszetét kínálja. A MAFESZT programjában - az egyes színházak művészi profilját követendő – gyermek- és ifjúsági produkciók, táncszínházi alkotások, felolvasószínházi események, illetve nagy- és stúdiótermi előadások kaptak helyet. Az ötnapos seregszemlén fellép a házigazda Szigligeti Színház, valamint a MASZÍN tagszínházai: a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, a Tomcsa Sándor Színház, a szatmánémeti Harag György Társulat, valamint a Csíki Játékszín.

A fesztivál első napján ugyanakkor, a magyar kultúra napja alkalmából, átadásra kerültek a Varadinum Kulturális Alapítvány díjai is: Életműdíjat jutalmazták többek között Nagy Bélát, a Szigligeti Színház egykori irodalmi titkárát, színháztörténészt.

A fesztivál január 23-án a Csíki Játékszín Csipike, a gonosz törpe című gyemekelőadásával, az aradi és békéscsabai társulatok koprodukciójában létrejött Sonkamenüett című monodrámájával, illetve a Tomcsa Sándor Színház A főfőnök című előadásávsl folytatódik. A MAFESZT ideje alatt a színházi jegypénztár 11-19 óra között tart nyitva. A II. MAFESZT részletes programját a fesztivál weblapján (mafeszt.szigligeti.ro), illetve Facebook-oldalán olvashatják. (sajtóközlemény)