A  Khumba Transz-Afrika Expedíció, 2018 tagjai hétfőn (febr. 26.) délelőtt Kairóba érkeztek. Az Egyiptomba hajóval előreküldött autóikat még aznap szerették volna átvenni Port Said-ban, de várniuk kell néhány napot a vámügyintézés előre nem látott bürokráciája miatt.

A be nem tervezett  kairói várakozás  szerencsés hozadéka egy Afrika-utazóval való találkozás. Az utazó most fejezte be a kontinenst körbejáró, 15 hónapja tartó útját, és megosztotta a szentgyörgyiekkel friss tapasztalatait. A mondhatni naprakész információk, a személyesen megélt eseményekből leszűrt tanácsok hasznosan egészítik ki a felkészülés során gyűjtött eddigi  ismereteiket. A háromszékiek kedden Egyiptom ősi, nagy civilizációjának emlékeihez látogattak: egyebek mellett az Egyiptomi Múzeumba és a gízai-fennsík világhírű piramisaihoz. Figyelték és dokumentálták Kairó kevésbé ismert arcát is, a mindennapok embereit, munkáját, utcaképét.

Szerdán (febr. 28.) Kairóból a földközi-tengeri Port Saidba utaztak, hogy átvegyék a kikötőben a konténerekbe zárt  autóikat. Az ügyintézést bonyolította, hogy a konstancai, EU-s szabvány szerint kiállított bizonylatok nem mindenben feleltek meg  az egyiptomi elvárásoknak, lassította a közbeeső hivatalos munkaszüneti nap (ott a péntek a vasárnap) is. Így volt idejük alaposabban szétnézni Alsó-Egyiptomban, a Nílus torkolatvidékén, majd komppal átkeltek a Szuezi-csatornán a Sínai-félszigetre. Port Saidban a helyi tisztviselők segítőkésznek bizonyultak, végül szombat este együtt ünnepelték a mieinkkel az autók „kiszabadítását”,  a vámügyintézés még folytatódik.

A KHUMBA Transz-Afrika 2018 támogatói: Carola Egyesület, Nexxon, Bertis, Depo, Trisport, Garmin, Autototal, Boemurban, Szélvédő Klinika, Tuning Serv, Pista Bá, InterCars,Teamobil, T3 Kiadó, Ervin Impex, Adonis, Instal All, Deante, Demeter Lkl, Contexp, No Limit, Bon Proiect.

Partnerek: Prevent Mozgásközpont, Háromszéki Közösségi Alapítvány, Székely Nemzeti Tanács, AlterNet

Kiemelt médiapartnerek: Háromszék, Székely Hirmondó, Sepsi rádió, Erdely.ma, Weradio.

(Sajtóközlemény)