Ha augusztus, akkor Marosfő, ha Marosfő, akkor nyári szabadegyetem és a székelyföldi románok szószólóinak panaszáradata. A recept évről évre ugyanaz: felvonulnak mindazok, akik az itt élő románság képviselőinek tartják magukat, Bukarestből megérkeznek a magasabbnál magasabb rangú meghívottak, aztán durr bele, hisz csak az kerülhet a napi hírekbe, aki meredekebbet tud mondani.
A Marosfői Nyári Szabadegyetemről egyébként nem sokat tudni, nincs honlapja, közösségi oldalán tavalyiak az utolsó bejegyzések, néhány újságcikk – kizárólag a magyarellenes dörgedelmekről – jelzi létét, részleteket programjáról, célkitűzéseiről csak az ügyeletes feljelentő, Dan Tanasă oldaláról ismerhetünk meg.
Itt derül ki, hogy elsősorban külföldre szakadt fiatalok számára szervezik, és az ortodox püspökségtől a híres-hírhedt, három megye románjait összefogni szándékozó civil fórumig több „jeles” szervezője, támogatója van. Az idei program egy része a határon túli románok helyzetével foglalkozik, ám a szerdai napon kimondottan a székelyföldi románok helyzetére fókuszáltak. No nem csak identitásuk megőrzésére, nehézségeikre, az alaphangot bizonyára meghatározta a moldvai katolikusok románságáról szóló előadás és Erdély „ellopásának” témája, azaz hogy miként került a visszaszolgáltatások során „idegen, ellenséges” kézbe az ősi román föld.
Ebben a környezetben hangzottak el Eugen Popescunak, a Határon Túli Románok Alapítványa elnökének aggodalmai, miszerint az elmagyarosodás veszélye fenyegeti a Székelyföldön élő románokat, tömegessé vált elvándorlásuk, és ez nemzetbiztonsági kockázattá válik. Eszmefuttatása szerint azért kénytelenek máshol keresni a boldogulást, mert nem találnak munkahelyet, ha nem beszélnek magyarul.
A székelyföldi románok jelentős többségét a hatvanas évek végétől kezdődően telepítették e vidék városaiba, a kommunista gyárakat töltötték fel a lakással, állással, jó fizetéssel idecsábított „hegyen túliakkal”, a hivatalokat pedig román értelmiségiekkel. Visszavonulásuk a kilencvenes években megkezdődött, s akik maradtak, azok gyermekei az ország más részein élőkhöz hasonlóan tömegesen külföldön keresik a boldogulást. Nem azért, mert nem tudnak magyarul – hanem mert Nyugaton több pénzt kapnak munkájukért.
Ha a román állam 27 éve nem Székelyföld gazdasági elsorvasztásán munkálkodna, az itt élő románoknak épp úgy, mint a magyaroknak, nagyobb esélyük, kedvük volna az itt maradásra. Ha a marosfői szabadegyetemet szervező, magukat románok képviselőinek vallókat nem az az egyetlen cél vezérelné, hogy beolvasszák, eltüntessék e földről a magyarokat, és ennek érdekében nem gáncsolnának el minden jövőbemutató elképzelést, akkor mindannyiunk számára több babér teremne.
Igaz, értelmét veszítené e híres kaszt, a megélhetési románok ittléte, fölöslegessé válnának nyilatkozataik, a marosfőihez hasonló szabadegyetemek. Ők veszítenének, de mindannyian mások – magyarok és románok – nyernénk.
Farkas Réka / Háromszék