A Székely himnusz szerzője, Csanády György születésének 125. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést a költő fiának grafikai kiállításával nyitjuk.

Csanády András 1929-ben született Budapesten. A háború utáni zavaros gimnáziumi évek alatt korán vált pénzkeresővé, s még az érettségi előtt felvették a Képzőművészeti Főiskolára, de az első év végeztével otthagyta, magán érettségit tett és 1948-ban felvételt nyert a Tudományegyetem Bölcsészkarának Filozófia és Lélektan szakára.

Tagja lett a Képzőművész Szövetségnek, több hazai és külföldi kiállításon vett részt, munkáival Munkácsy díjat és VIT díjat nyert.

Képzőművészeti tevékenysége fametszetek és rézkarcok készítésé formájában bontakozott ki, amelyekből a „Magányos és közös sorsok” című tárlat keretében – február 21-én, pénteken 17 órától a Képtárban – ízelítőt nyújtunk a székelyudvarhelyi közönség számára is.

Köszöntő beszédet mond: Gálfi Árpád polgármester. A tárlatot megnyitja: Lőrincz György író. Közreműködik: Bálint Zsófia

Február 22-én, szombaton 12 órától koszorúzással egybekötött megemlékezést tartunk a Székelynek himnusz szerzője, Csanády György sírjánál a belvárosi református temetőben.

Emlékező beszédet mond: Gálfi Árpád polgármester. Áldást mond: Berecki Orbán Zsolt református lelkész. Közreműködnek: Gajewszki Klára és a Balázs Ferenc Vegyeskar.