Fotó: cotidianul.ro

Aláírta Klaus Iohannis román államelnök a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvényt, amelyet október végén szavazott meg a román parlament.

A jogszabály kihirdetését először Liviu Dragnea, a képviselőház szociáldemokrata elnöke jelentette be, aki egy újságírói kérdésre válaszolva hétfőn elmondta: a házbizottság már nem tudja elfogadni az egyik ellenzéki liberális képviselő javaslatát, hogy iktassanak be egy vesszőt a törvénybe, mert Iohannis kihirdette a jogszabályt.

Virgil Popescu liberális képviselő szerint egy vessző hiányzik a törvény 18. cikkelyéből, amely az adózás szempontjából stabilitást biztosít a befektetőknek. A liberálisok ezzel a feltétellel szavazták meg a törvényt, szerintük ugyanis fontos, hogy a teljes kitermelés időszakára ne módosuljanak az adózási feltételek a befektetők számára. A román parlament ebben a szellemben fogadta el a törvényt, de a liberális honatya szerint fontos lett volna kiigazítani a helyesírási hibát, hogy később ne keletkezzenek értelmezési viták.

Később az elnöki hivatal is megerősítette, hogy Iohannis aláírta a jogszabályt. A törvény azért fontos, mert ennek alapján kell döntést hozzanak a fekete-tengeri földgázmezők kitermeléséről azok a befektetők, amelyek koncesszióba vették a nyersanyag-lelőhelyeket.

Egyebek mellett az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV kell döntsön, hogy kitermeli-e a Fekete-tenger Neptun talapzatában levő gázt. Becsléseik szerint 42 és 84 milliárd köbméter közötti gázmennyiség rejlik ott.
Iohannis a nyáron még visszaküldte a parlamentnek a jogszabályt, miután a törvényhozói testület a befektetők számára szigorúbb változatot fogadott el.

A befektetőknek már az idén döntést kellett volna hozniuk, de az OMV október végén bejelentette: csak 2019-ben határoznak, hogy elkezdik-e a kitermelést vagy nem. Rainer Seele, az osztrák vállalat vezérigazgatója ezt azzal indokolta, a román hatóságoknak túl sok időt vett igénybe, hogy elfogadják a kitermelést szabályozó törvényt. Ezen kívül a vállalatvezető nehezményezte: a jogszabály korlátozza az OMV gázértékesítési lehetőségét, mivel a kitermelő vállalatokat arra kötelezi, hogy a romániai energiatőzsdén értékesítsék a nyersanyag mintegy felét.

A fekete-tengeri földgáz megvásárlásában Magyarország is érdekelt, miután magyar vállalatok kötötték le a fekete-tengeri földgáznak Ausztria felé szállítása céljából építés alatt levő BRUA(Bulgária-Románia-Magyarország-Ausztria) gázfolyosó teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.

MTI