Turisták fotóznak egy kukában élelmet kereső medvét Tusnádfürdőn 2017. június 9-én este / Fotó: Veres Nándor – MTI

Nem szűnnek az elmúlt egy év során rendkívül megsokasodott medvetámadások Erdélyben, ennek ellenére a román hatóságok továbbra is csak félmegoldásokkal igyekeznek orvosolni a problémát. A veszélyes nagyragadozók kilövésének engedélyeztetése helyett a bukaresti környezetvédelmi minisztérium például medveexporttal próbálja „humánus módon” ritkítani a hivatalosan több mint hétezer példányból álló romániai állományt.

A román zöldtárca egy évvel ezelőtt állatvédő szervezetek nyomására, a vadállomány létszámának meghatározása körül tapasztalt állítólagos rendellenességekre hivatkozva felfüggesztette a nagyragadozók (medve, farkas, hiúz és vadmacska) kilövését. Mivel a hatóságok korábban évente mintegy ötszáz medve levadászására adtak engedélyt, szakértők szerint a minisztérium döntésének és a megnövekedett szaporodási mutatóknak hála már több mint ezerrel gyarapodott a medvepopuláció az országban, és valójában már inkább a tízezer egyedet közelíti meg. A túlszaporodás és a masszív erdőkitermelés miatt a nagyragadozók immár rendszeresen bejárnak a lakott településekre, és napi rendszerességgel veszélyeztetik az emberek testi épségét, gazdaságaikat; nemrég a 35 ezer lelkes Székelyudvarhely főutcájára tévedt be éjszaka egy termetes medve.

Különösen tarthatatlan a helyzet Székelyföldön, ahol Maros megyében idén több mint száz, Hargita megyében pedig mintegy hatvan esetben okozott kárt a medve, jelentős pusztítást okozva a háziállatok között. A megsokszorozódott vadkárok és -támadások nyomán nemrég tizenháromezer Hargita megyei polgár tett panaszt a bukaresti ombudsmannál amiatt, hogy a nagyvadállomány szabályozásának elmulasztásával megsértették az élethez és a testi, szellemi épséghez, valamint az egészségük megőrzéséhez fűződő alkotmányos jogukat.

A román környezetvédelmi minisztérium szeptember elején ugyanis jóváhagyta ugyan 140, veszélyesnek bizonyult medve és közel száz veszélyes farkas levadászását, később azonban Gratiela Gavrilescu tárcavezető leszögezte: a beavatkozási kvóta nem a nagyragadozók kilövését írja elő, hanem ezek áthelyezését olyan területekre, ahol nincs medvepopuláció. Bár Székelyföldön eddig több veszélyes nagyragadozó kilövését kezdeményezték, egyelőre egyetlen medve befogását sem hagyták jóvá.

A miniszter ugyanakkor a napokban tartott parlamenti meghallgatásán közölte, mivel Romániában nincs pontos nyilvántartás a medvék létszámáról, összeszámolják és csippel látják el a nagyvadakat. – Tudjuk, hogy körülbelül hétezer példány él az országban, de úgy tűnik, ennél sokkal nagyobb a populáció. Meg akarjuk előzni, hogy a medvék embert egyenek – fogalmazott Gavrilescu.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a hatóságok előrehaladott tárgyalásokat folytatnak különböző országok nagykövetségeivel romániai kárpáti barna medvék külföldi rezervátumokba történő szállításáról. A politikus nem kívánt megnevezni konkrét célországokat, mindössze annyit árult el, hogy az exportált nagyvadak fiatal példányok lesznek. Vadászok és vadgazdálkodási szakértők képtelenségnek nevezik, hogy a kilövés helyett a hatóságok a medvék áttelepítését pártolják. Felhívják a figyelmet, hogy az elszállított medvék megpróbálnak visszavándorolni eredeti territóriumukra, az új élőhelyükön pedig elpusztulnak, vagy ott is bejárnak a háztáji gazdaságokba.

Rostás Szabolcs / Magyar Nemzet