Azokat kellene büntetni, akik visszaélnek hatalmukkal – véli Márton Árpád RMDSZ-es képviselő a prefektus március 15-i bírságolásával kapcsolatosan, amikor Sebastian Cucu megbüntette Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert a román zászló kitűzésének elmulasztása ürügyén.

Márton Árpád meglátása szerint az alkotmány, a létező törvények olyan jellegű értelmezése, amely nem veszi figyelembe egyes közösségek jogszabályok által szavatolt jogait, visszaélésnek tekinthető, és reményei szerint egyszer Románia is olyan „normális állammá” válik, ahol az ilyeneket megbüntetik. Sebastian Cucu hatalommal való visszaélésére más példát is felhozott. Elmondta, március 15-én Zágonban szembesült az ottani polgármester felháborodásával, aki nemcsak a pár nappal korábban kiküldött figyelmeztető körlevelet vette rossz néven – ebben a kormánybiztos felsorolja, hová, milyen, mekkora zászló tűzhető ki, és bírsággal fenyegetőzik –, de azt is, hogy egy korábbi, szintén zászlók miatti bírság megfellebbezését célzó per tárgyalását éppen a magyar nemzeti ünnepre tűzték ki.

„Kiss Józsefnek, Zágon polgármesterének soha, semmilyen nacionalista megnyilvánulása nem volt, nem is lehetett, hisz az általa irányított községben 52 százalékos arányban románok élnek, őnekik is választott elöljárójuk. Erre jön a prefektusi büntetés, amiért ki merték tűzni a polgármesteri hivatalra, a román és az uniós zászló mellé a község zászlóját (fehér alapon a kormány által elfogadott és a Hivatalos Közlönyben is megjelent címerrel), illetve a tanácsteremben ki merték tenni testvértelepüléseik zászlóit (egy lengyel, egy szlovák és egy magyar lobogót). Az már csak hab volt a tortán, hogy a tárgyalás időpontját is pont március 15-re időzítették” – mesélte el a történteket Márton Árpád, aki szerint Sebastian Cucu ezúttal is rosszindulatúan értelmezte a törvényeket, fölöslegesen keltett feszültséget, indulatot.

Farkas Réka / Háromszék