Tevékeny hónapokon van túl, mozgalmas időszak elé néz a kisbaconi református egyházközség: egy jelentős feladatot elvégeztek – felújították a régi paplakot –, ám továbbiak tornyosulnak előttük. Az új, feladatát januárban átvevő gondnok, Benedek Huszár János meggyőződése, lesz erejük minden tervüket véghez vinni, s korszerű közterekkel gazdagíthatják közösségüket.
Hogy sokáig szolgáljon még
Tompa Zsigmond tiszteletes a múlt század negyvenes éveinek elején helyi lányt vett feleségül, s apósa jelentős támogatásával saját házat épített (ma Tompa-kúria néven ismerjük, néhány éve Derzsi Sámuel vállalkozó újította fel szépen és lakja családjával), ami miatt a falu lelkészeinek sorát szolgáló paplak jelentősége évtizedekre háttérbe szorult.
A hetvenes évek végén, a templomtorony felújítása alkalmával, hogy az ott dolgozó ipari alpinistákat elhelyezhessék, az elhanyagolt épületet kitakarították, ablakait betették, és tetőzetét átvizsgálták, ám alaposabb felújításra csak a nyolcvanas évek kezdetén került sor. Ezt követően az ingatlant mintha újból felfedezték volna, elkezdték családi eseményekre használni. Elkérték keresztelői mulatságra, konfirmálás megülésére, nyugdíjazási ünnepségre, eljegyzésre, torra, születésnapozásra, majd a nyolcvankilences fordulatot követően az egyházzal, később a megalakult és a falu érdekében folyamatosan cselekvő Bodvaj Egyesülettel közösen egyre jelentősebb eseményeket szerveztek benne, illetve az udvarán.
Az egyházközség úgy gondolta, annyi év után itt az ideje, hogy újból nagyobb figyelmet fordítson az épület állagának megőrzésére. A magyar kormány pályázat útján egymillió forinttal támogatta a központi fűtés bevezetését és a nyílászárók cseréjét, a helyi közbirtokosság harmincezer lejjel járul hozzá a költséghez, és negyvenezer lejt ők maguk teremtettek elő.
Az épületbe belépve nem látunk nagy változást az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Persze, szembetűnik, hogy az ajtó nem a régi, kicserélték egy azt idéző, faborítású termopánra, észrevehető a hajópadló helyét felváltó szép, matt csempe és a központi fűtés „lelke”, a vízköpenyes kandalló is, de a felsorolás itt véget is ér. Benedek-Huszár János szerint ez azért van így, mert igyekeztek, hogy kinézete ne változzon, minden úgy hasson, mintha a régi volna, na meg sok munkát „eldugtak” az épület megerősítése során. A padlózatot felszedték, félméteres mélységig mindent kiástak, helyét harminc centiméter tört kővel töltötték ki, megdöngölték azt, tizenöt centiméter betont öntöttek rá, és szigetelőburkolattal látták el. A faház alsó részének gerendáit kicserélték, a régi villanyhálózatot is, új világítótesteket tettek, a vakolatot leverték, majd a falakat újravakolták, gondot fordítottak a konyhára, kamrára és a raktárra is.
A konyhát a kisbaconiak nagy támogatója, a svájci Gertrud Schnider által gyűjtött adományokból épült kályha uralja, mögötte, egy meghagyott régi ajtón túl, a raktár polcain ezernyi fazék, lábos és legalább kétszáz személy ellátását lehetővé tevő tányér- és evőeszközkészlet található példás rendben. A raktár kezelése Benedek-Huszáréknál családi hagyomány: a nyolcvanas években nagymamája foglalatoskodott vele, közel huszonöt éve pedig édesanyja vette át.
Bár az étkeztetést vállaló cégek megjelenését követően a szolgáltatás jelentősége némileg visszaesett – a hosszú évek alatt felhalmozott készlet bérbe vehető, ami az egyház jövedelmét növelte –, de azért most is szükség van rá, úgyhogy vigyáznak is rá rendesen.
A csűr új haszna
Az egyházközség következő nagy feladata a parókia és a csűr átalakítása. A püspökségtől nyert 38 ezer lejből elvégezték már a telekkönyvi tisztázást (szükség volt rá, mert például a csűr nem is szerepelt rajta), a topográfiai felmérést, elkészült a geotechnikai és az energetikai tanulmány, készül a statikai szakvéleményezés és a kivitelezési terv. Az elképzelés az, hogy a falu legimpozánsabb, tölgyfagerendából épült csűre faanyagának teljes felhasználásával és eredeti formájának megtartásával, ám belső terének újrafelosztásával közösségi tevékenység folytatására alkalmas tér szülessen, s mellette irodáknak és szállásnak is biztosítsanak helyet. A kiviteli terveken dolgozó Wegroszta László építész szerint is jó üzenet a közösség felé a csűr ilyen célú átalakítása: üzenet arról, hogy tárgyi örökségünket képező, eredeti funkciójukat elveszített épületeinket nem faanyagként kellene eladogatnunk, hanem új rendeltetésű épületként volna jó értékesítenünk.
Ravatalozó mint közös tér
A kisbaconiak azt szeretnék, hogy az önkormányzat az ő elképzeléseiket figyelembe véve építse meg ravatalozójukat, ezért vállalták a tervek elkészíttetését. Benedek-Huszár János úgy véli, kialakítása nem a mostanság építettek többségéhez kellene hogy igazodjék – ezek számára az újkori főúri udvari kápolnák szolgáltak mintául, amelyek mérete kimondottan az arisztokrata család mindennapi vallásgyakorlásához igazodott, s így természetesen csupán néhány tíz fő befogadásával számolt –, hanem teret kell biztosítania a gyászszertartás eddigi megszokott rendjének, amelynek hagyományos kerete a falusi udvar.
„Ez nem az épület tömegének a növelését, hanem épp annak csökkentését eredményezi, mivel az épület maga másodlagos jelentőségű. Semmi szükség arra, hogy megpróbáljanak mindenkit bezsúfolni egy zárt térbe – a temetésen az udvar a fontos, a ravatalozó előtti tér, ez nyújtja a szertartást egyben tartó kohéziós erőt: ide kell kihozni a koporsót, amelyet körbe tud venni a gyászoló gyülekezet, itt kell hogy elhangozzék a búcsúztató, mivel az együttérzés megélésének, a lelki összhang kialakulásának feltétele a lelkészre és a gyászoló családra való közvetlen rálátás, az ugyanabban az időlegesen szakralizálódó térben való együttlét. A mai ravatalozók szinte szó szerint kettétörik a gyászolók által benépesített teret belső és külső részre; a belső térből kiszorultak szemükkel nem követhetik a szertartást, s így »vakon«, mindössze hangszóróból kiszűrődő hangok segítségével tájékozódhatnak, ami lehetetlenné teszi a gyászélmény közös megélését, ezért ezek a ravatalozók a ma még több száz fős falusi temetéseket idővel pár tucat résztvevőre fogják visszaszorítani. Végül a ravatalozónknak azt a funkciót is kell biztosítania, hogy akárcsak a falusi portán, a halottasházi részvétnyilvánítás után a gyászolók két szót válthassanak egymással az épület elé kitett padon, és az elhunytra emlékezhessenek” – mondotta az egyházközség új gondnoka.
Hecser László / Háromszék