Kisebbségi Jogvédő Intézet: koncepciós per áldozata lett a terrorizmusért elítélt Szőcs Zoltán (VIDEÓ)

Koncepciós pernek nevezte csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója azt, hogy terrorizmus vádjával elítélték a székelyföldi Szőcs Zoltánt.

A Brassó megyei törvényszék hétfői ítéletében megváltoztatta az elsőfokú bírósági határozatot, így mégsem szabadulhat a terrorizmus miatt elítélt Szőcs Zoltán. Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt.

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója az M1 aktuális csatornán azt mondta, „hihetetlenül aljas indokkal és aljas módszerekkel” ítélték el a két fiatalembert.

Emlékeztetett, a bukaresti bíróság a román szakértők meghallgatása után felmentette őket az alól a vád alól, miszerint bombát akartak robbantani a Kézdivásárhelyre szervezett december 1-jei román nemzeti ünnepségen.

A felmentést azzal is indokolták, hogy a szilveszteri petárdákból nem lehet bombát készíteni – tette hozzá.

A Brassói Bíróság július végén határozott Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről. A határozat ellen azonban fellebbezett az ügyészség, ezért került sor a másodfokú eljárásra. Korábban a törvényszék a Szőcs Zoltánnal együtt elítélt Beke István szabadon bocsátását is elutasította.

Csóti György szerint az ítélet célja, hogy megfélemlítsék az erdélyi magyarokat, hogy ne harcoljanak az autonómiáért és anyanyelvük használatáért.

MTI

3 hozzászólás

  1. antal m.

    Nyilván tartható az, hogy a nagy többség minden jogállásunkat elnyom!

    Válasz
  2. Szekely Attila

    Igy vedi meg az elszakitott tobb millio magyart a nemzetinek reklamozott , gunyolt budapesti FIDESZ-es babkormany , Erdelyben a roman hatalmat kiszolgalo UDMR !!! Nem is lesz itt igazi valtozas amig meg mindig a volt kommunista elvtarsak es kiszolgaloik uralkodnak rajtunk.

    Válasz
  3. TÓDUCZ

    Már rég tudjuk Csóti elvtárs.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük