2019 április eleje. Strasbourgban ülésezik az Európa Tanács (ez nem az Európai Unió intézménye, hanem a kontinens legjelentősebb emberi jogi szervezete) egyik legfontosabb testülete, a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa, a 47 tagállam önkormányzati képviselőinek, vezetőinek testülete.
Hivatalosan ez az a fórum, ahol a helyi és regionális választott képviselők megvitathatják problémáikat, összevethetik tapasztalataikat, és kifejezhetik véleményüket a kormányzatokról, és ez az a fórum, amelynek tiszte segítséget nyújtani a hatékony önkormányzatiság érvényesülésében. Háromszéki küldötte is van: Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke, aki igen aktívan igyekszik kihasználni a lehetőségeket.
Tavaly bálványosi ülésre hívta az önkormányzati szakbizottságot, idén pedig nemcsak a megye értékeit mutatták be az Európa Tanács székházában, de egy beszélgetéssorozat résztvevői lehettek a háromszéki küldöttek, gondjainkat, bajainkat, nehézségeinket igyekeztek tolmácsolni alacsonyabb és magasabb rangú tisztségviselőknek.
Értékek otthonról
Évente két alkalommal ülésezik a kongresszus. Most, a tavaszi találkozón megtelt élettel az ET hatalmas strasbourgi székháza. Belépni csak előzetes egyeztetés, szigorú ellenőrzés után lehet, a hatalmas labirintusban annak is nehéz eligazodnia, aki már évek óta koptatja lépcsőit. Öltönyös, kosztümös résztvevők, szolid hivatalnokok mindenütt. Az előtérben szerény standok, Marokkó, Finnország mutatkozik be, de akad olyan is, amely a női egyenjogúságért, illetve a migránsok jogaiért kampányol. Főként képekkel, szórólapokkal. Megjelenik egy-egy terülj-terülj, asztalkám is, a tárgyalások szünetében, végén kínálmációval is nyomatékosítják mondandójukat. Többnyire helyi cég tálalja a „marokkói” vagy „finn” ínyencségeket, s általában kevés közük van az adott nép konyhájához, de így szokás.
A háromszékiek kilógnak a sorból, nemcsak az asztal köré felállított festett bútorokkal, népviseletekkel, de étel-, italkínálatukkal is, no meg az élő népzenével, -tánccal is. Nem csoda, hogy jelentős tömeg sereglik köréjük, isszák a pálinkát, falatoznak a sajtból, kolbászból, töpörtyűs pogácsából, mézeskalácsból, a hangulat pedig egyre emelkedettebb, végül néhányan táncra is perdülnek.
Pedig a bemutatkozás előtt feszültség is akadt bőven, a román megyékből érkezett képviselők árgus szemekkel figyelték, mi kerül az asztal köré – szerencsére bodzavidéki tárgyakat is szállítottak, román táncokkal is készültek a szervezők –, és külön kikötésük volt, nehogy megjelenjen valahol a székely zászló. Így nincs magyar felirat, csak román és angol, zászlóból pedig az uniós és a piros-sárga-kék virít a stand mellett. A megnyitóbeszédek azonban hangsúlyozzák, hogy itt egy többségében magyarok lakta régióról van szó, amely nyelvi és közösségi jogokat követel magának. No meg felhívják a figyelmet, hogy jó lenne, ha Románia is betartaná vállalásait, és alkalmazná az Európa Tanács ilyen jellegű ajánlásait. Aztán véget ér a majd másfél órás „fogadás”, mindenki elégedett.
Udvarias érdeklődés és közöny
A keddi nap, április 2-a ennél jóval sűrűbb, tartalmasabb volt. A háromszéki küldöttség – Tamás Sándor megyeitanács-elnök, Gál Károly RMDSZ-es, Pethő István MPP-s és Fazakas Péter EMNP-s tanácstag – délelőtt Kertész Ágnessel, Magyarország ET melletti nagykövetével találkozott. „Idén készül el az ET Romániáról szóló jelentése a kisebbségi és regionális nyelvek használatáról, nem szeretnénk a véletlenre bízni, mi kerül bele, ezért első kézből tájékoztatnánk az illetékeseket helyzetünkről” – fogalmazza meg jelenlétük célját Tamás Sándor. „Nem akarjuk elferdíteni a valóságot, de azt akarjuk, hogy a valóság kerüljön a jelentésbe” – mondotta.
Példák hangzanak el sérelmekről, az RMDSZ egyre aktívabb külpolitikáját ismertették, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat tevékenységét, de kiderül: az ukrajnai helyzetet behatóan ismerő nagykövet asszony ugyan többször érdeklődik kedvesen, miben segíthetne, ingerküszöbét mégis nehezen érik el panaszaink, hisz a kárpátaljai magyarok helyzetéhez képest a miénk rózsásnak tűnik.
És ez az érzés végigkíséri az egész napot. Minden beszélgetésben előkerül egy, a mienknél súlyosabb helyzet, probléma. Kiderül az is, talán az emberi jogok oldaláról közelítvén a kérdést, érthetőbbé válik helyzetünk. Hisz kevesebbet mond az, hogy nem mindenütt használhatják anyanyelvüket az önkormányzatokban a polgárok, de többet elárul, hogy az orvosoknál sincs mindig erre lehetőség, és a gyógyszereken csak románul, esetleg angolul, franciául jelenik meg a használati utasítás, magyarul semmiképpen. Gyors fotózkodás vet véget a rövid látogatásnak a nagyköveti rezidencián, és irány az ET palotája.
Hasonló barátságos, de kissé távolságtartó légkörben zajlik a munkaebéd Paczolay Péterrel, az Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar bírójával és Magyar Annával, Csongrád megye alelnökével, aki egyben az ET-kongresszusnak is alelnöke. Emberi jogokról, konkrét bírósági esetekről is szó esik, Tamás Sándor beszél a „székelyföldi terroristák” ügyéről, „egy pofon sem csattant el, de koholt vádak alapján mégis börtönben ülnek” – magyarázza. És itt is kiderül: az ukrán, az orosz vagy a török helyzet mellett a mi bajaink eltörpülnek. Kedvesek, empatikusak, segítőkészek, de nem látni, a finom ebéden túl hol lehet konkrét hozadéka a találkozónak.
Kisebbségek helyzete máshol
Gyors kávézás Andrew Dawsonnal, a Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban jelentés raportőrével, akit már tavaly Bálványosról ismerhetünk. Nyitott, érzékeny ő is, rendkívül fontosnak tartja, hogy az önkormányzatok az emberekért működjenek, és éppen ezért mindenki anyanyelvén fordulhasson ezekhez. Kiderül: a brit képviselő odafigyelése nem véletlen, ősei ugyanis egy eltűnt kisebbség tagjai, ő hétéves volt, amikor meghalt az utolsó idős ember, aki anyanyelvként beszélte a kelta nyelvcsaládhoz tartozó manx nyelvet.
Újabb kávé, újabb érdekes találkozó a belgiumi német közösség rendkívül barátságos, közvetlen képviselőjével. Karl-Heinz Lambertz jelenleg a kongresszus alelnöke, de szenátor is hazájában, sőt, miniszterelnök is volt, hisz annak dacára, hogy alig 73 ezren vannak, élvezik a belga autonómia minden előnyét, kormányuk, parlamentjük van, egyetlen döntést sem hoznak megkérdezésük nélkül. Beszél hányattatott történelmükről – milyen ismerős, ide-oda csatolták országrészüket –, és arról, hogy a flamand–vallon ellentétek rendezésére miként építette ki a belga állam sokrétű autonómiáját. Okosan, intelligensen teremtett békét, és a rendszer jól működik. Kisebb fennakadások vannak, tovább szélesítenék az önrendelkezést, ez egy állandóan fejlődő folyamat, de ha nyitottsággal viszonyulnak hozzá, sok gondot, bajt képes orvosolni – magyarázza. Maguk döntenek mindenről, ami a hétköznapi élet része, még arról is, milyen egyetemi szakot működtetnek, milyen felsőfokú diplomát ismernek el – meséli, és ő is leginkább az egészségügyi anyanyelvhasználat korlátozásán ütközik meg. Náluk ez rég megoldott, kevesen vannak, minden szakrendelést nem biztosíthatnak németül, de nyugodtan mehetnek a szomszédos Németországba, ha betegek, erről szerződés van a két ország között.
Karl-Heinz Lambertz elkötelezett híve a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésnek, ott volt a nyolc első aláíró között, és örömmel értesül arról, hogy Vincze Loránd, a FUEN elnöke befutó helyen szerepel az RMDSZ EP-listáján. Meggyőződése: következetes, folyamatos munkával sikerül rávenni az EU-t, hogy foglalkozzék a nemzeti kisebbségek helyzetével. Nem valószínű a gyors eredmény, de ha sokan, sok fórumon felvetik ezt a problémát, muszáj lesz az EU vezetőinek komolyan venniük – válaszolja kérdésünkre. Egyezség is születik a találkozón, valószínű, jövő tavasszal eljön Háromszékre a belgiumi német közösség egy küldöttsége, hogy megosszák a székelyföldiekkel tapasztalataikat.
Medvék és kisebbségek
Az utolsó és talán legfontosabb találkozó késő délutánra maradt. Irodájában – egy viszonylag szerény szobában – fogadja a háromszéki küldöttséget a „nagyfőnök”, Anders Knape, az ET Önkormányzati Kongresszusának elnöke és Jean-Philippe Bozouls, az ET Önkormányzati Kongresszusának igazgatója. Ez a találkozó, rangjához illően, hivatalos fotózással kezdődik, és negyedórás időkeretbe kell illeszkednie. Tamás Sándor itt is vázolja, hogy készek segítséget nyújtani egy objektív országjelentéshez, hisz tapasztalatuk, hogy a román kormány mindig megpróbálja szebb színben feltüntetni a dolgokat, mint amilyenek azok valójában. Kéri, romániai látogatásaik során ne csak Bukarestben, esetleg Kolozsváron forduljanak meg a küldöttek, hanem nézzenek körül a helyszínen is, például Székelyföldön.
Kiderül azonban, hogy ez szinte lehetetlen, egy-két napos látogatásokról van szó, gyors tájékozódásról, nincs idejük utazgatni, „de azért megpróbálják, legalább a félúton találkozást”, Székelyföld amúgy is veszélyes, hisz sok a medve – mondja félig viccesen Anders Knape. A megyei tanács elnöke felveti azt is, hogy az erdélyi magyarság nem akar semmilyen különleges kiváltságot, beérné azzal, ami a belgiumi német közösségnek van.
Anders Knape válasza politikusan udvarias: sok országban, sokféle megoldás létezik a nyelvi jogok biztosítására, az ET egy standard meghatározására vállalkozik, amelynek betartása mindenki számára kötelező. Biztosítja a háromszékieket arról, hogy nemcsak a kormány szavaira figyelnek, egy-egy jelentés összeállításakor igyekeznek sokfelé tájékozódni, nemcsak az önkormányzatok képviselőit, de civil szervezeteket, újságírókat is megkeresnek. Megegyeztek abban: nem az a fontos, hogy a kormány jól érezze magát és elégedett legyen, a polgárok érdekeit kell nézni, és megoldást keresni arra, hogy az emberek elégedettek legyenek.
Hosszú, fárasztó nap végére értünk. Kevés konkrét hozadékkal, hisz bár kedves, előzékeny, barátságos emberekkel találkoztunk, végigkísért az érzés: bajaink nagyon eltörpülnek mindamellett, amivel foglalkoznak, sokkal súlyosabb gondok vannak a világban, Európában. Ennek dacára ott a szándék, hogy mondani kell, problémáinkat fel kell mutatni (ajándékba megkapta mindenki a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat tavalyi évre vonatkozó angol jelentését, ha belelapoznak, szembesülhetnek az erdélyi magyar közösség nem is kevés sérelmével), amint Tamás Sándor fogalmaz: talán valahol találkoznak, összeérnek ezek az üzenetek. És nem mellékes Grüman Róbert megállapítása sem: az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában jelenleg több olyan jelentés is készül, amelynek a helyi autonómia, a többnyelvűség, a kisebbség és többség viszonya a témája. Ezekbe a jelentésekbe be kell vinnünk a minket érintő kérdéseket, ugyanakkor haza kell hoznunk az ET 47 tagállamából a jó példákat.
Farkas Réka / Háromszék