Svédország 3-0-re legyőzte Mexikót a labdarúgó-világbajnokság harmadik fordulójában, ezzel az F csoport első helyezettjeként jutott nyolcaddöntőbe, míg riválisa másodikként került a legjobb 16 közé.

Svédország-Mexikó 3-0 (0-0)

A vb-k történetének leggyorsabb sárga lapjával indult a találkozó: Jesús Gallardót 15 másodperc után szankcionálta a játékvezető. Ezt követően a svédek fölényét és lehetőségeit láthatta a közönség a Jekatyerinburg Arénában, amelyben ez volt az utolsó világbajnoki mérkőzés: a tornát követően 23 ezer fősre csökkentik a stadion befogadóképességét, és az FK Ural otthona lesz.

A svédek a félidő közepén kezezésért juthattak volna tizenegyeshez, ám a játékvezető videózást követően nem ítélt büntetőt. A nagyobb veszélyek ezután is a mexikói kapu előtt adódtak, ám a szünetig egyik háló sem rezzent meg.
A fordulást követően az európai együttes balhátvédje, Ludwig Augustinsson megszerezte első gólját válogatott színekben, majd tizenegyesből kétgólosra növelte előnyét a svéd csapat. A három pont sorsát egy suta mozdulat és az ezt követő öngól döntötte el végleg, így Mexikó már csak abban bízhatott, hogy a címvédő németek nem győzik le a dél-koreaiakat. Ez volt a hetedik öngól az oroszországi tornán, ennyi még egy vb-n sem esett korábban.

A hajrában a mexikóiak igyekeztek megszerezni a számukra fontos szépítő találatot, míg szurkolóik sörös dobozok pályára dobásával ünnepelték a másik mérkőzésen esett első dél-koreai találatot, amely biztossá tette, hogy a svéd és a mexikói csapat is ott lesz a nyolcaddöntőben. Előbbi az E csoport második helyezettjével játszik Szentpéterváron kedden, utóbbi pedig – amely sorozatban hetedszer lépett tovább a csoportkörből – annak győztesével találkozik Szamarában hétfőn.

A svéd válogatott tagjai ünnepelnek, miután 3-0-ra győztek az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának harmadik fordulójában játszott Mexikó – Svédország mérkőzésen a Jekatyerinburg Arénában 2018. június 27-én. (MTI/AP/Efrem Lukackij)

Eredmény, F csoport, 3. forduló:
Svédország-Mexikó 3-0 (0-0)

Jekatyerinburg, Jekatyerinburg Aréna, 33 061 néző, v.: Néstor Pitana (argentin)
gólszerzők: Augustinsson (50.), Granqvist (62., 11-esből), Álvarez (74., öngól)
sárga lap: Larsson (26.), Lustig (88.), illetve Gallardo (1.), Moreno (61.), Layún (86.)

Mexikó: Guillermo Ochoa – Edson Álvarez, Carlos Salcedo, Héctor Moreno, Jesús Gallardo (Marco Fabián, 65.) – Andrés Guadrado (Jesús Corona, 75.), Héctor Herrera – Miguel Layún (Oribe Peralta, 89.), Carlos Vela, Hirving Lozano – Javier Hernández

Svédország: Robin Olsen – Mikael Lustig, Victor Lindelöf, Andreas Granqvist, Ludwig Augustinsson – Viktor Claesson, Sebastian Larsson (Gustav Svensson, 57.), Albin Ekdal (Oscar Hiljemark, 80.), Emil Forsberg – Marcus Berg (Isaac Kiese Thelin, 68.), Ola Toivonen

II. félidő:
50. perc: Claesson rosszul találta el a labdát a tizenegyespont körül, a felpörgő játékszer viszont jól jött a baloldalt érkező Augustinssonnak, aki négy méterről lőtt, Ochoa pedig csak belekapni tudott, hárítani már nem (1-0).
60-62. perc: A mexikói tizenhatoson belül Moreno elkésett becsúszása eltalálta Berget, a védő sárga lapot kapott, a megítélt büntetőt Granqvist a jobb felsőbe lőtte (2-0).
74. perc: Jobb oldali svéd bedobást csúsztatott meg fejjel Thelin, ezzel meglepve Álvarezt, aki szerencsétlen mozdulattal saját maga mögé rúgta a labdát, amely a kezéről a kapuba pattant (3-0).

A csoport másik mérkőzése:
Koreai Köztársaság-Németország 2-0 (0-0)

A csoport végeredménye:
1. Svédország 3 2 – 1 5-2 6 pont – továbbjutott
2. Mexikó 3 2 – 1 3-4 6 – továbbjutott
3. Koreai Köztársaság 3 1 – 2 3-3 3 – kiesett
4. Németország 3 1 – 2 2-4 3 – kiesett

korábbi eredmények:
2. forduló:
Németország-Svédország 2-1 (0-1)
Mexikó-Koreai Köztársaság 2-1 (1-0)

1. forduló:
Mexikó-Németország 1-0 (1-0)
Svédország-Koreai Köztársaság 1-0 (0-0)

M4sport.hu