Klaus Iohannis elnök szerdán hangsúlyozta a Három Tenger Kezdeményezés tavalyi, bukaresti csúcstalálkozóján elindított projektek hatékony végrehajtásának fontosságát, és jelezte, hogy a BRUA (Bulgária – Románia – Magyarország – Ausztria) gázvezeték lehet az egyik lépés, amellyel Románia regionális biztonsági szereplővé válhat a régióban.

„A Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozója beérett, és úgy vélem, hogy ma és holnap konkrét dolgot kell megvitatnunk. Nagyon fontos, hogy ténylegesen végrehajtsuk azokat a projekteket, amelyeket a bukaresti csúcstalálkozó óta kezdtünk el” – mondta az államfő a Három Tenger Kezdeményezés ljubljanai (Szlovénia) csúcstalálkozója előtt.

Arra a kérdésre, hogy mit tesz Románia azért, hogy regionális biztonsági szereplővé váljon, Iohannis azt válaszolta, hogy a BRUA gázvezeték egy jó irányba tett lépés lenne.

„Több lépést is tehetünk (...), ezek közül az egyik a BRUA gázvezeték, a Bulgáriával és a Magyarországgal kialakítandó összeköttetés, de Románia energiaiparának fejlődése is, amely minden bizonnyal hozzájárulna nem csak Románia, hanem az egész régió energiabiztonságához” – mondta Iohannis elnök.

Csütörtökön az államfő részt vesz a csúcstalálkozó plenáris ülésén, majd sajtónyilatkozatot ad Borut Pahor szlovén, Kolinda Grabar-Kitarovic horvát és Andrzej Duda lengyel elnökkel, valamint Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével együtt.

Agerpres