Fotó: cotidianul.ro

A bukaresti szociáldemokrata kormány a tehetetlenség és dilettantizmus szinonimája, és biztonsági kockázattá vált Románia számára – jelentette ki Klaus Iohannis román államfő a román parlament keddi díszülésén, amelyet az ország NATO-csatlakozása 15. és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete megalakulása 70. évfordulójának szenteltek.

Az elnök felidézte, hogy kezdeményezésére Románia már harmadik éve a GDP két százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra, de szerinte a kormány hozzá nem értése, a közbeszerzési eljárások körüli huzavona kérdéssé tette, hogy Románia képes lesz-e teljesíteni vállalt kötelezettségeit.

Iohannis szerint a szociáldemokrata kormány folyamatosan "ostromolja" a jogállamiságot, sérülékennyé téve Románia helyzetét a NATO-ban és az Európai Unióban. Az elnök a hadsereggel szembeni tisztelet hiányaként értékelte, hogy a védelmi miniszter óvást emelt a vezérkari főnök mandátumának meghosszabbítása ellen, "politikai játszmájával" kényes helyzetbe hozva – parancsnok nélkül hagyva – a hadsereget.

A díszülésen az államfő és kormánytöbbség közti feszültség a külsőségek szintjén is megnyilvánult: az államfőt a parlamentben megvárakoztatták, érkezésekor a parlament alacsonyabb rangú ellenzéki tisztségviselői fogadták, a képviselőház elnöke nem is üdvözölte, a kormányoldalt élesen bíráló beszédét pedig több ízben hangoskodással, pfujolással szakította félbe a parlamenti többség.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői – Liviu Dragnea házelnök és Viorica Dancila kormányfő – az ünnepi alkalomra hivatkozva nem válaszoltak a jobboldali elnök támadásaira, a miniszterelnök pedig elnézést kért a meghívottaktól, amiért Iohannis "választási kampány-eseménnyé" tette a megemlékezést.

Dragnea és Dancila is felidézte, hogy – bár a nemzeti célkitűzés megvalósulásához minden politikai erő hozzájárult – Románia az Adrian Nastase vezette szociáldemokrata kormány mandátuma és Ion Iliescu elnöksége idején csatlakozott a NATO-hoz.

A belpolitikai csatározásban szemben álló felek egybehangzóan állították, hogy Románia elkötelezett tagja a NATO-nak, amelyet biztonsága legfőbb garanciájának tekint.

A kétkamarás román parlament együttes ülésén a törvényhozók egyhangúlag szavazták meg azt a nyilatkozatot, amely megerősítette, hogy Románia tartja magát azokhoz az elvekhez, értékekhez és célokhoz, amelyeket a NATO képvisel. A nyilatkozat üdvözli a keleti szárny és azon belül is a Fekete-tengeri térség védelmének megerősítését, Montenegró és Észak-Macedónia csatlakozását, és támogatásáról biztosítja Georgia, Ukrajna és Moldova európai és euro-atlanti integrációját.

Baranyi László / MTI