A helyi fejlesztések országos programját (PNDL) nem szabad felszámolni, de újra kell gondolni – hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő hétfőn, a romániai községek közgyűlésén.

Az elnök többek között a hatékony beruházások fontosságáról beszélt az eseményen.

„Meggyőződésem, hogy amint új parlamenti többségünk lesz, célegyenesbe kerül a modernizációs és a reformfolyamat. Azt kívánom, hogy ez mielőbb bekövetkezzen” – fogalmazott az államfő.

Iohannis hozzátette, az egyik fő prioritás a fontos, országos szintű beruházási programok „újratervezése” a nagyobb fokú átláthatóság és a közpénzek korrekt kezelése érdekében. A helyi fejlesztések országos programjáról szólva rámutatott, a hatékony beruházások mindenképpen fejlődéshez vezetnek, „de nem szabad szemet hunyni e program gyenge pontjai felett”.

„Ezt a projektet semmiképpen nem szabad felszámolni, de újra kell gondolni. Nem hiszem, hogy lenne valaki ebben a teremben, aki azt szeretné, hogy politikai alapon ítéljék oda a pénzeket, vagy hogy fiktív, esetleg rosszul elvégzett munkálatokat számoljanak el. Végleg le kell állítani a közpénz pazarlását, és ez csak koherens, felelős hozzáállással valósítható meg” – nyomatékosította.

Az elnök ugyanakkor a gázvezeték-hálózat kiterjesztését célzó programot is az elengedhetetlenül szükséges kezdeményezések közé sorolta.

„A vidéket nem lehet szegénységre és alulfejlettségre ítélni a végtelenségig. Románia lakosságának csaknem fele nincs a csatornahálózathoz csatlakoztatva, és háromból csak egy vidéki lakosnak van vezetékes vize” – mondta.

Iohannis rámutatott, a jelenleg tisztségbe levő kormány prioritásai közé tartozik a vidékfejlesztés, a helyi közösségek támogatása olyan programok révén, amelyeket részben állami költségvetésből, részben uniós alapokból finanszíroznak. Az elnök azonban hangsúlyozta, hogy a beruházásokat az egyes közösségek igényeihez és szükségleteihez kell igazítani. „Nem szabad többé azt látnunk, hogy a mező közepén, vagy a település szélén levő parkokat nagy költségekkel agyondíszköveznek, miközben a településen nincs sem vízvezeték-, sem csatornahálózat” – fogalmazott.

Az elnök beszélt még az uniós alapok lehívásának fontosságáról, a közigazgatás korszerűsítésének és hatékonyabbá tételének szükségességéről, illetve arról is, hogy a vidéken élő gyerekek számára is ugyanolyan oktatási körülményeket kell biztosítani, mint a nagyvárosokban élőknek. (Agerpres)