Fotó: Agerpres

Az infrastruktúraépítés egyféle színházi díszlet – nyilatkozta kedden Klaus Iohannis az One World Románia által szervezett „Államfő vagy polgár/politikus és társadalom” című eseményen. Az államfő furcsállta, hogy éppen a március 15-ei, az autópályák hiánya miatti tiltakozás idején építették az autópályát.

„Számtalan vészjelt leadtak (…), országszerte számos tüntetést szervezett a civil társadalom, de egyes pártok is. Számolatlanul kaptuk az ígéreteket az infrastruktúra nagyléptékű fejlesztésére, amelyek egyszerűen nincsenek sehol. Önöknek nem volt furcsa, hogy amikor március 15-én volt a 15 perces tiltakozás az autópályák hiánya miatt, láss csodát, éppen akkor dolgoztak a nem tudom melyik sztrádán, de amiként véget ért a tüntetés, a munka is abbamaradt. Tehát ez egy színházi díszlet, úgy csinálunk, mintha csinálnánk valamit” – fejtegette az államfő.

Iohannis szerint „eszméletlen”, ahogyan a jelenlegi hatalom kormányoz és példának a 2018/114-es sürgősségi kormányrendeletet hozta fel.

„A 114-es kormányrendelet több létfontosságú gazdasági szektort térít le a helyes útról. Mindegy, hogy neked tetszik-e egyik-másik gazdasági ágazat, az egész csak akkor működik, ha részegységenként is működik. Ezt, ahogy az társadalmat semmibe véve kormányoznak, tűrni sem lehet, nemhogy dicsérni” – állapította meg az államfő.

Iohannis az mondta: déja-vu érzése van.

„Valamennyien látjuk, hogy rosszul mennek a dolgok, de ők elmagyarázzák a tévében, hogy tejjel-mézzel folyó Kánaánban élünk. Már elnézést, de én életem éppen felét egy olyan korszakban éltem le, amikor fehéren a feketén leírták, hogy arany jövő vár ránk. Nem az volt, sötét jövőnk volt. 89-ben ebből elegünk lett és lecseréltük. Én nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy azt halljam a kormánytól, hogy minden szenzációsan jó, csak mi rosszul értelmezzük. Tehát mindenki más hibás, hibásak az idegenek, a multik, és természetesen, az ügyeletes hibás az én vagyok, miattam nem épülnek az autópályák, a kórházak, én vagyok a hibás, hogy az iskolák hátsó udvarában van az árnyékszék. OK! Vállalom a részem, én vagyok Románia elnöke, és bizonyára nekem is meg van valamennyi részem ezekben a hiányosságokban, de a megoldás, az egészen biztos, hogy nem az államfő, hanem a kormány kezében van” – szögezte le Iohannis.

Az államfő szerint minden rosszul megy, és a demokrácia elemeit kifogásként hozzák fel, hogy megmagyarázzák a hiányosságokat, vagy éppen ezek mögé bújnak.

„Azt mondják, emberek, megnyertük a választásokat, úgy hogy ti csak érezzétek jól magatokat, mi azt csinálunk, amit akarunk. Ez avatatlan megfigyelőnek demokratikusnak tűnhet, de valójában nem az. Ezt úgy hívják, hogy a többség diktatúrája. A többség diktatúrája olyan demokráciákban jelenik meg, amelyek nem működnek rendesen, és mi itt tartunk, valahol. Egy demokráciában nem mondhatod, hogy „azt csinálok, amit akarok, mert én nyertem a választásokat”. Azt kell mondanod „megteszek mindent, hogy megoldjam a köz gondjait, mert azért választottak meg”, márpedig ilyet nem hallasz a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőitől” – hangoztatta Iohannis.

Agerpres

3 hozzászólás

  1. Arpad

    nem diszlet hanem kipimpozott szar

    Válasz
  2. antal m.

    Hogy legyen ,,kohézió,, az EU-ban, ha itthon sincs, az országunkban?…
    Ott van a 27 európai ország, az egyik ország jó példáját se vesszük alapul!…
    Szegény kohézió? / privátizáció?/

    Válasz
  3. Tóducz

    Klaus úr, há ezért izgalmas, fordulatos, s nem unalmas az élet Romákiában, úgy mint Svájcban vagy Németországban!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük