Fotó: Intact Images

Klaus Iohannis részt vett szombaton az erdélyi szászok találkozóján. Az államfőt minden elmondott mondata után megtapsolták a nagyszebeni Nagypiac téren, az erdélyi szászok 1990 után szervezett legnagyobb találkozóján.

“Meg vagyok hatódva, hogy a Nagypiac tér nem elég nagy ahhoz, hogy mindenkit befogadjon. Nagyon örvendek, hogy az idősek mellett sok gyereket is látok” – mondta az államfő, aki korábban Nagyszeben polgármestere volt.

Klaus Iohannis emlékeztetett: „Nagyszeben szép Erdélyünk történelmi szász fővárosa”.

Az államfő azt mondta: „a szász közösség példát mutatott az egész világnak”.

A Nagypiac téri ünnepség Románia és Erdély himnuszával kezdődött.

Az államfő románul és németül szólt az egybegyűltekhez.

A nagyszebeni történelmi találkozón mintegy 12.000 romániai, ausztriai, németországi szász vesz részt, de érkeztek vendégek az Egyesült Államokból is.

Agerpres

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.