Klaus Iohannis bevallása szerint román államfő szeretne maradni, nem akar az Európai Tanács elnöke lenni.

"Én Románia elnöke vagyok, és Románia elnöke szeretnék maradni, nem az Európai Tanácsé. (...) Sok tennivaló van még, és én készen állok kivenni a részem ezekből" – mondta Iohannis, akinek szombaton becsület érdemérmet adományozott a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR).

Agerpres

Iohannis: a német kisebbség összekötő híd Románia, Németország és Ausztria között

Legmagasabb kitüntetését, Becsület Érdemérmet adományozott szombaton a Romániai Német Demokrata Fórum (RNDF) Klaus Iohannisnak. Beszédében az államfő az egykor általa elnökölt alakulatot és a romániai német közösséget méltatta.

Az államfő rámutatott, az RNDF és a Romániában élő német közösség összekötő híd Románia és olyan országok között, mint Németország vagy Ausztria, ugyanakkor összeköti egymással az ország területén élő különféle közösségeket, hozzájárul az ezek közötti egyetértéshez.

Az államfő hangsúlyozta, az RNDF-ben kezdte politikai pályafutását, és sokat köszönhet az alakulatnak. "Be kell vallanom, hogy minden, amit a politikában tettem, amiben hiszek, nagyrészt a Német Demokrata Fórum keretében, annak érdekében kifejtett munkámból eredeztethető és természetesen az iskolaévekből" – mondta.

Hozzátette, a némethez hasonló kisszámú kisebbségből származó politikus is érhet el jó eredményeket, ha komolyságról tesz tanúbizonyságot, ha a közösség és nem pártja érdekében dolgozik, és betartja az ígéreteit.

A Romániai Német Demokrata Fórum színeiben megválasztott Ovidiu Ganț parlamenti képviselő által felolvasott laudáció felidézte, hogy Klaus Iohannis 1990-ben lett az RNDF tagja, "és ez megváltoztatta az életét". 2000-ben Nagyszeben polgármestere lett, majd még két alkalommal újraválasztották. Mandátuma idején, 2007-ben a város elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet. 2013-ban Iohannis a Nemzeti Liberális Párt tagja és alelnöke, 2014-ben pedig elnöke lett, és ugyanabban az évben államfővé választották.

A szombati eseményen jelen volt a PNL elnöke, Ludovic Orban, valamint a liberális alakulat első alelnöke és Szeben megyei szervezetének elnöke, Raluca Turcan is. (Agerpres)