Albert Levente felvétele

A szombati sepsiszentgyörgyi kolbászparádé látogatói bekopoghattak a szalonnaházba, körüljárhatták a kolbászból font kerítés határolta, friss zöldségeket termő veteményest, csipegethettek a helyi gyümölcsfák terméséből, tegnap pedig a káposztaételeket kóstolhatták meg.

Mindkét vetélkedő résztvevői főként a hagyományos ízeket, termékeket kívánják népszerűsíteni, de a győzelem kedvéért bevetettek különleges fűszereket is.

Nem minden az ízvilág – bár ez ér a legtöbbet a versenyen –, fontos az asztaldíszítés, a csapat megjelenése, a verseny hangulata, mindezekért a csapatok nagyon sokat tettek. Sajttortával, tepertős pogácsával, fánkkal, zsíros kenyérrel, szendvicsfalatokkal, pálinkával, almás pitével, kürtőskalácstésztába csavart kolbásszal kínálták a látogatókat, miközben saját fűszereikkel kevert, a versenybizottságtól kapott őrölt húsból készítették el az alapanyagot a kolbászhoz. Sütöttek kolbászt tizennégyféle fűszerkeverék használatával, szarvasgomba-ízesítéssel, magyarosan csípősen és erdélyi édeskésen, székely hagyomány szerint és saját ízlés alapján, de mindenik arról volt felismerhető, hogy friss húsból készül és helyben ízesítik.

A kolbászparádé és a káposztafesztivál nem csupán az említett étkek ünnepe. A házi sütemények, savanyúságok, lekvárok is jól elkelnek ilyenkor. Az asztalok roskadoznak a házi finomságoktól, az erős pálinkák helyett inkább a házi, édeskés gyümölcsitalokat kínálják, az értékes és nagyon drágán eladható füstölt falatokból sem sajnálnak ilyenkor kínálni.

A kolbász, káposzta, hagyma, a közeli sült gesztenye és kürtőskalács illata, a kézdivásárhelyi Háromcsillag együttes helyszínről helyszínre költözködő muzsikája, a versenyszakácsok izgalma olyan gasztronómiai térré varázsolta két napig a városközpontot, ahol a talmi nem fért meg a minőségi áru mellett. Minden résztvevő hozzájárult gasztrokultúránk gazdagításához, a közelben kiállító kézművesek pedig – bár ezúttal némileg háttérbe szorultak – olyan portékákat kínáltak, amelyek éppúgy hozzájárulnak hagyományaink népszerűsítéséhez, mint egy házi ízek szerint készített kolbász vagy töltött kápozta.

A szervezők szerint a kolbászparádé hetvenkét csapata és a káposztafesztivál tizenkét csoportja mind nyertes, mert vállalta a megmérettetést, és minőségi étket állított elő. A sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület a legnagyobb pontszám alapján képviseli majd a háromszékieket a következő békéscsabai kolbászfesztiválon, a sepsiszentgyörgyi cukorbeteg gyermekek csapata (a Cukisokk) a következő legnagyobb pontszámmal pedig azt érdemelte ki, hogy a helybeli Bertis Kft. az ő receptjük alapján és névjegyével forgalmaz majd egy kolbászt. A káposztások fődíját a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola Mesterséfek csapata nyerte.

Fekete Réka / Háromszék