A turistáktól hemzsegő, rendezvényektől, eseményektől folyamatosan pezsgő Kolozsvár a nők városa is. Olyan nőké, akikről méltatlanul kevesebbet tudunk vagy alig beszélünk róluk.

Egyed Emese irodalomtörténésszel négy ilyen összetett és igencsak figyelemre méltó nőalak nyomait kerestük Kolozsváron – csütörtök délelőtt. Az EME székházának előadóterméből indítva a sétát, egykor a szomszédos házban lakó Vass Ottíliáról hallhattunk, akit az utókor oly keveset említ. A 19. században élő kolozsvári nő nemcsak költő, műfordító, de jelentős gyűjtő volt és a város jótevője is. Értékes könyvtárát egy szászsebesi iskolára hagyományozta, a nevét viselő házat pedig az Erdélyi Múzeum Egyesületre hagyta, amit az egyesület próbál visszaigényelni. A nagy formátumú, művelt Vass Ottília házában korának jelentős irodalmi szalonja is működött. Élettörténetét nagybátyja, Gyulai Lajos bejegyzéseiből és id. Kántor Lajos róla írt tanulmányából ismerhetjük meg.

Ezután a Kolozsvárhoz is kötődő, gyakran csupán költőfeleségnek titulált Szendrey Júlia kolozsvári tartózkodásának színhelyeit kerestük meg. A népes hölgykoszorúval először a közismert Biasini szállóhoz vonultunk, ahol emléktábla őrzi a beszédes „Petőfi Sándor és neje”(!) ott tartózkodását. „Így kezdődik a felejtés!” – jegyezte meg Egyed Emese, a csupán „neje” jelzésre utalva. A nászútján Kolozsváron járó, majd a férj elvesztését követő hol reménykedő, hol kétségbeeső keresés idején visszatérő Szendrey Júlia naplófeljegyzéseiből felolvasva próbáltuk valamelyest az akkori Kolozsvár hangulatát elkapni a forrósodó, nyüzsgő belvárosban sétálva a Szentegyház utca 17. szám alatti Szathmáry Pap házat is érintve, ahol szintén megszállt.

Újfalvy Krisztina költőről is keveset tud a ma élő. Virág Benedek, Csokonai, Kazinczy kortársának rímekbe szedett, bohókás leveleiből kaphattunk ízelítőt egy felolvasás erejéig, aki sose vette annyira komolyan az irodalmat, hogy merevvé váljanak a formák nála, tudtuk meg az irodalomtörténésztől. A költőnő több verséből is nóta lett. Kolozsvári tartózkodása idején ő a Karolina téri Petrichevich-Horváth házban szállt meg a mai Erdélyi Történeti Múzeum épületében.

A 18 és 19. századi nőalakok után a 20. században élő és munkásságát folytató, közelmúltban elhunyt Gyimesi Éva emlékezetével zárult a több mint két órás séta az bölcsészkar épületében. Itt tanult és dolgozott a nyelvész, irodalomtörténész, akinek nevéhez fűződik a Láthatatlan Kollégium alapítása, a ’89 előtti tanári kihelyezések elleni küzdelem. A rendszerváltást követően politizált, de csalódva a politizálás intézményi formáiban, a közelmúlt megértése felé fordult, szekusdossziék tanulmányozásával kezdett foglalkozni, melyről könyvet írt. Egyed Emese szerint ideje lenne elkezdeni a Gyimesi Éváról való beszélgetést.

KMN

3 hozzászólás

  1. antal m.

    Tóducz-nak, most igaza van! Lám, lám pedig Horváth Anná-ra, neheztelt! Emlékszik?
    / vajon mikor öszinte/

    Válasz
  2. antal m.

    A fenti írás végkicsengésénél,- teljes igazat értékelem.

    Válasz
  3. Tóducz

    Nagyjából liberos erdélyi magyar szoknyásokról van szó, különösen, ami az öngyilkos Cs.Gyimesi Évát illeti, de ott vannak a frissebb UDMR-és szoknyások is, akiket meg se említettek: a csíkszeredai Kormos Benci UDMR-és leányát Horváth Anikót, és Hegedüs Csillucit, az UDMR minden idők “legsikeresebb” szoknyását.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.