Megsérült csütörtökön a Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) egyik alkalmazottja, amikor felrobbant egy, az autója mellett levő doboz. A férfi csak kisebb sérüléseket szenvedett.

A katasztrófavédelem szóvivője, Andrei Biriş elmondta, kollégájuk szolgálata lejártával hazafelé készült, amikor a közelben leparkolt autója mellett egy kis dobozt talált. Amikor hozzáért, a doboz felrobbant. A férfit a helyszínen ellátták a mentősök, nem kellett kórházba szállítani.

Az ügyben a Kolozs megyei ügyészség folytatja a nyomozást, és a Román Hírszerző Szolgálattól is szakértői vizsgálatot kértek.

Agerpres

13 hozzászólás

  1. Mikulás

    Szóval Tóducz Úr nincs új a nap alatt most éppen a szekusok robbantottak egy gyufásskatulyát kolozsváron , kíváncsi vagyok hogy a magyarokra fogják e kenni .
    2001 szeptember 11 én pedig az amerikai és izraeli szekusok vagyis a CIA és a moszad robbantották fel az ikertornyokat, az arabokra kenték, mivelhogy Izrael háborút akart az arabok ellen. 1605 november 5 én pedig Angliában elhelyeztek néhány hordó nedves puskaport a Parlament pincéjében és azt hazudták hogy a katolikusok a pápa és a spanyolok meg a jezsuiták csinálták az egészet és meg akarták gyilkolni az angol királyt .
    Már négyszáz év óta ugyanaz a recept. Aki háborút akar Aki gyilkolni akar Az csinál valamilyen színjátékot és rákeni azokra akikkel le akar számolni. Most éppen a szekusok akarnak valamit kolozsváron Hát robbantottak egy gyufásskatulyát , majd meglátjuk hogy kikre fogják kenni , az arab dzsihádistákra vagy a kitalált erdélyi magyar terroristákra.

    Válasz
  2. Mikulás

    Csináltak a szekusok utódai egy kis színjátékot kolozsváron hogy meg indokolják a magas fizetésüket és hogy még több román szekust telepítsenek kolozsvárra. felrobbantottak egy gyufásskatulyát de arra azért vigyáztak hogy akkora robbanás ne legyen hogy komoly baja legyen valakinek. ez pont egy akkora robbanás volt ami arra elég hogy meg indokolják a Parlament felé azt hogy mekkora szükség van rájuk, mennyire hasznos a munkájuk és mennyivel több szekust kell betelepíteni kolozsvárra meg mindenhova Erdélybe. Na ennyi. Eddig még minden terror cselekedet és riadó Erdélyben volt. terror riadó Marosvásárhely és Kolozsvár repülőterén állítólagos tunéziai dzsihádisták Szatmáron soha még csak véletlenül sem bukarestben a Fekete tenger partján konstancán vagy Iasiban Olteniaban. nem, ezek mindig mindig Erdélybe jönnek itt csinálják. ezt Amerikában is a CIA szervezi a terror támadásokat azután ezzel ijesztgetik a népet és ezzel kérnek nagyobb költségvetéseket a parlamenttől. ugyan így csinálta ezt a NATO Nyugat Európában akkor amikor még létezett a vasfüggöny csak megjegyzendő hogy a NATO valódi gyilkosságokat követett el , a bolognai vasúti pályaudvari robbantásban majdnem százan haltak meg. A NATO szervezte , azt hazudták hogy a csúnya rossz kommunisták voltak Aztán erre hivatkozva be lehetett hozni mindenféle drákói törvényeket meg lehetett költeni a pénzt. Na ez fog most Romániában is történni Lesz még több szekus még több lehallgatás még több bocskoros román betelepítése Erdélybe.

    Válasz
    • Mikulás

      Soros Joe nak Üzenem Igen az amerikai és izraeli titkosszolgálatok mini atombombával robbantották szét az ikertornyokat 2001 szept 11-én, aztán azt hazudták az amerikai népnek hogy az arab terroristák tették. mi nálunk pedig a szekusok felrobbantottak egy gyufásskatulyát kolozsváron. A lényeg hogy az ilyen terrortámadásokat mindig az ország saját kormánya és saját titkosszolgálata hajtja végre, ilyesmivel vezetik saját népüket az orruknál fogva.

      Válasz
  3. Tóducz

    Egyébként Soros Dzsóé, hogy a szó köztünk maradjon, a colorado bogár előtti és utáni időkben, minden parazita nyomorúság Ámerikából lett behurcolva errefelé!

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Meg minden jolet,szerte a vilagon. Ha valaki csak a rossz oldalat latja mindenben,a hiba abban a keszulekben van. Minden jonak van rossz oldala is, minden rossznak jo oldala is. Az egyen donti el,hogy melyik utat valasztja.Mar irtam regebben Marcus Aurelius hires mondasat: az emberek egymasert vannak,tanitsd,vagy turd meg oket. Mas jobb megoldast meg nem talatak fel.

      Válasz
      • Tóducz

        Például, mint a Hirosimára és Nagaszakire dobott atombombáknak Soros Dzsóé?!

        Válasz
        • ez van

          Nézze a jó oldalát kedves Tóducz dr. Kipróbálták, sok kárt okozott, most nagyhatalomként mindenki másnak tiltja, hogy atomozni próbáljanak. S ez “jó”.

          Válasz
          • Tóducz

            Kedves ez van, csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy már akkor se volt kis hatalom a Sorost befogadó állam!

        • Sorok-Soros

          Igen Toducz,mert ha az ember nem bir magaval es a masikat megtamadja,semmi ok nelkul,akkor a masiknak jogaban all ,,megtanitani,,. De a kezdetet elhallgatja,mint mindig es csak azt a reszet lokdosi,amelyik a maga szemlelete szerint alkalmas a szemlelete igazolasara. Mar irtam,hogy nem Csap Samuval van dolga. Egyebkent a lecke hatasos volt, es az uj hos ur is megkapta a lecket.

          Válasz
          • Tóducz

            Semmi közöm Csap Samuhoz, nekem Soros Dzsóé badarságaival van dolgom!

    • Mikulás

      Tóducz Úr megjegyzem Amerika tanítómestere minden aljas hazugságban rágalomban bűncselekményben gyilkolásban Anglia volt és továbbra is Anglia maradt. A két világháborúba is Anglia keverte bele Amerikát.
      Amerika a kutya, Anglia a farka, és itt bizony a farok csóválja a kutyát. az Angliának nevezett kutyafarok tetején pedig a cionista bankár zsidók a bolha, ez a bolha időnként megcsípi a kutya farkát És ilyenkor Anglia háborúba indul, bele rántva Amerikát is a háborúba, mert ha a kutya farok háborúba megy, a farokhoz tartozó kutya se maradhat ki belőle.

      De megjegyzendő hogy az angolok éppen elég aljasak voltak még mielőtt a cionista bankárzsidó bolhák rájuk telepedtek volna, nem kellett őket az aljasságra tanítani mert önmaguktól is nagy tehetségük volt hozzá.

      Az angolok aljas bűnözésének iskolapéldája a Gunpowder Plot magyarul Puskapor Összeesküvés néven elhíresült eset ami 1605 november 5 én történt.
      Ekkor Ugyanis az angolok ürügyet kerestek arra hogy háborúba mehessenek Spanyolország ellen, Valamint már vagy 70 éve gyilkolták a katolikusokat, amióta 8. Henrik angol király szakított a Katolikus Egyházzal és megalapította helyette saját egyházát aminek ő maga lett a főnöke, szóval folyt a katolikus üldözés de most szükségük volt a vezetőknek hogy ismét olajat öntsenek a tűzre és még tovább tüzeljék a katolikus ellenes gyilkos hangulatot. Ezért az egyik angol nemes aki az angol titkosszolgálatban magas funkciót töltött be és aki az angol háború pártnak volt az elnöke, ez a politikai párt nyíltan azt mondta hogy meg kell támadni Spanyolországot, Nos ez az angol nemes megszervezte hogy elhelyeztek néhány hordó rossz minőségű nedves puskaport az angol Parlament pincéjében. Azután azt hazudták hogy a pápa utasítására a spanyol jezsuita papok és szerzetesek helyezték el a puskaport, mert fel akarták robbantani a parlamentet és meg akarták gyilkolni az angol királyt . Letartóztattak egy szerencsétlen embert akit jól meg kínoztak amíg beismerte hogy valóban minden így történt és hogy ő maga az áruló aki a puskaport elhelyezte de megjegyzendő hogy ez az ember akiből kicsikarták a vallomást kín vallatás alatt, ez egy nagyon tapasztalt katona volt és ha tényleg ő tette volna oda a puskaport akkor egészen biztosan nem ilyen használhatatlan nedves puskaport tesz oda mivel hogy sokkal jobban értett a katonai tudományhoz.
      Szóval ez az a híres Gunpowder Plot vagy Puskapor Összeesküvés amit egy csomó angol és amerikai még a mai napig is elhisz, amivel a jezsuitákat mindmáig rágalmazzák, és aminek alapján Anglia azonnal meg is támadta Spanyolországot. Az eredmény az lett, hogy Anglia száz évig háborúzott Spanyolország ellen, el hódította a Gibraltári szorost , Anglia elhódította spanyolországtól azokat a gyarmatokat amelyeket persze Spanyolország is igazságtalan hódítással birtokolt De ezek aranyban és egyéb kincsekben gazdag gyarmatok voltak , ezekre fájt Angliának a foga.

      Egy híres kis versikét is költöttek az angolok a Puskapor Összeesküvés kapcsán, a katolikus pápát és a jezsuitákat gyalázzák benne, ez után az esemény után nem csak Spanyolországot támadták meg katonailag, hanem Angliában Skóciában és a megszállt Írországban is újult erővel láttak a katolikusok fizikai megsemmisítéséhez, tömeges kínzásokhoz és tömeg gyilkossághoz.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Mikulás, a tolvaj fia, aki szintén lop, nem vagy csak kevésbé hibás, mert azt a tolvaj apjától tanulta?

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük