Elindult a Com’ON Kolozsvár ’19: legalább 50, fiatalok informális csoportjai által benevezett kezdeményezést támogat a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és Városi Tanács, amelyek 2019 folyamán valósulhatnak meg. A fiatalok nevezéseit november 9-től december 15-ig várják.

Jelentkezési feltételek

A Com’On Kolozsvár ’19-be olyan informális csoportok nevezhetnek be kezdeményezéseket, amelyek legalább 3 tagból állnak, a tagok 14-35 évesek és Kolozsváron élnek. Semmilyen megkötés nem létezik a végzettségre, tapasztalatra, nemzetiségre, nemre stb. nézve. Csak a csapatok által benyújtott kezdeményezéseket fogadják el. Egy csapat legfeljebb 5 kezdeményezést nevezhet be.

Annak érdekében, hogy hátrányos helyzetű fiatalok számára is hozzáférhető legyen a projekt, külön kategóriát hoztak létre a kezdeményezők. Legalább 5 kezdeményezés támogatást nyer ebben a kategóriában.

A fiatalok változatos témakörökben nyújthatnak be kezdeményezéseket, amelyek a közösségfejlesztésre alapulnak, és az alább bemutatott, Get UP for a Common Cluj! mottóhoz kapcsolódnak.

Azok a fiatalok, akik szükségét érzik ennek, támogatásban részesülnek a szervezők részéről a projektjeik megfogalmazásában.

A kezdeményező csoport egy pályázatának maximálisan igényelhető összege 9.000 lej. A város által támogatott összeg maximális értéke 4.500 lej. Amennyiben egy projekt költségvetése nagyobb, mint 4.500 lej, a csoport felelőssége az ezen érték fölötti költségek biztosítása.

A fiatalok mától, november 9-től kezdve december 15-ig nevezhetnek be kezdeményezéseket. Ezeket a teljes kolozsvári közösség szavazza meg, a szavazatok számának függvényében dől el, hogy kik lesznek a nyertesek. A hátrányos helyzetű fiatalok kezdeményezéseinek szavazatait külön tartják számon.

A szavazási folyamat során kiválasztott kezdeményezéseket 2019 májusa és novembere között valósítják meg.

A teljes versenyszabályzat a www.comoncluj.ro oldalon érhető el, magyarul is.

Támogatók és szervezők

 A Com’ON Kolozsvár ’19 támogatója Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi tanácsa. „A fiatalok felbecsülhetetlen értékű erőforrást jelentenek a város számára. A Com’ON Kolozsvár, mint a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa örököse bebizonyította, hogy mindenki hatással lehet a közösségben, és hogy a fiatalok képesek értékes kezdeményezéseket javasolni és életbe léptetni. Támogatjuk a PONT Csoportot ebben a folyamatban, amely kiválóan kiegészíti a részvételi költségvetési folyamatot” – nyilatkozta Emil Boc, Kolozsvár polgármestere.

A Com’ON Kolozsvár `19 lebonyolítója a PONT Csoport. A 2009-ben alakult szervezet társadalmi innovációs és részvételi folyamatokat támogat elsősorban vállalkozásfejlesztés és kultúra területén, különös hangsúlyt fektetve az ifjúságra és az információs technológiák hatékony felhasználására. A részvételi folyamat alapjait a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa program keretében fektette le; az első Com’On Kolozsvár ugyanebben az évben zajlott és meggyőző eredményeket mutathat fel: 248 informális csoport 437 kezdeményezést nevezett be, amelyek a szavazási folyamatban összesen 48 609 szavazatot kaptak 18 782 személytől.

„Egy város életminőségét hosszútávon jelentősen befolyásolja a közösség attitűdje is, a részvétel pedig megfelelő eszközt jelent erre. A Com’On Kolozsvár azt szeretné bebizonyítani, hogy a fiatalok képesek hozzájárulni a kolozsvári közösség életéhez és fejlesztéséhez. A fiatalok javaslatokat tesznek, a közösség pedig szavazással validálja ezeket – így jön létre a bizalom a különböző életkorhoz tartozó csoportok között. Mostani javaslatunk az UP, egy következő szint Kolozsvár számára a fiatalokon keresztül. Az ajtó nyitva áll, kíváncsian várom a fiatalok javaslatait” – mondta Farkas András, a PONT Csoport stratégiai igazgatója.

Get UP for a Common Cluj!

 Az idei kiadás koncepciója az ‘UP’, és a fiatalok részvételét kívánja szorgalmazni mindenben, ami a közösség fejlesztését jelenti, különös hangsúlyt fektetve adott témákra és prioritásokra a jelenlegi kolozsvári helyzetben.

A Com’On Kolozsvár ’19 szlogenje: Get Up for a Common Cluj”. Az üzenet arra szólít fel, hogy közösen tegyünk Kolozsvárért, hogy az a közösségi részvétel origójává váljék.

Mit jelent számunkra az, hogy Kolozsvár ‘UP’ 2019-ben?

  • MEET-UP:kolozsvári terek megtalálása és aktiválása, ugyanakkor meglévő terek újragondolása, amelyek új funkciót nyerhetnek, akár csak időlegesen.
  • BRING-UP:olyan témák, ötletek és kezdeményezések köztudatba helyezése, amelyek újdonságot hoznak a kolozsvári közösségek életébe, vitát és konstruktív ötletcserét gerjesztenek. Az újszerűség állhat akár a témában, vagy annak felvetésében is.
  • GREEN-UP:a város és a helyi közösség fenntarthatóságának kihívásait jelenti a környezet, valamint az ember és természet szemszögéből.
  • GROW-UP:olyan kezdeményezések, amelyek a helyi közösségek tagjainak felnőtté válási folyamatát helyezik előtérbe, fiatal kortól kezdve mindaddig, amíg a város aktív lakosaivá válnak (elsősorban gyerekek és fiatalok).
  • UP-DATE:a régi és az új Kolozsvár összehozása, amely egyfelől a kulturális, természeti, anyagi vagy szellemi örökséget jelenti, másfelől az őshonos közösségek és a város „mágnesjellege” által bevonzott fiatalok, turisták, befektetők közötti interakciót is.
  • CLOSE-UP:az egyéni történetek kiemelése és hangsúlyozása, amelyek ezáltal a város diverzitására és multikulturalitására mutatnak rá, illetve az emberei kapcsolatokra.

„Minden kiadás szlogenje valójában egy általános mozgósítási felhívás egy jobb Kolozsvárért, mindenki Kolozsvárjáért. Azonban minden esetben másképp, mivel Kolozsvár is folyamatosan más-más fejlődési szakaszba kerül. Az első alkalommal ”Do your SHARE for a Common Cluj!” volt az üzenet, a logóban pedig Kolozsvár térképe egy falevél formáját öltötte, az európai ifjúsági fővárosok hálózatának részeként, az üzenet azonban most más szintre lép. ”Get UP for a common Cluj!” – hangzik a szlogen, a térkép pedig színes pillangóként éled újra, amely a repülésre asszociál. A karakterek ugyanazok, akárcsak a központi elem, a térkép. Ugyanakkor vizuálisan a logó dinamikus, átalakul, kiadásonként alkalmazkodik a koncepcióhoz, pont úgy, mint maga a város az évről évre megvalósított kezdeményezések nyomán” – magyarázta Geanina Simion, a Com’On Kolozsvár márkastratégája.

Partnerségek kolozsvári szervezetekkel.

A Com`ON Kolozsvár `19 partnerségeket is köt a fiatalokból álló hálózat kiterjesztése érdekében. Örömmel köszöntjük partnereink között a Kolozsvári Fiatalok Föderációját és a Kolozsvári Kulturális Központot” – mondta még el Farkas András.

„Az innováció kulcsfontosságú tényező egy közösség fejlesztésében, azok a projektek pedig, amelyek a fiatalokat bátorítják, befektetést jelentenek egy közösség jövőjébe. A Com`ON Kolozsvár máris egy sikeres példa, amelyben ezek összekapcsolódnak”, nyilatkozta Tudor Ogner, a Kolozsvári Fiatalok Föderációjának elnöke.

”A nagyon fiatalokban azt kedvelem leginkább, hogy bíznak abban, hogy bármi lehetséges. Kolozsvár abban a szerencsés helyzetben van, hogy támogatja is ezt a bizalmat, és azt, hogy konkrét tettekre váltsák. Ebben nagy érdeme van a Com`ON Kolozsvárnak, amely az elmúlt években több száz fiatalt támogatott abban, hogy kezébe vegye a kezdeményezést, és maradandót alkosson a közösségben. Hálásak vagyunk a fiataloknak mindenért, amit Kolozsvárért tesznek, és örvendünk, hogy mi is támogathatjuk őket” – mondta Ștefan Teișanu, a Kolozsvári Kulturális Központ igazgatója.

További információkért kérjük, keressék fel a www.comoncluj.ro honlapot, illetve írjanak nekünk az  info@comoncluj.ro címre. (sajtóközlemény)