Annak gondolata, hogy a jó nevelés a legjobb nemzeti politika, már az 1825–27. évi magyar országgyűlésen megfogalmazódott. Az új nemzeti művelődési eszmény megfogalmazásában és kialakításában fő szerepet vállaló Széchenyi István, a közoktatás helyzetét felmérve többször szót emelt annak javítása érdekében, s megállapította, hogy az iskolák kínálata és a társadalom igényei nem fedik egymást. Széchenyi mindenekelőtt reáliskolák és politechnikumok felállítását tartotta szükségesnek az elmúlt évszázadokban elterjedő humán gimnáziumok számának kiegyenlítése céljából.[1]

Fényes Elek statisztikus írásaiból számszerű adatok alapján nyerhetünk képet a korabeli iskolai viszonyokról: a 13 millió lakosú Magyarországon a népiskolák száma nem volt több kilencezernél, a tanítók száma nem haladta meg a tízezret. Átlagban tehát egy iskolára egy tanító jutott, s az iskoláskorú gyermekeknek csupán 40%-a járt iskolába. Az oktatási viszonyokat általánosan a szűkösség jellemezte: az egy osztályra jutó diákok száma száz fölötti volt, s az intézményeket befogadó épületek még a fővárosban sem feleltek meg az igényeknek: jelentős részük bérházakban működött.[2] 1848 nyarán az első magyar felelős kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, báró Eötvös József felhívta a figyelmet a közoktatás elmaradottságára, s annak fejlesztését szorgalmazta, mondván: a kultúrában visszamaradott országok az iparban, mezőgazdaságban, tehát az anyagiakban is azok. Eötvös törvénytervezete a kötelező iskolai oktatást, annak ingyenességét és az állami felügyeletet szorgalmazta. 1868-ban beiktatott tervezete a tanítóképzők és tanítók számának megnövekedése mellett az iskolaépítészet terén is korábban nem tapasztalt fellendülést eredményezett.[3]

Eötvös József, az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere 1867-1871 között.

Kolozsváron, e nagy múltú iskolavárosban is számos új állami és egyházi iskola épült ebben az időszakban, köztük olyanok is, melyek máig is az oktatási rendszer fontos láncszemét képezik. Noha a város és az állam is jócskán kivette részét az oktatási intézmények létesítéséből, szecessziós iskolát csak a katolikus egyház építtetett ebben az időszakban. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy a továbbiakban bemutatott két iskola már a szecesszió kibontakozását és virágzását követően épült, míg elődeik javarészt a 19. század utolsó évtizedeiben születtek, amikor városunkban a szecesszió még nem vert gyökereket. Köztudott, hogy a katolikus egyházi oktatás úgy városunkban, mint a tágabb régióban évszázados hagyományokra tekint vissza. Az egyház a kiegyezést megelőzően is számos iskola működtetését vállalta magára, a 20. század elején azonban több kiemelkedő, rendkívül modern iskolát hozott létre, ezek közül kettőt Kolozsváron.

Az Auguszteum (1907)

A többi alma materhez viszonyítva talán kevésbé ismert úgy az iskola, mint az annak hajdanán otthont adó épület. Aki azonban gyakran utazik a monostori vagy a Grigorescu lakótelepek irányába, bizton felfedezte már magának a Kakasos templom baján álló szerény, de formás épületeket. Az iskola története kapcsán három személyt kell kiemelnünk. Az Auguszteum alapítója, Jósika Jánosné Csáky Rozália (1784−1850) az Erdélyi Jótevő Asszonyi Egyesület élén állva 1826-ban hozta létre azt a szegénysegélyező intézményt, amelynek keretei közt később óvoda és iskola is létesült.

Csáky Rozália

1885-től kezdődően az iskola és az óvoda a római katolikus egyház vezetése alatt működött tovább, mígnem két évtizeddel később az anyagi körülmények okán az iskola bezárása mellett döntött a püspökség. Az egyház bármennyire is fájlalta az iskola feladását, nem talált megfelelő erőforrásokat annak újjászervezésére, felújítására és működtetésére. A nagy változás Hirschler József (1874−1936) plébánossá való kinevezését követően következett be, aki határozottan kitartott az iskola szükségessége mellett, s a felmerülő kihívásokra is gyakorlatias megoldásokat javasolt. Az intézmény újjászervezése mellett az épületegyüttes felújítására és részleges újjáépítésére is megtalálta a szükséges anyagi és szellemi erőforrásokat.

Hirschler József

A tervezéssel megbízott Pápai Sándor (1871−1927) neve manapság csak kevesek számára ismert, noha egy rendkívül tehetséges, egyedi hangon megszólaló építészről beszélhetünk. A Római Katolikus Státus építészeként sejthetően több építészeti feladat elvégzése és felügyelése is a nevéhez fűződik, mint ahogyan azt részletes alapkutatások híján sejtenénk. A kor szelleméhez igazodva historizáló és szecessziós épületeket egyaránt tervezett, bár az igazi érdekességeket szecessziós épületei tartogatják.

Az Auguszteum madártávlatból

Annak ellenére, hogy csak az udvarban rejtőzködő főépület kötődik az ő nevéhez, Pápai keze nyoma az Auguszteum együttesét alkotó mindhárom épületen tetten érhető. A főépület tömeg- és téralakítása hagyományos, a historizmus szimmetrikus szerkesztési elvében gyökerezik, homlokzatainak díszítése, a nyílások keretezése és azok rátétei azonban már egy új kort hirdetnek. Motívumai a historizmus eszköztára mellett a lechneri magyaros szecesszió világából is merítenek. Pápai a legegyszerűbb geometrikus alakzatokból is dekoratív megoldásokat komponált: a kör, a négyzet, a háromszög és a hullámvonal az épületek számos felületén – nyíláskereteken, szellőzőnyíláson, ajtószárnyakon, külső és belső falfelületeken – megjelenik.

A főépület bejárata

A lechneri magyaros formanyelvre emlékeztet a stukkódíszek sorában többször előforduló golyószerű elem és a stilizált szívmotívum. Szintén Lechner munkáinak hatását mutatja a tetőt ékesítő toronyformájú szellőzők virágmintás díszítése. Az épület egyházi jellegére való utalás napjainkra már csak töredékes formában maradt fenn: a főépület két bejáratának szárnyait eredetileg dekoratív kereszt ékesítette. Az együttest korábban egy neogótikus kápolna egészítette ki, melyet az 1960-as évek első felében az utca vonalának kiigazítása miatt elbontottak (a fentebbi képen még megtekinthető). Az Auguszteum falai közt jelenleg az ELF magániskola működik.

Marianum (1910-11)

A 20. század első felének legjelentősebb iskolái közé tartozó Marianum a magas színvonalú oktatás és a korban ultramodernnek számító épülete okán is méltán híressé vált. Létrehozása a már említett Hirschler József plébánoshoz köthető, aki az Auguszteum újraszervezését követően egy új oktatási intézmény létrehozását tűzte ki célként. A plébános nagyvonalú elképzéseit a Budapesten tevékenykedő Hübner Jenő (1863−1929) vetette papírra, a század elején megfogalmazott iskolaépítési irányelvekkel összhangban lévő együttest alkotva. A Budapesten tevékeny építész nevéhez kevés erdélyi épület fűződik. A korban főként kórházépítőként vált nevessé, de a gyógyintézetek mellett tervezett városházát, bérházat, kastély, fürdőt és iskolát is.

Hübner Jenő

Elgondolását a hagyományosabb historizáló és a játékosságra törekvő szecessziós elemek harmonikus keveredése jellemzi. Újszerű megoldásai főként az építészet társművészetei által kínált lehetőségeket használják ki: az épület szerkezeti sémája az Auguszteumhoz hasonlóan klasszikus, bevett mintákat követ, melyhez frappáns, az épület funkciójához szervesen illeszkedő épületdíszek simulnak.

A Marianum épülete egy korabeli képeslapon

Első ránézésre a nyílászárók változatos formájú lezárása, valamint a játékosan megmozgatott téglafelület tűnik ki. A bejárat fele haladva azonban szembeötlenek a szárnyak találkozásánál elhelyezett elegáns sarokbevilágítók, melyek gyakorlati szerepükön túl fontos esztétikai jelentőséggel bírnak: az átlátszó üvegfelületeket pikkelyszerű mérműves sávok keretezik. Ugyanezen dekoratív megoldások tűnnek fel a hátsó udvarra néző erkély üvegparavánján.

Sarokbevilágító

A belső lépcsőkorlátok rácsozatának díszítőelemein kis méretű, különféle érzelmeket kifejező stilizált maszkok figyelhetőek meg. A leglátványosabb részleteket a hátsó udvarra néző homlokzat tartogatja. A második emeleti ablakok közötti felületet stukkóbaglyok ékesítik, a már említett erkély konzoljain pedig szörnyfejek leselkednek a csintalankodó gyermekseregre.

Stukkóbagoly az épület udvar felőli homlokzatán

A Marianum Római Katolikus Leánynevelő intézet hajdani épületében jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Filológia Kara működik.

Jegyzetek

[1] Császár László (szerk.): Épülettípusok a kiegyezés utáni Magyarországon. Bp, 1995, 81.

[2] Kabdebó Gyula: Budapest Székesfőváros kislakás- és iskolaépítései. Bp, 1913, 36.

[3] Néhány évtized alatt 14 000-ről 17 000-re nőtt a népiskolák száma, 25 év alatt 10 000-rel gyarapodott a tantermek száma, a tanítóképzőké megkétszereződött, a tanítók létszáma pedig az I. világháborút megelőző évekre elérte a 35 000 főt. Császár László: I.m., 82.

Gál Zsófia / Erdélyi Krónika

1 Comment

  1. Bükki Csaba Imre

    A Történelem magáért beszél a dokumentumokat már nem lehet a szönyeg alá söpörni !

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.