Szombat délelőtt Kolozsváron találkoztak az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt vezetői.

A Néppárt székházában megtartott tárgyaláson jelen volt Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, Zakariás Zoltán, a Néppárt Hargita megyei elnöke és Mátis Jenő, a Néppárt Országos Választmányának elnöke. A Magyar Polgári Párt részéről Mezei János, az MPP elnöke, Simon Csaba, az MPP országos alelnöke, valamint Márton Zsuzsanna, a Szatmár megyei Egri község MPP-s polgármestere volt jelen.

A tanácskozás résztvevői áttekintették az elmúlt időszak főbb politikai-közéleti eseményeit, külön figyelmet fordítva az erdélyi magyar politikai történésekre, valamint a Néppárt és az MPP eddigi kapcsolatára. A két párt vezetői megállapították: szükség van arra, hogy folyamatos kommunikáció alakuljon ki a Néppárt és az MPP között, s megegyeztek a megkezdett párbeszéd folytatásáról is.

A jó hangulatú tárgyalás végén Szilágyi Zsolt elmondta: a rendszeres kommunikációnak csak pozitív hozadékai lehetnek, az egyeztetések épp ezért nélkülözhetetlenek. „Maximális nyitottsággal fogadtuk az MPP vezetőit, s úgy gondolom, az esetleges múltbéli sérelmeken túllépve, a közös munka és együttműködés lehetőségeit kell megtalálnunk” – mondta a Néppárt elnöke.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye