Nem zárták ki a Fideszt az Európai Néppártból – miként azt az európai pártcsalád több alakulata kérte –, s nem is halasztották el a tagságról szóló döntést, amint azt mások javasolták, hanem hosszas vita után kompromisszumos megoldás született az EPP politikai közgyűlésén tegnap.

E szerint a Fidesz felfüggeszti az EPP-tagsággal járó jogait arra az időre, amíg egy háromtagú értékelő bizottság megvizsgálja, hogy az Orbán Viktor vezette alakulat tiszteletben tartja-e az EPP alapértékeit. A kompromisszumos megoldást elsöprő többséggel – 190 szavazattal 3 ellenében – fogadták el. A voksolást követően Orbán Viktor leszögezte: mi ragaszkodunk ahhoz, hogy minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni, négy választást nyertünk, ezért azt választottuk, hogy mi egyoldalúan felfüggesztettük magunkat.

A politikai közgyűlésen rendkívül éles vita zajlott, a skandináv tagszervezetek és a luxemburgiak ragaszkodtak a kizáráshoz, de mások mellett az olasz Forza Italia például kiállt a Fidesz mellett és az RMDSZ, valamint a felvidéki MKP is ellenezte a kizárást. Adott pillanatban Joseph Daul lemondással fenyegette a résztvevőket arra az esetre, ha nem jutnak dűlőre, Manfred Weber európai parlamenti frakcióvezető ezért igyekezett kompromisszumos megoldás felé terelni a vitát. Az ülés előtt a kizárás „alternatívájaként” emlegetett felfüggesztés lehetőségét a Fidesz nem fogadta el, Gulyás Gergely alelnök közölte: ez esetben azonnal távoznának az Európai Néppártból.

Végül az úgynevezett „bölcsek tanácsáról” szóló javaslat bizonyult mindenki számára elfogadhatónak: ez azt jelenti, hogy egy három tagú értékelő bizottság vizsgálja meg, hogy a Fidesz mennyire tartja tiszteletben az Európai Néppárt által vallott értékeket – ez időre azonban a magyar kormánypárt önként felfüggeszti tagságát.

Joseph Daul pártelnök a döntésnek ezen vetületét hangsúlyozta a politikai közgyűlés után, azt emelve ki, hogy a Fidesz a továbbiakban nem vehet részt a Néppárt ülésein, nem szavazhat, nem jelölheti embereit különféle párttisztségekbe. Manfred Weber uniós csúcsjelölt szerint a Fidesz kizárása nem került le az asztalról, ez továbbra is ott van, de előbb megvárják az értékelő bizottság döntését, mert lát esélyt a helyzet rendezésére.

A „bölcsek tanácsát” Herman Van Rompuy, az Európai Tanács előző elnöke vezeti, tagja még Wolf­gang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament volt elnöke.

A szavazás után tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor nagyon érdekesnek, izgalmas és tanulságosnak nevezte a Néppárt közgyűlését. Azt mondta, bár vén csatalónak tartja magát, de ilyet még nem látott. Szerinte az elmúlt hetekben kérdésessé vált a Néppárt jövője, mert a pártcsalád baloldali-liberális része ki akarta záratni a konzervatív Fideszt az EPP-ből. Ez a Néppárton belüli vita ajándék volt az Európai Parlament szocialista frakciójának. Ő kísérletet tett arra, hogy 13, a Fidesz kizárását elérni akaró párt vonja vissza az indítványát. „Ha visszavonták volna az indítványukat, nem kellett volna ezt a vitát lefolytatni”.

Orbán szerint végül kompromisszumot kötöttek azzal, hogy elővették „az osztrák forgatókönyvet”, amely arról szólt, hogy három bölcs megvizsgálta Ausztria jogállami ügyeit. Ez a három ember jelen esetben: a belga Hermann van Rompuy, az osztrák Wolfgang Schüssel és a német Hans-Gert Pöttering. Mivel Schüssel volt az osztrák kancellár, amikor az osztrák jogállamiságot vizsgálták, most pedig ő vizsgálja a magyar jogállamiságot, Orbán azt mondta: „húsz év múlva én fogom a svéd és skandináv jogállamiságot vizsgálni, ez egy vonzó perspektíva”. Ismertette továbbá: a Fidesz is felállította a maga bölcs bizottságát: Novák Katalin, Varga Judit és Szájer József a tagja, ők fognak tárgyalni az EPP „három bölcsével”. Leszögezte: a jelentés elkészüléséig egyoldalúan a Fidesz függesztette fel a Néppárton belüli jogainak a gyakorlását.

Orbán szerint a bölcsek jelentése az EP-választások után fog elkészülni. Orbán nyitott kérdésnek nevezte, hogy a Fidesz képviselői az EP-választások után beülnek-e a Néppárt frakciójába. „Jó döntést hoztunk, mert semmit sem zártunk le. A választások után a Néppárt és mi is szabadon dönthetünk a kettőnk viszonyáról” – jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint a mai vitában is kijelentette, hogy nem szándékozik a politikáján változtatni. Orbán azt mondta, hogy 13 párt megtámadta őket. Szerinte arra tettek kísérletet, hogy kizárják a pártból a keresztény-konzervatív szárny meghatározó erejét. Elárulta: úgy ülte végig a közgyűlést, hogy végig ott volt a Fidesz kilépéséről szóló levél, amit odaadott volna az EPP elnökének, ha nem olyan szöveget fogadnak el, amely megfelel a pártjának. Azt is elmondta, nem aggódnak a jogállamiság kérdése miatt, mert felállt a három bölcs tanácsa, és végre lesz három ember, akit érdekelnek a tények.

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország politikája változatlan, ezt világossá tette az EPP politikai közgyűlésén is. Szavai szerint ez arra vonatkozik, hogy Magyarország erős Európát, erős Európai Uniót akar, nem változik a bevándorlással kapcsolatos politikája, és elsődlegesnek tekinti a keresztény Európa, a keresztény kultúra védelmét.

Mi is az a „bölcsek tanácsa?”

A „három bölcs” elképzelést a Bild német lap szerint Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniót (CSU) vezető Markus Söder bajor kormányfő és Sebastian Kurz osztrák kancellár, az ÖVP elnöke dolgozta ki, közös tervük a Fidesz EPP-tagsága megszüntetésének elkerülésére szolgál. A Spiegel felidézte, hogy 2000-ben a „három bölcs” – Martti Ahtisaari volt finn államfő, Marcelino Oreja volt spanyol külügyminiszter és Jochen Frowein német nemzetközi jogász – arra a megállapításra jutott az ausztriai látogatás révén, hogy az ÖVP és az FPÖ koalíciós kormánya az EU értékeinek és normáinak megfelelően folytatja munkáját. A jelentést átadták az EU soros elnöki tisztségét betöltő Franciaország államfőjének, Jacques Chiracnak, és röviddel ezután a 14 tagország feloldotta az Ausztria elleni szankciókat. (MTI / hirado.hu/index.hu)

Háromszék