Kisiskolás korában érzett rá először a színház varázsára, és született meg benne a felismerés, hogy ő is ezzel szeretne foglalkozni. Nemcsak színházban, hanem több filmben is játszott már, de úgy véli lényegét tekintve nincs különbség a kettő között.
Páll Zsolt Ákos egyebek mellett a kezdetekről, illetve a film és a színház közötti különbségekről mesélt nekünk.
– Mikor döntötte el, hogy színész lesz?
– Kisiskolás koromban láttam a kézdivásárhelyi Népszínházban Méhes György 33 névtelen levél című darabját. Az előadás egy bizonyos pontján ráéreztem a színház varázsára, egyedi hangulatára. Akkor született meg bennem a felismerés, hogy én is ezt szeretném majd csinálni. A népszínházasok befogadtak, és az élmények hatására a döntés is egyértelmű lett, amikor eljött a választás ideje.
– Nemcsak színházban, hanem több filmben is játszott már. Mi a különbség a kettő között, illetve melyik áll közelebb Önhöz?
– Lényegét tekintve ugyanarról van szó. A legfontosabb különbség az, hogy míg a színházban nézők előtt, folyamatában alakít a színész, egy filmforgatáson beállításokból illesztik össze a jeleneteket, ezért egy-egy részt többször kell azonos minőségben teljesíteni, a képkivágás feltételeinek megfelelően. A filmforgatás magányosabb, kockázatosabb, befelé fordulósabb műfaj. Mindkettőt szeretem, mindkettő ugyanazon lényegnek más arca. A hiteles alakítás, az együttalkotás minden műfajban öröm, a rossz elszomorít.
– Melyik a kedvenc szerepe?
– Nincs kedvenc szerepem. Azt szeretem, ha jó a darab, jó a társaság, jók a célok, adottak a körülmények. Nem vagyok válogatós, de nem is vagyok hajlandó mindent megcsinálni. Nincs ezzel semmi baj, mindenkinek tudnia kell, hol vannak a határai.
– Mi az idei színházi világnap üzenete az Ön számára? Miért fontos ez?
– Idén Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró a méltató. Ő a pandzsábi Kortárs Színház művészeti vezetője, aki mögött nem egy szokványos drámaszerzői, színházi karrier áll. Darabjaiban a mindenkori önkényes hatalom által tabunak nyilvánított, „kényes” témákat hozza felszínre, a társadalmi igazságtalanságokat nevezi meg. Ezért többször meghurcolták, bebörtönözték. Nadeem nem fogta be a száját és tette, amit a lelkiismerete és jobb meggyőződése súgott neki. Ez nyilvánvalóan bátorság, emberség, kiállás – önmagán keresztül, önmagával mutat példát.
– Van olyan rendező, illetve színészkollégája, akivel imád együtt dolgozni?
– Van, akivel egy hullámhosszon van az ember, értjük egymást szavak nélkül, kedveljük, keressük egymás társaságát. Van, akivel hosszú évek munkája kapcsol össze, és vannak tüneményes találkozások is – ez mind ugyanolyan eddig, mint bárhol máshol, bármilyen más szakmában, élethelyzetben. A színház, film annyiban más, hogy itt a saját felelősségem előtérbe kerül: ha történetesen nem kedvelek valakit egy munka folyamán, attól még meg fogok tenni mindent, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a dologból. Az emberek alapvetően alkotó típusúak, gondolat – és ötletgazdagok, kíváncsiak és kísérletező kedvűek, akár a gyerekek. Aztán felnőttkorunkban sok lendületet vesztünk, belefáradunk, beleununk dolgokba, de úgy vélem, odafigyeléssel segíteni lehet a fásultságon is.
– Mit üzen az olvasóknak ezekben a válságos időkben?
– Ugyanazt, amit magamnak: olvassunk, találjunk új kedvenceket. Pótoljuk be, amire eddig nem futotta. Bár kényszerhelyzetben vagyunk, fogjuk fel ajándékként a ránk szakadt otthonlétet!
Tamás Réka / Székely Hírmondó