Aláírták a kormánytámogatás igénylését a Fejlesztési Minisztérium részéről a Farkaslakán keletkezett károk és a községhez tartozó Firtosváralján és Székelypálfalván a 136B jelzésű megyei útban keletkezett károk helyreállítására.

Firtosváralja

Mint arról korábban hírt adtunk hét településen rongálódott jelentősen a megyei út a földcsuszamlások következtében. Csütörtökön, március 29-én írták alá a levelet, amelynek értelmében a kormány támogatását kérik az említett részekre Farkaslaka községben a károk helyreállítására. A további öt szakaszra is várják a segítséget a kormány részéről. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ugyanakkor ismét kéri a hatóságok segítségét a súlykorlátozások betartatása érdekében.

Székelypálfalva

Ma a megyei tanács elnöke a 131-es megyei út mentén észlelt egy rönkszállítót, amely nem vette figyelembe a 3,5 tonnás korlátozást és értesítésére a rendőrség beavatkozott:

Ugyanerre kéri Borboly Csaba a lakosságot is, de fényképes beszámolóikat is eljuttathatják a megyei tanács felé és azt majd az illetékes kollégák továbbítják a hatóságoknak. – Ismételten felkérem a fakitermelőket és a rönkszállítókat, hogy amíg szükséges keressék meg annak a módját, hogy ezeket a szakaszokat ki kerüljék – nyilatkozta Borboly Csaba. A megyeelnök a közösségi oldalon a földcsuszamlások helyzetéről is részletesen beszámolt (https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1551436524903725/).

A lakók az info@borbolycsaba.ro vagy a dispecerat@judetulharghita.ro e-mail címekre jelezhetik, ha hasonló esettel találkoznak. A beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon pedig, akár az okostelefonok segítségével is azonnal küldhető fénykép vagy videó.