A szerdai kormányülésen megvitatandó sürgősségi kormányrendelet-tervezet értelmében szeptember elsejétől első lépésben 20%-kal nőne a gyerekpénz.

A munkaügyi minisztérium által kidolgozott sürgősségi rendelettervezet előírja a gyerekpénz megduplázását, azonban a növelést szakaszokra osztja, hogy a költségvetésben meglegyen rá a fedezet. Első szakaszban, szeptember elsején 20%-kal nőne a juttatás, 2021-ben és 2022-ben pedig évente kétszer – január elsején és július elsején – szintén 20-20 százalékkal – jelentette ki a kormányülés elején Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.

Nyomatékosította, mind a pénzügyi, mind az igazságügyi miniszterrel konzultált ebben a kérdésben.

Ludovic Orban kormányfő rámutatott, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a gyerekpénz 2022 július elsejétől nő a jelenlegi érték kétszeresére.

„Láttam az előrejelzéseket, és valóban, ha ezt a ritmust tartjuk, lehetnek erőforrások a növelésre” – mondta Orban.

Agerpres