Fotó: monitorulcj.ro

A környezetvédelem és erdőgazdálkodás területén is megrótta Romániát az Európai Bizottság (EB). A brüsszeli testület két felszólító levelet is küldött Bukarestnek, azt szorgalmazva, hogy az ország megfelelően hajtsa végre az uniós fa- és fatermékpiaci rendeletet, amely tiltja, hogy a faipari vállalatok illegálisan kitermelt rönkökből előállított termékeket gyártsanak és hozzanak forgalomba az uniós piacon.

Az erdőkitermelés kapcsán megfogalmazott felszólító levél a kötelezettségszegési eljárás első lépését jelenti. A testület egyebek mellett megállapítja, hogy Románia hatóságai nem tudják hatékonyan ellenőrizni a piaci szereplőket és képtelenek megfelelő szankciókat alkalmazni velük szemben. „A nemzeti jogszabályok következetlenségei miatt nagy mennyiségű, illegális kitermelésből származó fa kerül ki a román hatóságok ellenőrzése alól” – mutatnak rá. Azt is felróják, hogy a román hatóságok az erdőgazdálkodás és ezen belül a fakitermelési engedélyek kiadása során elmulasztják előzetesen felmérni a védett élőhelyekre gyakorolt hatásokat, márpedig ezt megkövetelik az élőhelyvédelmi és a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló irányelvek. Emellett a nyilvánosságnak nincs teljes hozzáférése az erdőgazdálkodási tervekben szereplő környezeti információkhoz. Az EB azt is megállapította, hogy egyes Natura 2000 területek védett erdei élőhelyeit is felszámolták, semmibe véve az élőhelyvédelmi és a madárvédelmi irányelv előírásait. A levélben egy hónapos határidőt szabnak az országnak arra, hogy a testület által feltárt hiányosságok orvoslásához szükséges intézkedéseket foganatosítsa.

A második levélben az EB felszólítja Romániát, Görögországot, valamint Máltát, hogy alkalmazkodjanak az egyes légköri szennyező anyagok kibocsátásának csökkentéséről szóló, (EU) 2016/2284-es irányelv előírásaihoz, és mihamarabb fogadják el a levegőszennyezés csökkentését célzó első országos programjukat. A tagállamoknak 2019. április 1-jéig kellett volna benyújtani első ilyen programjukat, Görögország, Málta és Románia azonban – a figyelmeztetések ellenére – mindeddig nem tett eleget kötelezettségeinek. Az EB két hónapot adott az említett tagállamoknak, hogy eleget tegyenek a felszólításnak. Mindkét esetben, ha a határidőket nem tartják be, következhet a kötelezettségszegési eljárás második lépése. (Háromszék)