A koronavírus-fertőzésből felépült Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a dévai gyermekotthon alapítója az Emberi Erőforrások Minisztériumában, ahol fogadta Kásler Miklós miniszter (j) 2021. január 7-én. MTI/Balogh Zoltán

A dévai gyermekotthon alapítója arra biztatja az embereket, hogy vegyék komolyan a koronavírust, mert "nehéz tőle megszabadulni".

Böjte Csabát csütörtökön Budapesten fogadta hivatalában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Ezt követően közös sajtótájékoztatót tartottak abból az okból, hogy a ferences szerzetes felépült a koronavírus-fertőzésből.

A dévai gyermekotthon alapítója elmondta, hogy novemberben nagyon köhögött. Kásler Miklós felhívta, és észlelte, hogy beteg, ezért intézkedett a magyarországi kezeléséről. December elején jöhetett ki a Szent László-kórházból.

Azért látogatott most el a miniszterhez, hogy személyesen is megköszönje neki a segítségét. Szép, hogy valaki úgy is számíthat a magyar egészségügyre, hogy nem él életvitelszerűen az országban – mondta Böjte Csaba.

A koronavírus-fertőzésből felépült Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a dévai gyermekotthon alapítója az Emberi Erőforrások Minisztériumában, ahol fogadta Kásler Miklós miniszter 2021. január 7-én. MTI/Balogh Zoltán

Kásler Miklós felidézte, értesült arról, hogy a szerzetes beteg. Hallotta a telefonban, hogy a dévai gyermekotthon alapítója komoly légzési nehézségekkel küzd.

A miniszter beszámolt arról is, Böjte Csaba látogatása alkalmat adott arra, hogy megbeszéljék a koronavírus-járvány összefüggését az emberek életmódjával, a szolidaritással, a segítőkészséggel.

MTI