Újabb rekordot döntött a koronavírus miatti halálozások üteme Olaszországban. Egyetlen nap alatt 969 emberrel végzett a betegség.

A járvány áldozatainak száma ezzel kilencezer fölé emelkedett, fertőzöttből pedig már több van Olaszországban, mint Kínában: a pénteki újabb négyezer esettel már több mint 86 ezer ember szervezetében mutatták ki a vírust.

Az adatokból egyelőre nem rajzolódik ki egyértelmű trend: szombattól enyhe, de fokozatos csökkenés volt megfigyelhető az új fertőzötteket tekintve, majd csütörtökön újabb emelkedés jött. Az adatok ingadozásához hozzájárulnak a nem egyenletesen növekvő számban végzett vírustesztek is.

A gyógyultak száma az egy nappal ezelőtti majdnem ezerhez képest most 589-cel emelkedett, így a gyógyultak teljes száma elérte a 10 950-t.

Továbbra is Lombardiában a legrosszabb a helyzet

Az olasz Közegészségügyi Hivatal (Iss) mérései szerint a járványgörbe már napok óta süllyedésnek indult, de az ország különböző részein más és más fázisban van a fertőzés terjedése. A gócpont Lombardiában a bizonyított fertőzöttek száma 2409-cel emelkedett a csütörtöki 2543-hoz képest. Egy nap alatt viszont az eddigi legtöbben, 541-en haltak meg az észak-olaszországi tartományban a huszonnégy órával korábbi 387-hez képest.

Korábban Attilio Fontana lombardiai kormányzó úgy nyilatkozott, csütörtökön még aggódott a számok megugrása miatt, és nem tudta értelmezni az adatok alakulását, de most azt gondolja, ez a tetőzés, és megkezdődhet az esetek csökkenése. Giuseppe Sala milánói polgármester úgy reagált, fel kellene függeszteni a mindennapos adatközlést, mivel ez csak félelmet kelt. A politikus a Twitter-fiókján keresztül bejelentette, hogy Húsvétkor Andrea Bocelli részvételével koncertet rendeznek a milánói dómban, amelyet az egész világon közvetítenek majd.

Az eddigi legtöbb, 199 volt az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma a fővárosban, Rómában is, ahol a teljes létszám 2295-re nőtt.

A polgári védelem tájékoztatóját korábban tartották meg Ferenc pápának a Vatikánban este hat órakor kezdődő imája miatt, amelyet az egyházfő a járvány halottaiért, betegeiért és az őket ápolókért is mondott – az óvintézkedések miatt hívők jelenléte nélkül.

Világméretű háború folyik az orvosi segédeszközökért

Az adatokat a szokásos napi tájékoztatón ez alkalommal Domenico Arcuri kormánybiztos mondta el, aki az olaszországi intenzív osztályok ellátásáért felelős. A számok folytonos változásával kapcsolatban Arcuri hangoztatta, hogy a nyugati államok számára “precedens nélküli pandémiáról” van szó. A kormánybiztos nagyon nehéznek nevezte a szájmaszkok, orvosi felszerelés és gépek beszerzését, amelyekért szerinte “világméretű háború” folyik az országok között.

Egyre több vállalat áll át orvosi segédeszközök gyártására. A Gucci és a Prada például szájmaszkokat készít, de kisebb cégek is kiveszik a részüket.

“Napi húszezer kicsi és ezer nagyobb flakon fertőtlenítőt tudunk előállítani a kórházak számára. A formulát 2004-ben, a SARS-járvány idején fejlesztették ki. Három nap alatt állítottuk át a termelésünket” – mesélte egy lombardiai vállalkozó, Gianluca Bracuti.

Az orvosok a harc frontvonalában

Már negyvennégyre emelkedett a munkájuk közben az új koronavírus-fertőzés miatt meghalt olasz orvosok száma, és 6414 egészségügyi dolgozó betegedett meg. Március 31-én a gyász jeleként félárbocra eresztik a nemzeti zászlókat az egész országban.

Az ország védelmi minisztere egy videóval próbált lelket önteni a vírussal küzdő orvosokba.

“Tudom, hogy most nagyon nehéz körülmények között kell dolgozniuk, egy olyan vészhelyzetben, amilyet még egyikünk sem élt át. Rendkívüli időket élünk. Naponta kapok jelentéseket a helyzetről, de önök a frontvonalban harcolnak, ezért közvetlenül önöktől is szeretném hallani, hogy mi történik” – üzente Lorenzo Guerini a dolgozószobájából.

Magyar Ádám & MTI / Euronews

93 hozzászólás

  1. TÓDUCZ

    Jóska bácsi, mérnök úr, egy kicsit Dobai úr is és Intuitív: “Ha egy igazi zseni jelenik meg a világban, arról lehet felismerni, hogy az ostobák mind szövetkeznek ellene.” (Jonathan Swift)

    Válasz
    • antal m.

      Tóducz úr! — A ,,zsenik,, emberi felfogásai is azóta, változtak! —Különben, a mai koronavírusos idők is, a mai zsenikről tanúskodnak, igazolják a mindannyiunk élete civilizáció fokát! —Elvek változatlanságából, már nincs fejlődés!—

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Mérnök úr, ezt lefordítaná érthetővé, hogy más is értse meg, s ne csak Ön se?

        Válasz
        • antal m.

          Tóducz úr! Rendben! Az idő haladásával párhuzamosan az ember is fejlődik felfogásaiban és ,,zsenik,, elvei is rendre megdőlnek!
          De, csak maradnak örök elvek, a tudomány ágakban!

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Mérnök úr, Swiftnek az 1700-as években megfogalmazott mondata ma is érvényes. Orbán Viktor egy politikus zseni ma, (nem tévedhetetlen és hibátlan sem), de az egész neoliberális világ szövetkezett ellene (beleértve a magyarországi belső ellenzéket is), és Magyarország ellen is most, ahelyett, hogy a koronavírus által okozott világjárvány leküzdésével foglalkoznának. (Merkel banyától kezdve, egészen az amcsi komcsi Bernie Sanders elnökjelöltig!)

    • joe

      Szep hogy a tukorbe nezett es felismerte magat. Mert maga es a szukoru baratai altal hangoztatott velemenyeik hatarozottan arra mutatnak,hogy maguk azok a zsenik,amirol itt teccik hablatyolni,mert maguk azok akik nem fogadjak el a vilag ertelmes szakembereinek a tanacsait,szakertelmeit,hanem KIJELENTIK,hogy azok mind hulyek!!! Lehet tovabbra is okoskodni. Egyebet ugysem tudnak.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Jóska bácsi, nyugodjon le, én legalább is, más nevében nem írhatok, mint Ön, az ermára írogató neoliberális társaság alelnöke, csak a neoliberális hülyék “szaktanácsait” nem fogadom el! Az Ön neoliberális erőszakos áramlatának az elterjedése miatt van háború, járvány, tragédia és mindenféle békétlenség a világban!

        Válasz
        • joe

          Erik a dinnye,utanna poshad,aki hulye az is marad! Ezt nem tanacsnak irom,hanem az en nevemben,mint velemenyt. Milyen aramlattal eroszakoltam meg magat? Az aramlat nem tollem indult sem egyiktol,sem a masiktol,hanem az emberiseg szabdsag ra vagyo igenyetol. Maga persze uszhat az arral szembe,mar amig birja,mert elobb inkabb mint utobb veges a kitartasa,vagy ilyen,vagy olyn okobol.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Jóska bácsi, sürgősen vegye be a gyógyszerét, mert Intuitív még széteséssel fogja meggyanúsítani!

    • Intuitív

      “A zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el.” – Dean Ray Koontz
      De nyugodjon meg, ön nem az a kategória, amelyiken gondolkodni kellene, mert nem is zseni, nem is őrült.
      És ezzel remélem nem is sértettem meg és nem is dicsértem meg 🙂

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Intuitív, azért Ön ne igyekezzen párhuzamban hozni és egy napon emlegetni, a horror-thrill-sici-fiket álneveken publikáló ámerikai zsidó ügyeskedőt, a Gulliver utazásai írójával. A blaszfémiához jól ért, ezt nem vitatom.

        Válasz
        • Intuitív

          Idéző jelek nélkül akartam írni, de rettegtem, hogy belekötnek, ezért rákerestem googliban és ezt dobta. Tudja, én csak egy paraszt vagyok, nem vagyok olvasott, tanult ember. Ugye, meg is látszik rajtam?
          Ok, zárjuk a témát 🙂

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Így jár az, akinek gugli és vikipédia kultúrája van. Tessék gyarapítani!

          • Intuitív

            Rajta vagyok Tóducz úr.

          • TÓDUCZ

            Akkor hajrá, bátran előre!

    • Dobai

      Köszönöm, hogy a zsenik közé sorolt.
      Aki hülyének született, az annak is hal meg. Ezt nem Swift mondta,
      hanem én. Nyomtassa ki és rámáztasa be, mert ilyent, sem a suszter,
      sem a kondás szövetségeseitől nem fog hallani.

      Válasz
      • Dobai

        Ez Tóducz uraságnak íródott, nem tudom miért jelent meg itt ?

        Válasz
        • Intuitív

          Kicsit szét van esve az oldal ilyen téren, de Tóducz úr tudja, hogy mi szól neki. Alaposan átolvassa a kommenteket és válaszol akkor is, amikor nem őt kérdezik.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Intuitív, nem az oldal van szétesve, hanem az Önök neoliberális bandája!

        • TÓDUCZ

          Dobai úr, máskor tessék jobban odafigyelni, hogy mit hova ír! A bevezetőt az önéletrajzába megelégedéssel nyugtázom és 100%-ig egyetértek vele.

          Válasz
      • Intuitív

        Neonak neo, de nem liberális. Rosszul következtet Tóducz úr, de logikus gondolkodás nélkül csak rosszul következtethet. Én konzervatív vagyok, talán túlságosan is. Fogalmam sincs miből következtethetett másképp, mivel nem ismerem a neuronhálóját.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Intuitív, Ön olyan konzervatív, mint a szovjet konzerv!

          Válasz
  2. Nyilas

    Mit nem olvasok.
    “A kanadai egészségügyi hatóságok nagyon részletes statisztikát osztottak meg a szombati sajtótájékoztatón a fertőzöttek életkoráról, és állapotukról. A statisztikákból az derül ki, hogy bár még mindig az idősebbekre a legveszélyesebb a vírus, a kórházba kerülő betegek 30 százaléka 40 év alatti. Dr. Theresa Tam tisztifőorvos a következő statisztikai adatokat osztotta meg a lakossággal: A sajtótájékoztató idején 5153 regisztrál esetről beszélt, és 55 halottról, azóta a Worldometers adatai szerint 5576 regisztrál esetre és 60-ra emelkedett a halottak száma (magyar idő szerint tegnap éjjeli adatok, azóta is változnak – a szerk.); A regisztrált esetek hozzávetőlegesen 7 százaléka kerül kórházba, és 3 százalékuk kerül kritikus állapotba; A kórházi kezelésre szoruló betegek 30 százaléka 40 év alatti (a többségük nyilvánvalóan nem volt makkegészséges a járvány előtt sem – a szerk.); A kórházi kezelésre szoruló betegek 56 százaléka 60 év feletti, és az intenzív osztályra került betegek 52 százaléka kerül ki az idősek közül; A legtöbb fertőzött a 40-59 év közöttiek közöl kerül ki (az esetek 34 százaléka) őket követik a 20-39 évesek (az esetek 28 százaléka) és a 60-79 évesek (az esetek 23 százaléka); Múlt héten az újonnan regisztrált estek 88 százaléka nem külföldről hurcolta be a fertőzést; Az országban 184 ezer embert teszteltek. A tisztifőorvos szerint még nem érték el a csúcsot, arra kért mindenkit, hogy amennyiben tehetik, ne menjenek sehova, illetve nyilvános helyeken tartsanak egymástól két méter távolságot.”

    Válasz
    • joe

      Kedves Nyilas,orvendjen,hogy maguk olyan jol allnak a virus elleni harcaban Ott a statisztika a legjobb kimutatast kozli a vilagon. Arrol persze nem ir,hogy hany betege gyogyult meg. Aztan en is mit olvasok!!! Felhivast,hogy a kanadai magyarok adakozzanak,hogy gepeket vegyenek M.O-nak meg Erdelynek,mert nagy hianyban szenvednek. Latott maga olyan hirdetest M.O.-on ahol kerik ,hogy a kanadaiaknak adomanyozzanak? Miert kell allandoan mindenkit leorditani? Attol jobb lesz maguknak? Meg a betegsegnek nincs vege,meg egyelore kilatas sincs,hogy megfekezodjon,es akkor? Felutheti egy goc magat ott a kisvaroskajaban is,akarmikor. En meg nem olvastam,hogy Kanadabol irtak volna valakik,hogy ottan az emberek ,,dogolnek,, mint a legyek. Mint ahogy a fodaktar ma maga kebelbaratja irta. Ne bizza el magat,mert maguknal is johet egy nagyobb hullam. Inkabb szaljon magaba,kerjen arra mindenkit hogy orizkedjen amennyire csak lehet. Meg az ,,igaz nagy es egyetlen magayarokat,, mint aminek maga tartsa magat,meg azok is megfertozodhetnek.

      Válasz
      • Dobai

        A vírus további terjedését minél több mintavétellel
        lehet megakadályozni, mert minél hamarabb találják meg
        a fertőzött beteget, annál hamarabb tudják elkülöníteni.
        Kanadának kevéssel több a lakossága mint Mo. és Ro.
        összesen. Az utóbbi két államban kb.33 ezret teszteltek,
        Kanadában pedig ennek a hatszorosát.
        Nem azt kell nézni, hogy most mennyi a fertőzött, mert az
        percenként változik. Arra kell figyelni és azok államok
        példáját kell követni, akik egyre több embertől vesznek mintát.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Dobai úr, rohamosan tetszik leépülni. A tesztek nem védenek a vírustól és a járványtani helyzeten se változtatnak sokat. (Tán csak nem tesztgyáros Ámerikában?) Há annyira tesztelnek Ámrikában és Kánádába, hogy Önöknél a fertőzés exponenciálisan terjed, és minél több ámerikai államban hirdetnek a hatóságok szükségállapotot kétségbeesett tehetetlenségükben!

          Válasz
      • Nyilas

        Kedves Joe.
        Én még nem kértem, és azt sem hallottam, hogy a kormány kérte volna, a kanadai magyarokat, hogy gépeket vásároljanak Magyarországnak, meg Erdélynek.
        Azt sem hallottam a 73 évem alatt. hogy valaha is Kanada bármit küldött volna M.O.nak, a visszatoloncolt szegény, itt üldözött cigányokon kívül.
        Azt viszont tudom, hogy háborús jóvátételt kellett fizetnünk Kanadának, az első és második VH után is. Valószínűleg azért, mert amikor Magyarország megtámadta Kanadát, a magyar légierő bombázta Ottavát, Vankouvert , Edmontont, és Calgeryt, meg kellett fizetnie ezek újjáépítését.

        Válasz
        • joe

          Tenyleg nem bombazott M.O-ag senkit a Szovjetunion kivul,mert nem volt mivel,de viszont igyekezett hogy hadatuzenhessen a felvilagnak. Akkor azok mit kellet volna csinaljanak,mert a megadas fellett kinalva. Maguk foleg ketten,most is az egesz vilag tudosai,orvosai,szakemberei,allamfoi ellen hangolnak mindenkit,hogy a virus nem veszelyes,holott tanulhatnanak belole,hiszen lathatjak a pusztitasat,ugy egeszsegileg mint gazdasagilag. De nem !!! es Nem!!! Kitartanak a vegletekig a hamis tudatlansaguk mellett,es sajnaos sokan magukeva is teszik. Kimutathato es ki is mutattak,hogy a delkoreai terjesztes 60%-a visszavezetheto egy nohoz,aki az elejen letagadta a betegseget!!! De maguk ilyesmirol sem nem olvasnak,nem is akarnak,es kitartanak a butasaguk mellett a vegletekig. Maganak orvendjen Toducz,hogy paraszti esze van,igaz nem jozan,sem hozza ertese nincs. Maga dilidoktor,nem virusologu.

          Válasz
          • Nyilas

            Kedves Józsi.
            Az ön végtelen butaságát, ami a történelmet (is) illeti, már megszoktuk itt az erman.
            Azt is megszoktuk, hogy mivel a világról úgy általában fogalma sincs, hát kitalál történeteket, amit rávetíti valakire, és dühödten hadakozik ellene.
            Na, történelmi analfabéta (is) Figyeljen csak.
            Magyarország, még Szovjetúniót sem bombázta. Magyarországnak ugyanis nem voltak bombázói. Vadász, és felderítő repülői volta.
            Tudja azért nem, amiért, egyedül a világon nem katonasága, hanem honvédsége volt.
            Na ezt az utolsó sort nem önnek, hanem az értelmes embereknek irtam.
            Ön úgy sem értené meg..
            A másik ostobaságára, a fél világnak szóló hadözenetre, irnák egy kis kronológiai ismertetést.
            1941 dec 5. Nagy Britannia hadat üzen Magyarországnak
            1941 dec. 8 Kanada, Ausztrália, Új ZélandDél-Afrikai Unió, Csehszlovákia (a nem létező) hadat üzen Magyarországnak
            Az USA nem üzen hadat Magyarországnak, az nem szokott senkinek hadat üzenni, az csak pusztít hadüzenet nélkül, de már Gyakorlatilag hadban áll.A már hadat üzent fenti pincsikutyáji parancsnokaként
            Ezért.
            1941 dec 12 Románia, és Magyarország hadüzenet az USA-nak
            Amerika nem ér rá válaszolni, el van foglalva a háború tovább eszkalálásával, ezért hivatalosan
            1942 Jun 5-én üzen hadat Magyarországnak
            1944 szept 7 Románia hadüzenet Magyarországnak.
            Gyakorlatilag aug 23 óta, hadban áll
            Nem lett felkínálva a megadás.
            Magyarország már 1943-ban próbált tárgyalásokat az angolszász hatalmakkal , de elutasításra került, hisz ekkor más Truman és Csörcsil (hadd Írjam igy) már régen odaígérte Sztálinnak Magyarországot
            Mi ketten nem tudósai vagyunk az egész világnak Joe, csak az ilyen analfabétáknak mint ön, akik azt hiszik
            magukról, hogy tudnak valamit a világról, mert olvassák a Kanadai Magyar Hírlapot, ezért teleszórják az ostobaságaikkal a világhálót.

          • Nyilas

            Mert a “virusológuknak” fűnyíró diplomájuk van

          • antal m.

            Joe !
            Kellene tisztáznia azt, hogy Ön az első vagy a második világháborúról ténykedik-e?

          • Intuitív

            Nyilas, a fűnyírő diplomával gondolom ismét rám célzott.
            Gondolom akkor Barabási László sem érthet a vírusokhoz, mert ő is “csak” fizikát végzett. Ugye?

            Az önök által annyira lebecsült intuícióm azt súgja, hogy ön is valamiféle orvos, Tóducz úrral személyesen is ismerik egymást, jelenleg Kismagyarországon él, de valószínűleg innen származik ön is. keresztény értékrendje van, valószínűleg római katolikus a vallása, nyilván kormánypárti(én is az vagyok, ha néha kritikát foglalmazok is meg).
            Viszont a kereszténységével tudnék vitatkozni, mert lenézi az embertársait, akiknek esetleg nincs diplomája.
            Szokott az oltár elé állni és azt mondogatni, hogy: Uram nézz rám és teljen bennem kedved, nézd én milyen bölcs, okos és tanult vagyok… Nem úgy mint az a paraszt gumicsizmában, aki ott hátul áll.. Az, hogy is mer ide bejönni a Te házadba Uram? Hogy is meri szólásra nyitni a száját a tanulatlan, mosdatlan parasztja… Ő nem is a te teremtményed Uram, hisz te csak bölcseket teremtesz, olyanokat mint én és Tóducz kollégám.
            Szokott ilyeneket mondani az Urnak?

            Ha valóban keresztény, akkor gondolkozzon el ezen, még akkor is ha egy tanulatlan, ostoba, taknyos kölyök hívta fel a figyelmet rá.

          • TÓDUCZ

            Intuitív, Ön olyan hulla, hogy még a boncolást se érdemelné meg! A járványt Kínában egy ámerikai katona hölgy szállította, aki a tavalyi hadseregek szpartakiádján biciklisként vett részt! Olvasson többet hiteles forrásokból, s ne csak neoliberális faliújságokat!

          • Intuitív

            Tóducz úr, picit eltért a témától. Ezek szerint a tyúkszemére léptem. Elnézést kérek.
            Én egy szót sem mondtam most a vírusról és fogalmam sincs, hogy mesterésges-e vagy sem. Bár sok összeesküvés-elmélet van, én nem tudok eligazodni közöttük.

          • TÓDUCZ

            Intuitív, melyik témától, ha szabad érdeklődni? Há nem mondott egy szót se róla, de visszakanyarodott hozzá!

          • Nyilas

            Kedves Intuitiv úr.
            Ön még nagyon fiatal itt az erman, ezért tévedései megbocsájthatók.
            Tudja itt azért 15, majdnem 20 éve beszélgetünk egymással, és mindenki tudja, hogy kit és miért illet meg a fűnyíró diploma. Bár mindent megtesz azért hogy ön is kiérdemelje. Megfigyelései, következtetései (két hét alatt) Legalábbis kezdik nem megközelíteni, hanem túlszárnyalni fűnyíró barátunkat. Ú lassabban tanult, neki évek kellettek, hogy leküzdje magát erre a szintre.
            De hát ő már olyan vén marha mint mi vagyunk itt többen akikkel vitázik, ön meg még ifjú dalia, a korosztályára jellemző bő mellénnyel.
            A megfigyelései is arra jellemzőek.
            Na, akkor.
            Úgy nagyjából, teljes egészében és mindennel melléfogott.
            Nem vagyok orvos, és önökkel ellentétben a vírusokhoz sem értek. Így, önökkel ellentétben nem nyilatkozom róluk, és nem szállok vitába Tóducz úrral, aki, bár nem Virológus, de mint orvosi diplomás ember, kissé többet “hallott” a vírusokról is, mint fűnyíró barátunk, többszörös vállalkozó amerikánerünk, vagy akár matematikáról és logikáról is halló újoncunk.
            Bár beivásait olvasva, a logikát nagyon messziről hallhatta.
            A matematikát elhiszem, hisz mindenáron a betegek, meg a teszteltek számát kutatja.
            Tóducz úrral soha nem találkoztunk, csak az itteni írásaiból, és máshol is megjelenő publikációin keresztül ismertem meg.
            Nem ismerek olyat, hogy Kisagymarország, olyat sem, hogy Nagyagymarország, nekem csak Magyarország van, és ebbe a Magyarországba beletartozik Tóducz úr is, antal m. is. ez van is, meg még talán ön is.
            Nem származom “innen”, bár nem tudom, hogy mit jelent az innen, de 50 év alatt valószínű, hogy Erdélyben több helyen megfordultam mint ön.
            Nem katólikus vagyok, sőt a saját egyházammal szemben is fenntartásaim vannak.
            Nem vagyok kormánypárti, csak magyar, de sok ilyen-olyan pártival ellentétben képes vagyok átgondolni, hogy az adott kormány cselekedetei, szolgálják e ennek az országnak, ennek a népnek az érdekeit, vagy kiszolgálják egy idegen hatalom törekvéseit.
            Vannak ellenérzéseim a kormány bizonyos döntéseivel, de képes vagyok átlátni a lehetőségeit, és nem kérem rajta számon, hogy miért nincs haragban a világon mindenkivel.
            Kereszténységemmel ne akarjon vitatkozni mert arra ez a fórum nem alkalmas, és mivel én fiatalkoromban 2 évet rászántam a biblia áttanulmányozására (nem átolvasására) illetlenség lenne tülem önnel vitatkozni róla.
            Nem állok az oltár elé. Egyrészt
            mert az én vallásomban nincs oltár, másrészt azért, mert az én hitem szerint , az Istennek nincs szüksége ceremóniára, hogy meghallgasson.
            De nagyon örülnék nemi, ha amolyan liberálisként nem beszélne a nevemben Istennel.

          • Intuitív

            Nyilas úr, akkor csak egyet mondjon meg, de ne beszéljen mellé. Ha annyira tisztában van a logikával (Tóducz úr is), akkor miből következtetett arra, hogy én liberális vagyok? Mert ettől dobok a leginkább hátast… Az, hogy index-et is olvasok? De hát kuruc-ot is olvasok… Akkor liberálfasiszta vagyok? vagy náci is?
            Kérem mesélje el, hogy miben merül ki az én liberalizmusom…

          • TÓDUCZ

            Intuitív, hát abban nyilvánul meg neoliberalizmusa, hogy minden áron bizonygatja azt, hogy konzervatív, anélkül, hogy fogalma lenne arról, hogy mi a konzervativizmus. Az, hogy Ön indexet és kurucot is olvas, csak annyit bizonyít, hogy Ön mindenevő, határozatlan és nem következetes. No meg azt, hogy az index fele húz a szíve és az abban olvasott szennyeknek ad hitelt, szorgalmasan igyekszik a szellemiségét becsempészni az ermára. Ott a transindex, az index kis testvére, erőlködjön ott, hátha befútt az Ágoston Hugó kommentjei mellé.

          • TÓDUCZ

            Tanács Intuitív, ne hátast dobjon, hanem seggest!

          • Intuitív

            Én a kuruc felé húzok. Ha több orgánumot olvasok, az inkább azért van, hogy tisztább képet kapjak és a kettő középarányosából talán megkapom az igazságot.
            De az igazi információkat nem hírportálokon veszem magamhoz, hanem néhány fórumon, ahol értelmes emberek kielemzik, feldolgozzák, megvitatják a híreket.
            Én tudom, hogy mi a konzervatív és mi a liberális és tudom, hogy hova tartozok. Az ön kategorizálása csak az ön véleménye, ami ezúttal téves, de ragaszkodhat hozzá, mint sok más beidegződéséhez, engem nem zavar.

          • Nyilas

            Kedves Intuitiv úr.
            Ha valaki úgy gondolkodik mint egy liberális, úgy ír mint egy liberális, és úgy keveri a fogalmakat mint egy liberális, az a logikus gondolkodás szerint liberális, még akkor is,ha nem ismeri fel magában a liberalizmust

          • TÓDUCZ

            Intuitív, ha nem zavarja, akkor miért kotkodácsol?

          • TÓDUCZ

            Intuitív, ha a kuruc fele húzna, akkor nem írna ide be indexesül!

          • Intuitív

            Normális embert mindig zavarja a hazugság és én nem akarok hozzászokni semmilyen hazugsághoz.

          • Intuitív

            Nyilas úr, tipikus semmitmondó komment. Nyilván nem tud semmi konkrétumot felhozni, mert nem tudná alátámasztani. Mindegy… lépjünk tovább.

          • Intuitív

            Tóducz úr, nem tudom mi a helyes hozzáállás, kérem adjon tanácsot!
            Ön ha jól értettem dilidoki. Hogyan szokta kezelni, ha egy páciens a tévképzeteit ismétli folyamatosan? Rájuk hagyja vagy probálja felvilágosítani, még ha reménytelen próbálkozás is?
            Akkor lehet, hogy első körben én is önökre kell hagyjam.

          • TÓDUCZ

            Intuitív, ha a normális embert mindig zavarja a hazugság, akkor Ön miért hazudozik összevissza? Majd ha leteszi a pszichiáteri főorvosi vizsgát, akkor majd megbeszéljük kételyeit. Addig legyen türelemmel!

        • TÓDUCZ

          Mérnök úr, se az első, se a második világháborúban sem “ténykedett” Jóska bácsi. Ő a rendes iskola nélküli okoskodok, akár csak Ön, ténykedett és ténykedik rendületlenül bármikor!

          Válasz
          • joe

            Azokbol a ,,rendes iskolakbol,is vannak szepszammal,, hulyeseget szajkozo egyenek,akik keptelenek azt felfogni,hogy amit nem tudnak az nem is letezhet. Nem tenykedtem egyik haboruban sem,es maguk sem. Mindig nagyitoval nezik hogyha valamit hibazok,hogy valamibe belekossenek. Elmulasztottam idezojelbe tenni a Szovjetunio bombazasat,mert ismerve nem(meg maguk altal sm)csak olvasva,annyi t azert tudok,hogy a Hejakrol,meg a Duplaszarnyu repulokrol,csak kezi bombakat lehetett volna ledobni. De legalabb volt Nyilasnak mirol ertekezzen. Aztan mit jelent az hogy Honvd es nem katona? Mert azt a keves idot leszamitva,amit a szabadsgharcban toltottek,maskor nem a Hazat vedtek,hanem a masok csabito almaikert ,vegeredmenyben nem harcoltak,csak golyofogonak allitottak oda meggondolatlanul. Ami a virust illeti,most sem az a focel,hanem mi majd megmutatjuk! Aztan mikor lejar?? Mi lesz a gazdasaggal,mert elni is kell majd valamibol. Mi lesz addig,ha egyaltalan,nem lesz akkor szukseglet akkora szukseglet a szemelygepkocsikra? Es a gyarak nemindulnak ujra? Akkor is a zuniot fogjak szidni. Meg mindig jobb lenne az europai orszagokkal kozosen mindent megtenni,hogy a betegseget leszoritsak,mert egyedul senki sem kepes hatekonyan fellepni ellene. Ott a pelda ra,es mashol is ahol nem vettek,es veszik komolyan.l

          • TÓDUCZ

            Jóska bácsi, újból be tetszett gorombulni, és szabályosan ki tetszett verni a hisztit. A gazdaságot Ön majd újra fogja indítani, nincs kétségem afelől. Burrogva fognak dalolni a fűnyíró- és a kaszagépek. Hát a liberális fele a világnak, nagyon profin kezeli a járványhelyzetet, bizonyíték erre a fertőzöttség nagysága és az elhunytak száma! Liberális maszlagjait árulja a torontói halpiacon. Ott Ön is tudna piac gazdálkodni!

          • Nyilas

            Kedves Joe.
            Próbáljon meg egy dologra koncentrálva írni. Akkor is értelmetlenségeket ír, de ha egy bejegyzésébe mindent belekever, hát abból csak annyi lesz, mint amikor a maradék levest meg puliszkát összeöntik
            Nem kell magyarázni, meg mellébeszélni, maradjunk annyiban hogy Magyarország nem bombázta a Szovjetúniót sem. A Héjákról főleg nem, mert az kimondottan vadászgép volt. Mondtam, hogy nem önnek írtam a Magyar Honvédségről, mert azt ön úgy sem tudná megérteni, de ha már a haza védelméről akar értekezni, akkor inkább azt firtassa, hogy az ön fajtársai kinek a hazáját védték Szovjetőnióban?
            Mert hogy a magyar honvédet még meg lehet magyarázni, hisz volt előtte példa mit jelent a szovjethatalom. Kitapasztalhatta 1919-ben.
            Vagy esetleg azon is elgondolkozhat, hogy a kanadai ,Ausztrál, Új-Zélandi katona kinek az álmainak a védelmében háborúzott Magyarországgal, úgy, hogy soha nem találkoztak.
            Mitől jutott eszébe ezeknek, hogy hadat üzenjenek Magyarországnak

        • Nyilas

          Kedves intuitiv. Rohamosan közelit fűnyíró barátunk színvonalához. Elhatározta, hogy két hét alatt leküzdi magát oda, ahova neki évek kellettek

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Kedves Nyilas úr, a mai ifjúság már sokkal rohamosabban hülyül, mint ami korunkban.

      • TÓDUCZ

        Jóska bácsi, a budin ülve, újból sporicolt egy felső sarkot, s megint a pénzeikkel, meg a nem kért segélyiekkel böcsködödik. Önnek nem lélegeztető gép kellene, hanem egy józan paraszti ész, megspékelve egy kis hozzáértéssel is!

        Válasz
      • Nyilas

        Kedves Joe.
        Nagyon hisztérikusan tetszett reagálni. Csak nem fertőződött meg?
        Felraktam ide egy cikket. Az a két kis pötty-úgy hívják ezeket a kis jeleket, hogy idézőjel- ott a szöveg elején meg a végén azt jelenti, hogy nem az én véleményem, hanem idézett szöveg
        Örvendezés, és kétségbeesés nélkül. Száraz statisztikai adatokkal. És ön mindjárt hisztériázik. Miközben kis csapatával, az elkódorgottakat már helyiekkel is kibővítve, hetek óta azon izgulnak, hogy Magyarországon milyen rosszul kezelik, hogy hazudnak róla, és Magyarország bele fog pusztulni

        Válasz
        • joe

          Nyugodjon le Nyilas,minden megoldodott,mert a Miniszterelnok ur megkapta a ,, tejhatalmat,,es minden a maga ohaja szerint fog tortenni. Orvendetes nap a maga szmara. Biztositva a fenyes jovo,kb. 20-30 evig.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Jóska bácsi, igen a rendes magyarok akarata szerint, s nem az ellenzéki (de inkább ellenségként viselkedő) hazaárulok elképzelése szerint. Úgy hisztériáznak a magyarországi liberál-bolsik, mint Ön itt az ermán!

          • Nyilas

            Bizony Joe.
            Önnek meg a mélységes sötétség.

          • ez van

            Látja Jóska bá, hogy a tejhatalom megszerzéséhez nem kell ikertornyokat lerombolni, ezrek életét kioltani, csupán a libsi szellemet kell kordába tartani. Hisz a libsi szellem hosszú távon több áldozattal jár, mint a koronavírus. A másik, Románia egyszerűbben oldotta meg, átadta a szükségállapot ellenőrzését a hadseregnek. Az tény, hogy ezzel sem mennek sokra, mert, mint említettem, a kórházak gyógyító ereje a pópák kezében van.

  3. ez van

    Mennyivel jobb helyzetben lenne Románia, ha a fegyverkezés ürügyén nem Amerikát gazdagította volna, hanem az egészségügyre fordít több gondot.

    Válasz
    • Dobai

      Ez van uraság ha nem tudná, Amerika is vásárol fegyvereket Romániától.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Mit?

        Válasz
        • Dobai

          gépfegyvert és gránát paszulyt

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Tehát, rögtön ölő zöldségeket.

    • joe

      Micsoda eszjaras,ez van. Ha szuksegem van valami vedofelszerelesre,es megveszem,akkor azzal mast gazdagitok?Hat miert nem tervez peldaul maga valamit es adja el a vilagon mindenhova,es akkor a vilag magat fogja gazdagitani. Ahhelyett,hogy orventdene,hogy valaki(k) milliardokat koltenek arra,hogy magukat vedjek. Persze minden ingyen kellene.

      Válasz
      • ez van

        Nagy xxx ad enni ön, kedves Jóska bá. Románia ki ellen kell védekezzen? Amúgy ezt az álláspontot már megtárgyaltuk mi ketten még akkor, amikor koronázásról elképzelések sem voltak. Ha emlékszik rá. Hangsúlyozom, hogy Románia nem jószántából vásárolt harci gépeket, hanem a megszálló NATO utasítására. És emiatt nem maradt pénz az oktatás és egészségügy fejlesztésére. Az eredmény megvan, az észak Moldvai kórházak zárnak be, mert semmi felszerelésük nincs, az egészségügyi dolgozók koronásak lettek, sem kórház, sem személyzet. Azt a kaján vigyorát viszont látom, amiért a bolhái is táncolnak, hogy nekünk, itt maradottaknak mennyire rossz lett. Utolsó előtti mondata megint helyére tette önt. Ezek nem minket védenek, hanem az ön fajtáját, akik a Kárpátok túloldaláról csámbolyogtak át az erdélyi egykori civilizációba. Amit sikeresen szülőföldjük szintjére süllyesztettek.

        Válasz
        • joe

          Ez van ur/holgy/ba/neni,hogy is es mikor zajlott le ez a megszallas?? Voltak bombazasok,meg utcai harcok is? Kik voltak az ellenallok? Talan csak nem maga volt az ellenallok parancsnoka? Sehol ilyent nem hallottam,nem olvastam,csak arrol,hogy lelkesen ,bekesen megszavaztak az orszag lakossainak nagyobb hanyada. Jaj,hogy maga nem? Hat itt annak idejen Janos bacsi(maga akkor nem volt tagja a triumviratusnak) is torvenytelennek tarotta a zuniot,mert otet senki sem kerdezte meg. Es most sem fogjak megkerdezni,sem arrol,sem a mostani helyzetrol,hanem be kell tartsa a torvenyeket es otthon maradva,orvendjen,hogy odajutottak,hogy unalmaban kifejtheti semmi megtorlastol tatva a ,melyreszanto velemenyeit. A demokraciaba ez is belefer. Jo otthonmaradast. Egyebkent ebbol a az elfoglalsbol,megszllasbol,barmikor eltavozhat,oda ahol nincs megszallas,javasolhatom eszakkoreat. Egyik tombbe sem tartozik.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Jóska bácsi, kijárási tilalom van Kánádába és elfogyót a gyógyszere?

          • ez van

            Extra XXL (inkább én x-elek, mint Tókos úr) Jóska bá. Kénytelen voltam jelzőként az extrára, hisz a mélységmérő is kiakad miközben a lesüllyedését méri. Persze, ezt sem fogja fel, mint az előző hozzászólásomat. Önnek sajnos az agyában csak a két véglet fér meg: hideg-meleg, fehér-fekete stb. Higgye el, hogy vannak más típusú agyak is, ahol az árnyalatok elférnek. Megszállás nem feltétlen bombázással, meg az ön fantazmagóriájában született események során valósul meg (ha olvasott volna és tájékozódott volna, mindezt tudná). Azt tudhatná öröksége folytán, hogy egy pár dollárért az édesanyját is eladná nemzettársainak csődtömege, anélkül, hogy valakit is megkérdezne erről. Nos, az amerikaiak így jöttek Romániába. És még csak nemlétező lelkiismeretüket sem terhelte a tudat, hogy anyjukat bocsátják áruba, hisz csak egy földdarab volt az egész, amit átjátszottak nekik. Még egy pár ilyen húzás, és ha kilakoltatják önt Kanadából, mint azokat a sötétebb alakokat, nem lesz ahová mennie (szinte azt írtam, hogy hazajönnie). Ami az utolsó előtti mondatát illeti, nekem a haza nem alsógatya, hogy cserélgessem.

  4. Nyilas

    Ön Iránban (is) lakik Intuitiv?

    Válasz
  5. antal m.

    Egyre megdöbbentőbb hírek!
    A világ népe-emberisége történetébe írandó események!

    Válasz
  6. TÓDUCZ

    A “fejlett” nyugati “demokráciák” és a nyitott társadalom csúcsteljesítménye. Lassacskán több a “szabadság” szeretők uralma alatt a halott, mint a “diktatúrákban”!

    Válasz
    • Intuitiv

      Ezt a hozzászólását is meg lehet kapálni… Irán pl. nem nyitott és szabad társadalom, de ott is vannak gondok.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Intuitív itt már megkérte egy beírótársunk, hogy ne mint írogasson ide gyakran ostobaságokat, ráér ritkábban is. Irán is szabad és nyitott társadalom, csak az iszlám felé, s nem a Soros vallás felé. Magyarországon a covid-19 terjesztő két iráni egyetemista volt! Nem ártana, ha billentyűzetet felcserélné kapára, társadalmilag hasznosabb munkát végezhetne!

        Válasz
    • Intuitív

      Tóducz úr, ha esetleg valamelyikünk lélegeztetőre kerül a nem nyitott romákiában, akkor bocsásson meg a másiknak. Én megbocsájtom a sértegetéseit, hogy túlfelől ne legyen teher magának. Fordított esetben ön is bocsásson meg nekem. Persze ön másokat is sértegetett, szóval minél hamarabb kérjen bocsánatot mindenkitől. Nyilas, önnek is megbocsájtok és bocsánatáért esedezem.

      Válasz
      • Nyilas

        Nincsd mit Intuitiv

        Válasz
      • TÓDUCZ

        Kedves Intuitív, megértem érzékenységét. A kis-, a neveletlen- és a tanulatlan ember háborog mindig azon, hogy őt miért nem tekintik egyenértékűnek a tanultabbak, mert hát minden ember ember!

        Válasz
        • antal m.

          Tóducz úr! Elvileg jó, — de az Ön iróniái sértőek, és kevésbé humorosak! Ön igen nyers és önző!

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Az Ön és csapata számára mérnök úr!

        • Intuitív

          Tóducz úr, én olyan fórumokon is szoktam kommentelni, ahol értelmes emberek vitáznak. Ott valóban van olyan érzésem, hogy nem vagyok elég tanult, de ez nem is zavar. Nagyon sok nálamnál okosabb ember van a világon, akiktől tudok tanulni. Még öntől is tudnék tanulni, pedig nem tartom túl okosnak.
          Viszont azon a fórumon ön a második kommentje után ki lenne moderálva örökre. És istenbocsássa meg, de azt mondanák önre, hogy gyengeelméjű, mert képtelen az értelmes vitára.
          Élvezze, hogy itt ön a góré, domináns kommentelő…

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Kedves Intuitív, árulja már el azokat a “fórumokat”, hogy tudjam olvasni “értelmes” kommentjeit máshol is. Na látja, itt elférünk mindnyájan, nem moderálnak ki. De ha szabad érdeklődnöm, ha már ilyen sérelmei vannak, akkor mit keres itt? Átirányították ide egy kicsit provokálni?

          • Nyilas

            Kedves Intuitiv.
            Értelmes vitához értelmes emberek kellenek. Ostoba vélemények erőszakos ismételgetése nem vita, hanem butaság, orvos végzettségű embert pedig, fűnyíró diplomával egészségügyi kérdésekről kioktatni ostobaság.
            Gyengeelméjüzéssel válaszolni valakinek, aki nem hajlandó elfogadni az ostoba állításokat pedig a kisebbrendűségi érzésből fakadó arrogancia.

          • Intuitív

            Nem küldtek ide provokálni csak késztetést érzek a badarságaik javítására. És nem kell megköszönjék, szívesen teszem. Értem hogy kicsit becsontosadtak és az intellektusuk nem tud könnyen megvillanni, de azért erőltessék meg magukat.
            Fűnyírő diplomám nincs, hobbiból kaszálok,de van diplomám olyan szakmából amit matematika és logika nélkül esélytelen megszerezni. Orvosból is sok felé van, van aki receptet ír, mint egy titkárnő és képtelen egyébre és van aki kutat. A kettő között sok árnyalat előfordul. Az előbbihez nem kell túl sokat gondolkodni.
            Ilyen két betegesen kötekedő embert nem láttam, mint maguk ketten. Alpári viselkedés, de komolyan. A tartalmat kellene minősíteni, nem pedig személyeskedni.

          • Nyilas

            Kedves Intuitiv . Éppen a tartalmát minősitjük.

          • Nyilas

            Csak nem Joeval együtt jártak egyetemre Intuitiv?

          • TÓDUCZ

            Nem válaszolt a kérdésemre Intuitív. Nem árulta el, hogy még milyen fórumokon matematizálja, logicizálja ostobaságait. Nagyon rejtőzködő. Van szégyellni és dugdosni valója? Ne trollkodjon az ermán!

          • antal m.

            Tisztelt Intuitív!
            Tapasztalatomból:
            Megengedtem kezdetben magamnak azt, hogy hiteles életrajz részt közöljek magamról itt az ermán, hogy a kételyeket előre magamról elhárítsam. Ezzel szembe, kaptam egy olyan visszaélést, hogy alig mászok ki belőle! Pl. . .falun születtem, fokozatosan, iskolázódtam, kommunista érában dolgoztam, építész vagyok, stb.
            Azért mert, bizonyos ,,intelligens,, emberek nem értik életem valóságát! Üdv,

          • TÓDUCZ

            Mérnök úr, nem tettem egyebet, mint idemásoltam (természetesen idézőjelben!) a Romániai Magyar Ki Kicsodából az Önről szóló szócikket és kommentáltam azt. Eleinte tagadta az idézetet, lehazugozott és lapátolt rám minden “kulturált” finomságot. Hosszas kapálózás után apránként csepegtetve, sorban beismerte a valóságot.

          • Intuitív

            antal m: én nem fogok ennél több részletet megadni, mert akkor olyan leszek mint a kirakat, amelyet összejárnak a legyek.

          • antal m.

            Tiszteltek Tóducz és Intuitív!
            Az eset fordítva történt! Tóducz mind nyomozott,-káderezet,,hogy ki lehetek én!
            Vállaltam közölni vele Ki Kicsoda/1997 c. könyvet, amelyben szerepel rövid életrajzom. Amelyet Ö, ma se talált meg és nem ismeri a pontos adataimat, azért mert nem találta meg azt a kiadást, amely eredeti és hiteles! Tóducz hazudik újra mert, azt nem találja! Még mostanig nem tisztázott HELYESEN, / 3 pontatlanságot belőle!/ életrajzomból!
            Ellenben, meggyalázott, alázott, embertelen aljas módon! TISZTESSÉG- EMBERISÉG!

          • Intuitív

            Tóducz úr alázását szoktam tapasztalni. Meg Nyilasét is. Ez van, együtt kell élni ezzel. De dönthetünk úgy is, hogy nem vitatkozunk, bár az nekik is fájna, hisz nekik lételemük az alázás.

          • TÓDUCZ

            xxx mérnök úr, már bemásoltam az ermára a “Ki Kicsoda/1997 c. könyvből az antal m.-re vonatkozó szócikket, de mivel, hogy minden újszülöttnek a régi információ is új, Intuitívre való tekintettel, bemásolom újból: “ANTAL MIHÁLY építészmérnök. (Székelydobó, 1940. jún. 26) Sz.: Zsigmond-földműves, Regina-htb. V.:róm.kat. F.: Gizella, ny. tanítónő (1965), Gy.: Enikő (1967) tanár, Levente Mihály (1968) mérnök, T.: Br.-i Egyetem (1980). Ép.: Tanulmányai végeztével számos munkatelepen dolgozik, mint építőmester, főmester, részlegvezető, tervező főtechnikus, iroda- és műszaki vezető, munkatelep-vezető, majd főmérnök és igazgató. Sz.e.: Élenjáró- és érdemdíjak (1989 előtt), Társ.: Az EMKE tagja. Mh.: Global Kft., Csíkszereda, tel.: (66)113-049. L.c.: 4100 Miercurea Ciuc-HR, str. Jégpálya 14/B, ap. 5., tel.: (66)112-896.”

          • TÓDUCZ

            Intuitív, az, hogy a naponta többször is beírt badarságaikat megkontrázzuk, rekontrázzuk és megfedáksárizzuk , az még nem azt jelenti, hogy Önöket megalázzuk. Az ulti egy igazán magyar kártyajáték! Ha itt nem badarkodnának, akkor nekünk semmi “bajunk” sem lenne Önökkel!

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük