Fotó: Robert Ghement/MTI/MTVA

Rengetegen szegik meg a kijárási korlátozásokat Romániában.

A stratégiai kommunikációs törzs tájékoztatása szerint közel 24 ezer embert bírságoltak meg emiatt az elmúlt három napban, a kirótt bírságok összege meghaladja a – több mint 2 milliárd forintnak megfelelő – 31 millió lejt.

Intézményes karanténba már több mint 7800-n, házi elkülönítésbe több mint 131 ezren kerültek. A karantén szabályainak megsértése miatt a hatóságok eddig 4235 személyt bírságoltak meg, 209 esetben pedig bűnügyi dossziét nyitottak a járvány elleni intézkedések meghiúsításáért.

Romániában közel 1500 koronavírussal fertőzött embert tartanak nyilván, a járvány következtében szombat kora délutánig 29-n haltak meg. (***)

Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök szombat délben meglátogatták azt a katonai járványkórházat, amelyet az elmúlt napokban építettek fel konténerekből és sátrakból Bukarest közelében.

Iohannis azt mondta, a hatósági jóváhagyások órákon belül meglesznek a kórház elindításához, melyben – a tervek szerint – a kevésbé súlyos eseteket kezelik majd.

Az államfő szerint a következő napokban emelkedni fog a fertőzések száma, ezért arra kérte az embereket, kerüljék a személyes találkozásokat, hogy a járványt együtt győzhessék le.

Péter Kristóf / Euronews

(***)

38-ra nőtt a koronavírusos halottak száma

Meghalt egy koronavírussal diagnosztizált Temes megyei férfi – közölte az egészségügyi minisztérium.

A férfi egyik családtagja Németországból tért haza korábban. Március 24-én biológiai mintát vettek a 66 éves, diabéteszben és magas vérnyomásban szenvedő pácienstől. A laboratóriumi eredmények március 25-én mutatták ki a koronavírust a férfi szervezetében.

Ezzel 38-ra emelkedett a koronavírusos halottak száma Romániában. (Agerpres)

(***) Romániában 1760-ra nőtt a fertőzöttek száma.