Filaret pátriárka 2016-ban – Szerzői jogok AP Photo/Sergei Chuzavkov

Koronavírus-fertőzéssel került a kórházba Filaret pátriárka. Az ortodox egyház szakadár kijevi tiszteletbeli vezetője hónapokkal ezelőtt még azt állította, hogy a járvány Isten büntetése az emberiség ellen, amely elnézi az azonos neműek „gonosz” házasságát – emlékeztet a CBS News.

„A pátriárka egészségügyi állapota kielégítő” – tudatta a kijevi egyházi vezetés a Facebookon

„Isten nem fogja megengedni, hogy megbetegedjek, mert még szolgálnom kell az egyházat” – hangoztatta a 91 éves egyházi vezető márciusban.

A kijevi pátriárkátus egyébként Filaret nézeteltérései miatt szakadt el az orosz és a szélesebb ukrán ortodox egyháztól.

A híveket arra szólította fel, hogy fohászkodjanak a pátriárka felépüléséért.

A még mindig tekintélyes egyházi vezető irányítja az LGBTQ-jogok ellenes megmozdulásokat Ukrajnában, ahol az azonos neműek közötti házasság törvényellenes.

Filaret pátriárka kirohanásai miatt az ukrán az LGBTQ-mozgalom – diszkriminációért és gyűlöletkeltésért – eljárást indított ellene. Az ügyészségi vádemelés azonban elmaradt.

Sőt, az Ukrajnában élő melegek elleni hajsza Filaret megnyilvánulásai után még csak fokozódott – idézi az Amnesty Internationalt az Independent.

Németh Árpád / Euronews