Fotó: MTI/Kiss Gábor

Közeledik a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú időpontja, már csak két nap választ el az összmagyarság egyik legnagyobb eseményétől.

A járványhelyzet miatt idén rendhagyó lesz a csíksomlyói búcsú, zarándokok nélkül. Csíkszereda polgármesteri hivatala lélekbeli, a ferences szerzetesek pedig szívbeli zarándoklatra biztatják mindazokat, akik a szombati csíksomlyói búcsúra készültek. A polgármesteri hivatal közleményében arra kéri a zarándokokat, hogy maradjanak otthon, családjuk, szeretteik körében – lélekben vegyenek részt a 2020-as Csíksomlyói Pünkösdi Búcsún.

A csíksomlyói kegyhelyei őrei, a vallási esemény szervezői, a ferences szerzetesek közleményükben ismételten szívbéli zarándoklatra hívnak, kihangsúlyozva, hogy a járvány terjedésének megakadályozására hozott rendelkezések miatt idén nem fogadhatják a tömeges zarándoklatot. Nem érkeznek tehát idén keresztalják Csíksomlyóra, de az Erdélyi Mária Út Egyesület megszervezi, hogy a székelyföldi magyar közösségek imaszalagokra írt üzenetei eljussanak a búcsúra.

Az idei pünkösdszombati ünnepi búcsús szentmise délben fél 1-kor kezdődik, ennek főcelebránsa és szónoka Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye februárban felszentelt érseke lesz. A szentmise követhető lesz a kegyhely honlapján, a Marosvásárhelyi Rádióban, az Erdélyi Mária Rádión, a Duna Televízióban és a SzeredApp okostelefonos alkalmazáson keresztül.

Dobos László / Marosvásárhelyi Rádió