Fotó: magyarhirlap.hu

Kövér László szerint további egy, vagy akár még egy kormányzati ciklusra van szükség az ország sorsát hosszú távon meghatározó, a morális és gazdasági rendbetételt követően elindított intézkedések, programok megerősítéséhez. Az Országgyűlés elnöke erről a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban beszélt.

A legfontosabb, hogy a demográfiai folyamatot legalább megfordítsuk, az 1,5 körüli termékenységi mutatót megpróbáljuk 2,1-re felvinni, hogy a nemzet legalább a reprodukcióra képes legyen – emelte ki.

Kövér László fontosnak tartja a Trianon által elszakított nemzetrészekkel a társadalmi és kulturális kapcsolattartás intézményesítését, amelyet gazdasági eszközökkel is alá kell támasztani, hogy a különböző politikai változások erre már ne legyenek hatással.

A külpolitikában kiemelt feladatnak számít a közép-európai együttműködés megerősítése, történelmi konfliktusaink hátrahagyásával, hogy minden érintett ország számára történelmi dimenzióba helyezett politikai stratégia legyen a közös érdekérvényesítés az unió porondján – mondta a lapnak.

A nemzeti konzultációval kapcsolatban Kövér László kifejtette: lehet viccet csinálni a konzultációból, lehet gyalázkodni vagy a költségeket sokallni, de egy dolgot nem szabad elvitatni: hogy ami az illegális migráció kapcsán ma zajlik Európában, azon a gyermekeink és unokáink jövője múlhat.

Arra kérdésre, hogy mit jelent a Fidesznek Botka László visszalépése a miniszterelnök-jelöltségtől, a házelnök úgy válaszolt: "semmit". "Nekünk nincs okunk a baloldali Muppet Show-ra építeni a stratégiánkat. Úgy kell készülnünk, mintha megvalósulna a teljes ellenzéki összefogás" – mondta.

Hozzátette, hogy az együttműködés azon a térfélen nemcsak amiatt nehéz, mert sok az ambíció, a megszerezhető mandátumhelyek száma pedig kevés, hanem azért is, mert az ellenzéki pártok szavazói nem fogadják el feltétlenül a másik politikáját.

Az ellenzék gyengeségének amúgy számos oka van, a megosztottságon és a hiteles személyiségek hiányán túl például az is, hogy a kormány alapvetően jól teszi a dolgát – jelentette ki Kövér László.

A Jobbikról azt mondta: gátlástalanok, a pénzért és a hatalomért bármire képesek, közben már abban a sok ostobaságban sem hisznek, amit korábban hirdettek.

A házelnök véleménye szerint a Jobbik úgynevezett néppártosodása, hogy maguk mögött akarta hagyni "a szélsőséges, kirekesztő és mosdatlan politizálást", egy pillanatra sem volt őszinte szándék, csupán a baloldali szavazók elcsábítását célozta – olvasható a Magyar Hírlapban.

MTI