Fotó: ziare.com

A büntető törvénykönyvek tervezett módosításai súlyos akadályokat gördítenek majd a korrupciós tettek kivizsgálásának útjába, és segíteni fognak egyes személyeket, hogy megszabaduljanak a büntetőjogi felelősségrevonástól, mondta csütörtök este Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt főügyésze.

A bírák és ügyészek által elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban Kövesi úgy nyilatkozott, ezeket a tetteket a bírói testületeknek kell megállapítaniuk. „Jelen pillanatban nem tudok jogerős ítéletről. DNA-főügyészi mandátumom alatt több mint hetven bíró és ügyész ellen emeltek vádat, többek közt hivatali visszaélés miatt. Én voltam az első, aki ilyen esetekben felléptem és értesítettem a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot vagy az Igazságügyi Felügyeletet” – mondta Kövesi csütörtök este, miután hat órán keresztül hallgatták ki az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészségen (SIIJ).

Agerpres

3 hozzászólás

  1. Ginko

    Lehet itt húzni vonni Laura Codruţa Kövesi lesz az EU főügyésze.

    Válasz
  2. antal m.

    Lustratie-t kell alkalmazni L.Dragnea-nak, 2oo5-ben hoztak egy aféle törvényt!/ Purificarea de persoana/
    Tisztává-ragyogóvá kellene tenni, hogy ne szennyezze környezetét többé!

    Válasz
  3. Tóducz

    Drága ügyésznő, ezt már rég tudjuk, hisz Dragnea már két éve kínlódik, hogy valaki már módosítsa a btk-át azért, hogy szabadulhasson a börtönbüntetéstől!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük